Ez nagy löketet adhat az elektromos autóknak: heteken belül kigördül az első modell, amelyben már újfajta akkumulátor van
A nátrium alapú akkumulátor ugyan nem bír olyan nagy kapacitással, mint egy lítiumos verzió, cserébe sokkal olcsóbb az előállítása, és a hideget is nagyon jól bírja.
hvg.hu
A kínai JAC Motors – amely mögött olyan befektetők állnak, mint például a német Volkswagen – hamarosan piacra dobja az első olyan elektromos autóját, amelyben már nem lítium-, hanem nátriumalapú akkumulátor van – számolt be róla az Engadget. A JAC Jivej (Yiwei) már ebben a hónapban az utakon futhat.
Bár a nátriumalapú akkumulátornak a lítium-ion egységekhez képest alacsonyabb az energiasűrűségük, ezt kompenzálja az előállítás alacsonyabb költsége, a rendelkezésre álló alapanyag mennyisége, valamint az, hogy a hideg időjárást is nagyon jól viselik ezek a pakkok.
Az újítás katalizálhatja az elektromos autók elterjedését.
Az Engadget megjegyzi: a Volkswagennek 75 százalékos részesedése van a JAC-ban, annak anyavállalatában, a JAG-ban pedig 50 százalékos tulajdonnal bír. A másik tulajdonos a kínai kormány, így az autóipar egyik legfurcsább felépítésű cégéről van szó.
A Jivej EV a lap szerint a 2023 elején már bejelentett Sehol E10X elektromos autó átmárkázott verziója. A Sehol hatótávolsága 252 km, az akkumulátor kapacitása 25 kWh, az energiasűrűsége pedig 120 Wh/kg.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.