6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Segít azoknak, akik otthon segíteni szeretnének. Az apoljotthon.hu weboldalon magyar nyelvű, közérthető videókkal, listákkal, tanácsokkal segíti a laikusokat az otthonápolásban.
Nem szükségszerű, hogy az emberek szeretteik otthoni ápolását nyűgként, félelmekkel és bizonytalansággal teli, nehéz időszaknak éljék meg. Ezt vallja Széni-Dégi Fanni szakápoló, az apoljotthon.hu alapítója. Hogy nem a levegőbe beszél, arra saját életéből hoz példát: bár Budapesten született, de korán nagyszülei közelébe, Orosházára kellett költözniük, mert édesanyja egy daganatos megbetegedés miatt sok segítségre, ápolásra szorult. „A gondos ápolásnak és a család kitartásának köszönhetően anyukám legyőzte a daganatos betegséget” – a jelenleg az orosházi kórházban dolgozó szakápoló ekkor ébredt rá az otthoni ápolás fontosságára.
Az általa alapított tanácsadó oldalon – amely tavaly elnyerte a Richter Anna Díjat – több százezer magyar talál kézzelfogható segítséget. A szakember szerint ilyen nagyságrendűre tehető azok száma, akiknél van a családban valaki, aki otthoni ápolásra szorul.
Hogyan kell szakszerűen felültetni vagy éppen mosdatni egy beteg, idős embert? Miként jó beadni egy véralvadásgátló injekciót? Az oldalon jelenleg 26, tematikus kategóriákba rendezett videóban nemcsak elmondják, hanem lépésről lépésre be is mutatják az ilyesmi kérdésekre adható szakszerű válaszokat.
Az alapító és a mellette dolgozó szakértői csapat a videók mellett egyszerű nyelvezettel megfogalmazott cikkekben is segíti az érdeklődőket, a betegszoba kialakításától az étrendi ajánlásokon át egészen a higiéniás kérdésekig.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.