Az új, MI-fókuszú lapkáról a Bloomberg neves szakírója, Mark Gurman cikkezett csütörtökön. Az Apple bevallottan nagy, a mesterséges intelligenciát érintő fejlesztésekkel készül, az első kézzel fogható szoftveres újdonságok bemutatására a júniusi WWDC fejlesztői konferencián lehet majd számítani.
Az Apple ugyanakkor kisebb hardveres fejlesztéseket már bemutatott – még ha ezek nincsenek is a figyelem középpontjában. A legújabb, M3-as, saját fejlesztésű lapkáikban a MacBook Air esetében már van egy Neural Engine is, ami kimondottan a mesterségesintelligencia-funkciók meghajtásáért felel.
https://hvg.hu/tudomany/20240405_apple-szemelyes-otthoni-robot-mesterseges-intelligencia-algoritmus-haztartasi-munka
Az Apple azonban állítólag egy „új, házon belül fejlesztett processzorcsaládot” tervez, ami már teljesen a mesterséges intelligencia köré lesz szabva. Az első ilyen, M4-es chipeknek lassan meg is indulhat a gyártása Gurman szerint, és három különböző verzióban mutatja majd be őket az Apple. (Ez a jelenlegi chipekre is igaz; a sima M3 mellett például van Pro és Max változat is.)
Az M4 bemutatása után jönne is a teljes sorcsere az Apple gépeiben: ha helytállóak az értesülések, „valamikor az idei év későbbi szakaszában” befutnának az első M4-es iMacek, belépőszintű és csúcs MacBook Prók (14 és 16 hüvelykes változatban egyaránt), valamint egy Mac Mini is.
Ezt követné valamikor 2025 elején az M4-es MacBook Air (13 év 15 hüvelykes is), az év közepén egy Mac Studio, míg 2025 végére várható az új chippel szerelt Mac Pro.
https://hvg.hu/tudomany/20240403_apple-realm-mesterseges-intelligencia-nyelvi-modell-digitalis-asszisztens-emberi-beszed-megertese
Noha az Apple tervei még változhatnak, ez azt jelentené, hogy egy év leforgása alatt a cég minden számítógépe átállna az új, MI-fókuszú chipekre.
A mesterséges intelligencia lapkaszintű támogatásának híre azt is sejteti, hogy a következő macOS-be számos MI-funkció kerülhet. Ezeket a már említett júniusi WWDC-n mutathatják be, de nincs kizárva, hogy néhány hardveres részletet is elárulnak majd, hiszen az MI esetében ez is elég fontos.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.