Február óta nem lehet embereket ábrázolni a Google „túlkompenzáló” mesterséges intelligenciájával
Sok bejelentés érintette a napokban a Google mesterséges intelligenciáját, a Geminit. Egy dolog azonban változatlan: az eszközzel továbbra sem lehet embereket ábrázolni egy korábbi hiba miatt.
hvg.hu
A Google Gemini nevű képgeneráló mesterséges intelligenciája még februárban keveredett botrányba, miután problémája támadt az emberábrázolással. Az eszköz ugyanis – történelmileg helytelenül – a náci katonákat, valamint az amerikai alapító atyákat is színesbőrűként ábrázolta.
A cég ezután magyarázkodásra kényszerült az ügyben, és leállították a Gemini „túlkompenzáló” emberábrázoló képességeit. Átmenetileg. Akkor – februárban – ugyanis úgy volt, hogy gyorsan javítják a dolgot, és néhány héten belül újból lehet embereket ábrázoló fotókat generálni a Geminivel.
Időközben azonban eltelt a március, az április, és itt vagyunk május közepén – a Gemini hibajavítása azonban nincs sehol.
A hiányosságra a TechCrunch hívta fel a figyelmet, annak apropóján, hogy épp a napokban zajlik a Google nagy éves fejlesztői konferenciája, az I/O, ahol az MI-t, így a Geminit érintő bejelentések is történtek.
A Google fogta a Gemini 1.5 Pro legjobb tulajdonságait, és belepakolta egy olyan mesterséges intelligenciába, ami olcsóbb és egyszerűbb, mint az elődje. Ez lett a Gemini 1.5 Flash.
A portál a Google szóvivője nyomán meg tudta erősíteni: az emberábrázolás továbbra sem elérhető egyik geminis felületen sem. A probléma ugyanis komplexebb lehet, mint korábban gondolták.
Egyelőre tehát hiába próbál valaki embereket ábrázoló fotókat kérni a Geminitől, nem fog sikerrel járni – és azt is homály fedi, hogy ez mikor változhat meg. A Google azonban gőzerővel dolgozhat a megoldáson.
Az eset azonban rávilágít arra, hogy mennyire nem egyszerű a helyes irányba terelni egy rosszul működő mesterséges intelligenciát.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.