Távozik az OpenAI-tól Mira Murati, a vállalat technológiai igazgatója – ezt maga az érintett tudatta az X-en közzétett szerdai bejegyzésében. A szakember több mint hat év után megy, elmondása szerint azért, hogy saját kutatásaira fókuszáljon. Az OpenAI szóvivője nem reagált a TechCrunch érdeklődésére, Sam Altman, a cég vezérigazgatója azonban köszönetet mondott Mira Muratinak a munkájáért.
Nem sokkal később két további vezető is bejelentette távozását a ChatGPT-t és a mögötte dolgozó nyelvi modelleket fejlesztő cégtől: Barret Zoph kutatásért felelős alelnök és Bob McGrew kutatási igazgató is búcsúzik.
A Reuters hírügynökség beszámolója szerint az OpenAI egy új, 6,5 milliárd dolláros finanszírozási körről folytat tárgyalásokat, mely már 150 milliárd dollárosra emelné a cégértéket – ám ehhez fel kell borítani az eddigi vállalati struktúrát.
A szerdai hírek szerint ugyanis az OpenAI nonprofitból profitorientált társasággá kíván alakulni; az új szerkezeti struktúrában Altman is törzsrészesedést kapna. Momentán ugyanis egy nonprofit igazgatóság irányítja a profitorientált szervezetet. Ez a kissé szokatlan felállás vezetett Altman 2023 végi, öt napon át tartó menesztéséhez is, a kommunikációt és a bizalmat érintő problémák miatt.
Hogy a vezetők szerdai távozása összefüggésben áll-e a fentiekkel, az nem ismert.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.