szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Egy új tudományos publikáció szerint a víz nagyon korán elpárologhatott a Vénusz felszínéről, így a jövőben talán nem is érdemes ilyen típusú bolygókon keresni az életet a Földön kívül.

A Vénuszt gyakran nevezik a Föld ikertestvérének, mérete, gravitációjának ereje és tömege ugyanis lényegében ugyanakkora, mint a mi bolygónké. Az egyetlen, nem is olyan elhanyagolható különbség, hogy míg a Földön – jelenlegi tudásunk szerint – az élet kialakulásához megfelelő a hőmérséklet, addig a Vénuszon olyan nagy a forróság, hogy az ólom is könnyen megolvad a felszínén.

Mindez persze még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Naprendszer második bolygóján mindig ilyen körülmények uralkodtak. Az elmélet szerint egykoron a Vénusz felszínén is hatalmas óceánok lehetettek – 4 milliárd éve pedig még az élet kialakulására is lehetett esély –, ám a forróság miatt ezek elpárologtak, így mostanra csak síkság és sziklák maradtak a helyén. Mivel az égitestnek nincs mágneses mezője, a napszél hidrogén formájában szétterítette azt a Naprendszerben.

Ez az elmélet azért is fontos, mert meghatározhatja azt is, hogy milyen irányba fordítsák a szakemberek a távcsöveket a földön kívüli élet felderítésére. A Cambridge-i Egyetem három kutatója szerint azonban ezt az elméletet nem érdemes erőltetni, ha ugyanis valóban elpárologtak volna az óceánok egy elszabadult üvegházhatás miatt, akkor a gőznek is jelen kellene valamilyen módon lennie az égitesten. Az erről szóló tanulmányuk a Nature Astronomyban jelent meg.

Ahogy az IFLScience megjegyzi: nem ők az elsők, akik ezt gondolják a Föld szomszédjáról. Jelenleg két elmélet tartja magát a Vénusz történetével kapcsolatban. Az egyikben a Vénusz lényegében egy figyelmeztetés az emberiség számára, hogy mit képes tenni egy bolygóval egy elszabadult üvegházhatás, még akkor is, ha az egy természetes folyamat eredménye volt. A másik elmélet szerint azonban mindig meleg és száraz volt a felszín.

Ezek a jelek életre utalhatnak: ammóniát és foszfint találtak a Vénusz légkörében

Két különböző brit csillagászcsoport két különböző gázt talált a Vénusz légkörében. Mivel a tudomány jelenlegi állása szerint ezeket a gázokat – a Vénuszon kizárható ipari előállításon kívül – mikrobák állíthatják elő, így élet jelenlétére utalhatnak. Vagy olyan kémiai folyamat eredményei, amit még nem ismerünk és nem értünk.

Tereza Constantinou, az egyetem doktorandusz hallgatója szerint valahol félúton lehet az igazság. Az új elmélethez azonban egy új megközelítés is illik, ami fényt derít a bolygó történetére. Ehhez nem klímamodellekből, hanem a Vénusz légkörének jelenlegi kémiai összetételéből indultak ki. „A Vénusz légkörének stabilitása érdekében a légkörből kiváló vegyi anyagoknak vissza is kell jutniuk oda, mivel a bolygó belső és külső részei állandó kémiai kapcsolatban állnak egymással” – emelte ki a szakember.

A vulkánokkal kapcsolatban gyakran él az a tévhit, hogy hamut, szén-dioxidot és egyéb gázokat enged a légkörbe, ám a legtöbb anyag, ami ilyenkor a felszínre jut, az a gőz – csak ez kevésbé feltűnő egy olyan légkörben, ami már eleve telített vízgőzzel. Ha a Vénusz belsejében van valamennyi víz, akkora annak az aktív vulkáni tevékenység során távoznia kell a légkörbe. Ez utóbbiból – mármint a vulkáni tevékenységből – pedig nincs hiány a Vénuszon.

A légkörben uralkodó viszonyok persze nem kedveznek a vízmolekulák hosszú távú túlélésének, még gáz formájában sem. Mindazonáltal, ha a vulkánok annyi vízgőzt termelnek, mint amennyi szén-dioxidot és karbonil-szulfidot, akkor ennek a légkör jelentős részét kell kitennie.

A bolygóhoz küldött űrszondák mérései alapján a szakemberek úgy vélik, hogy a Vénusz vulkánjaiból a kitörések során legfeljebb 6 százaléknyi víz távozhat. Ha ez valóban így van, akkor a felszín alatt sokkal kevesebb lehet a víz, mint a Föld köpenyében, ami azt is jelentené, hogy a víz nagyon korán elillant a bolygóról. Vagyis nem volt óceánokban gazdag a felszín, de nem is volt annyira kietlen és száraz, mint most.

Constantinou szerint mivel valószínűleg soha nem volt óceánja, nehéz elképzelni, hogy a Vénusz valaha otthona lehetett egy olyan típusú élet kialakulásának, ami a földihez hasonlóan a vízre épül. Biztosat azonban csak akkor lehet majd megtudni, ha az évtized végén újabb űrszonda indul az égitesthez.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!