Nem találtak túlélőt, valószínűleg mindkét gépen mindenki meghalt a balesetben, ahol egy utasszállító repülő és egy katonai helikopter ütközött Washingtonban
Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy valószínűleg az utasszállítón utazó 64 fő, valamint a helikopteren tartózkodó 3 katona is életét vesztette, amikor a két gép egymásnak ütközött Washingtonban.
HVG
Összeütközött a levegőben és a Potomac-folyóba zuhant egy Bombardier CRJ700-as utasszállító repülőgép és egy Black Hawk katonai helikopter helyi idő szerint szerda este kilenc óra körül Washington fölött, a Ronald Reagan repülőtér közelében.
A reptérre – magyar idő szerint – délután fél 2 körül egy sajtótájékoztatót hívtak össze, melyen John Donnelly, a washingtoni tűzoltó- és mentőszolgálat (DC Fire and EMS) vezetője elmondta: feltételezhetően senki nem élte túl a balesetet, derül ki a CNN tudósításából.
Az utasszállítón 64, a gyakorlórepülést végző helikopteren három ember tartózkodott. A balesetről, annak okairól az alábbi cikkünkben írtunk bővebben.
Már megindították a washingtoni repülőgép-katasztrófa vizsgálatát, ami 16 év után az első súlyos, kereskedelmi járatot érintő baleset az Egyesült Államokban. Szakértők szerint emberi hiba, valamint a reptér nehéz megközelíthetősége egyaránt szerepet játszhatott a tragédiában.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?