Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Mumbai Filmakadémia másodjára rendezi meg azt a filmes kezdeményezését, amelyre csak iPhone-nal forgatott filmekkel lehet nevezni.
A tavalyi siker után az idei évben ismét megszervezte a Mumbai Filmakadémia a MAMI Select: Filmed on iPhone nevű kezdeményezését. Ahogy a neve is mutatja: ide olyan alkotók nevezhetnek a produkciójukkal, akik az egész filmjüket iPhone-nal rögzítették. A zsűri négy olyan jelöltet nevezett meg, akiknek az alkotásai bekerültek a programba, és akikről úgy vélik, hogy érdemes lesz a munkásságukat figyelemmel kísérni. Ők
A négy filmesben közös, hogy mindannyian egy iPhone 16 Pro Max segítségével forgatták le a filmjeiket, amit aztán egy M4 Max processzorral szerelt MacBook Prón vágtak meg. Az alkotásokat itt lehet megnézni, egyenként nagyjából 30 percesek:
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.