1000 km/h-val száguldó vonat: kínai mérnökök megoldották Elon Muskék nagy problémáját, valóság lehet a hipergyors vákuumvasút
Kínai mérnököknek sikerült megoldást találniuk a vákuumvasút rezgésének problémájára, ami Elon Musk Hyperloop-álmát is parkolópályára tette.
HVG
Megoldást találhattak a kínai védelmi és űripari vállalat, a China Aerospace Science and Industry Corporation (CASIC) mérnökei arra a problémára, ami Elon Musk hipergyors vákuumvasútjának tervét is megakasztotta – számolt be róla a South China Morning Post.
A szakemberek vizsgálat arra jutott, hogy még az apró hibák – például a kissé egyenetlen síntekercsek vagy a kisebb híddeformációk – is heves turbulenciát okozhatnak egy ilyen vasúti kapszulában. Ezek a rázkódások egy sima, futurisztikus utazást rémálommá változtathatnak, még a nagysebességű közlekedéshez szükséges, közel vákuumos körülmények között is – mint amilyennek a Hyperloopot is megálmodták.
A vizsgálatot végző csapatot vezető Csao Ming szerint a turbulencia intenzitását majdnem a felére sikerült csökkenteni, így a „rendkívül súlyos rázkódások” mostanra „hangsúlyosakká, de nem kellemetlenekké” szelídültek.
A probléma gyökerének megértéséhez a mérnökök részletes szimulációkat futtattak le szuperszámítógépek segítségével, amelyeket kicsinyített modelleken végzett fizikai tesztekkel is megerősítettek. Eredményeik azt mutatták, hogy nagy sebességnél – különösen 400 és 600 km/h körüli sebességnél – a kapszulák veszélyesen rezonálni kezdenek.
Kínai mérnökök egy 2 km-es tesztpályán próbálták ki azt a vasúti rendszert, amivel a jövőben a nagy központokat kötnék össze. Jöhet az ultra-nagy sebességű vonatok kora.
A szakemberek az 1940-es években kifejlesztett Sperling-indexet használták annak meghatározására, hogy a rázkódás mennyire kellemetlen az ember számára. Kiderült, 400 km/h-nál a rezgések már elérték a „rendkívül kellemetlen” szintet, 600 km/h-nál pedig már a 4,2-es értéket. Ez azt jelenti, hogy a kellemetlenség olyan intenzív, hogy egy hosszas kitettség már káros lenne az egészségre. Az 1000 km/h-s sebességnél a rezgések 3,1-es szintre csökkentek, ami alig tolerálhatónak minősül.
A probléma a vonat és a pálya közötti fizikai érintkezés hiányából fakad. Mivel a maglev mágneses erők hatására úszik, az infrastruktúra bármilyen tökéletlensége rezonanciát válthat ki az utastérben. Az eredmény így egy „rendkívüli instabilitás” – mondják a kutatók.
A lengéscsillapítás javítása érdekében Csao és csapata egy hibrid felfüggesztési rendszert fejlesztett ki. Ez a rendszer a hagyományos passzív légrugókat fejlett elektromágneses aktuátorokkal ötvözi. Ezeket az aktuátorokat a mesterséges intelligencia vezérli.
Az MI kétféle stratégiát alkalmaz a turbulencia csökkentésére. Ennek köszönhetően a függőleges rezgésintenzitás 45,6 százalékkal csökkent, a Sperling-index értéke pedig még a nagy sebességnél is 2,5 alatt maradt. Ez azt jelenti, hogy az utazáskor a rezgés mértéke érezhető, de nem kellemetlen.
A szakemberek szerint bár sikerült előre lépni a fejlesztésben, a megoldást fel kellene skálázni a valós méretekre. Emellett még mindig vannak olyan problémák, amiket orvosolni kell majd, mielőtt a hipergyors vákuumvasúttal való utazás valósággá válhat.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.