A török bíróság letiltotta a hozzáférést a Grokhoz, az Elon Musk által alapított xAI vállalat által kifejlesztett mesterséges intelligencia chatbothoz, miután az olyan válaszokat generált, amelyek a hatóságok szerint Recep Tayyip Erdogan török elnököt sértették – írja a Reuters.
Az X-be integrált Grok állítólag sértő tartalmakat generált Erdoganról, amikor bizonyos kérdéseket törökül tettek fel neki. Az Információs és Kommunikációs Technológiai Hatóság bírósági végzést követően fogadta el a tilalmat, a török törvények megsértésére hivatkozva, amelyek szerint az elnök megsértése bűncselekménynek minősül, és akár négy évig terjedő börtönbüntetéssel is sújtható.
A kritikusok szerint a törvényt gyakran használják az ellenvélemény elfojtására, míg a kormány azt állítja, hogy a hivatali méltóság védelme érdekében van rá szükség. A tiltásra egyelőre sem az X, sem a tulajdonosa, Elon Musk nem reagált. Ez az első eset, hogy Törökországban mesterséges intelligenciával kapcsolatban vezetnek be tiltást. Az viszont nem példa nélküli, hogy online tartalmakat korlátoznak, 2014 és 2018 között több közösségi oldal elérését is korlátozták.
Nem ez volt az egyetlen incidens, ami a napokban a Grok chatbotot érintette. Az xAI cég több „nem megfelelő” X-bejegyzést törölt, miután Grok Adolf Hitlert kezdte dicsérni, illetve antiszemita kijelentéseket tett – számol be a Guardian. A szoftver többször „MechaHitler” néven hivatkozott magára. Egy másik alkalommal pedig úgy fogalmazott, hogy „a fehér ember az innovációt, a keménységet és a PC-s hülyeségek mellőzését képviseli”.
„Tisztában vagyunk a Grok által nemrégiben tett megjegyzésekkel, és aktívan dolgozunk a nem megfelelő bejegyzések eltávolításán. Amióta tudomást szereztünk a tartalomról, az xAI intézkedéseket tett a gyűlöletbeszéd betiltására, mielőtt a Grok posztolna az X-en” – írta a vállalat az X-en közzétett bejegyzésében.
A Grokról ezen a héten kiderült az is, hogy a lengyel miniszterelnökre, Donald Tuskra „kibaszott árulóként” és „vörösbőrű kurvaként” hivatkozott kérdésre adott válaszaiban.
Mindez azután történt, hogy Musk múlt héten bejelentette, változtatni fognak a mesterséges intelligencia algoritmusán. „Jelentősen javítottunk a Grok-n. Észre fogjátok venni a különbséget, ha kérdéseket tesztek fel neki” – írta a milliárdos az X-en.
A The Verge beszámolt arról, hogy a GitHubon közzétett változtatások alapján úgy tűnik, a fejlesztők úgy alakították át a szoftvert, hogy feltételezze, hogy „a médiából származó szubjektív nézőpontok elfogultak”, és „a válaszainak nem szabad visszariadnia attól, hogy politikailag inkorrekt állításokat tegyen, amíg azok jól megalapozottak”.
Nyitóképünk illusztráció, forrás: Beata Zawrzel / NurPhoto / NurPhoto via AFP