Sokatmondó eredménnyel zárult az a vizsgálat, amit a Utah-i Egyetem kutatói végeztek el az amerikai állam azon részén, ahol rossz minőségű a levegő. A szakemberek összefüggést találtak az agyvérzés, valamint a légszennyezettségnek való kitettség között – írja a Science Alert.
Robert Rennert, az egyetem idegsebésze szerint azt tapasztalták, hogy ezeknél a betegeknél a légszennyezettségi szint csúcspontja után három-hat hónappal magasabb volt az agyi aneurizma repedésének valószínűsége. Az erről szóló tanulmány az npj Clean Air című tudományos lapban jelent meg.
A levegőben szálló szennyező anyagokkal, például az ózonnal, a nitrogén-dioxiddal, a kén-dioxiddal, a szén-monoxiddal és a 2,5 mikrométernél (PM2,5) kisebb részecskékkel kapcsolatban korábban már megállapították a kutatók, hogy káros hatással vannak az egészségre azzal, hogy az egész szervezetben gyulladást idézhetnek elő. Becslések szerint évente körülbelül 8 millió haláleset köthető ezekhez, és ma már szinte nincs olyan hely a Földön, ahol a levegő mentes lenne ezektől az anyagoktól.
Utah Wasatch Front néven ismert részén különösen magas a légszennyező anyagok aránya, ezért Rennert és csapata adatokat gyűjtött a régióban az elmúlt öt évben a környezeti expozícióról 70 agyvérzéses beteg esetében.
Az évszakok, a hőmérséklet és a légnyomás változásait figyelembe véve azt tapasztalták, hogy statisztikailag szignifikáns mértékben nőtt meg az agyvérzéses esetek száma hónapokkal a legmagasabb PM2,5-szintnek való kitettség után. Bár a tanulmány nem bizonyítja az ok-okozati összefüggést, a kutatók gyanítják, hogy a hosszabb távú kitettség ezeknek az anyagoknak számos egészségügyi problémát okozhat, amelyek végül növelik az agyvérzés kialakulásának kockázatát.
„A jövőben további vizsgálatokra van szükség annak megállapításához, hogy a PM2,5-nek való kitettség hogyan befolyásolja a helyi gyulladásos vagy sejtszintű változásokat, hogy jobban meg lehessen határozni ezt az összefüggést” – figyelmeztet a csapat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.