Először ültettek genetikailag módosított sertéstüdőt egy élő emberbe – számoltak be kínai kutatók a Nature Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.
A sertésből átültetett bal tüdő kilenc napon át működött egy agyhalottnak nyilvánított ember szervezetében – azt a kutatók is elismerik, hogy a hosszútávú alkalmazáshoz még további munkára van szükség.
A xenotranszplantáció – avagy állati szervek emberbe ültetése – révén leküzdhetőek lennének a hosszú várólisták a szervátültetésre váró embereknél. Ez azonban még csak nemrégiben vált megvalósíthatóvá, köszönhetően a génszerkesztés terén elért fejlődésnek. Ezzel ugyanis biológiailag „kompatibilisebbé” tehetők a sertések szervei. Korábban már génmódosított sertésmájat és sertésvesét is ültettek emberbe.
Sertéstüdőt – eddig – még sosem transzplantáltak, így a kínai vizsgálat lehet az első ilyen. Mint a Gizmodo a tanulmány nyomán kifejti, azt, hogy a vizsgálat alanyául szolgáló 39 éves férfinél beállt az agyhalál, négy külön orvosi értékelés is megerősítette. Ezt követően ültették belé a bal sertéstüdőt, és immunszupresszív terápiában is részesítették.
A transzplantáció után folyamatosan figyelték, hogy működik a beültetett szerv, és hogyan reagál rá a szervezet. Mint kiderült: a tüdőt nem lökte ki a szervezet azonnal, és legalább kilenc napon keresztül életképes volt, és működött.
Voltak azonban problémák: egy napon belül egy olyan tüdőkárosodásra lettek figyelmesek, amit a véráramlás hirtelen visszatérése okozott, valamint a harmadik és a hatodik napon olyan módosulásokat figyeltek meg a kutatók az alany antitestjeiben, amelyek aktívan károsították a tüdőt, és a kilökődésre utaltak.
Ugyan később egy kicsit javult a helyzet, de a szakemberek a kilencedik napon úgy döntöttek, befejezik a kísérletet. Ugyan ez egy fontos előrelépés volt a területen, mégis rávilágít arra is, hogy még messze van a sertéstüdő-transzplantáció a klinikai valóságtól.
A kutatók azonban sokat tanulhatnak az ilyen kísérletekből, ezek mentén pedig fejleszthetik a módszereket, hogy egyszer valósággá válhasson az emberi szervek emberbe ültetése. Tartósan.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
(Cikkünk nyitóképe illusztráció, azon egy korábbi sertésvese-beültetés látható. Fotó: Joe Carrotta/ NYU LANGONE HEALTH / AFP.)