Új anyagot találtak a Holdról származó mintában, a kutatók sem hittek a szemüknek

Az Apollo 17 legénysége által a Földre hozott holdi minták egy részét elraktározta a NASA, hogy fejlettebb elemzési technológiákra várjon. Most egy ilyen derített ki izgalmas újdonságot az egyik mintáról.

  • HVG

Több mint 50 évvel azután, hogy az Apollo 17 küldetés űrhajósai visszahozták a Holdon vett mintákat a Földre, a kutatók még mindig találnak újdonságot a vizsgálatuk során. Ez javarészt annak köszönhető, hogy 1972 óta rengeteget fejlődött a technológia, a NASA tudósai pedig pontosan erre számítottak, amikor eltárolták a mintákat.

Az űrhajósok több mint 2000 kőzet- és pormintával tértek vissza a Földre, így bőven volt miből félretenni a munkához. Ezeket most James Dottin, az amerikai Brown Egyetem tudósa vette elő, hogy kollégáival együtt elemezzék a Hold Taurus-Littrow-völgyéből vett minták összetételét. Az eredmények azt mutatják, hogy a mintákban található vulkanikus anyag olyan kénvegyületeket tartalmaz, amelyek merőben eltérnek a bolygónkon találhatóktól – számolt be róla a Gizmodo. Az erről szóló publikáció a JGR Planets című tudományos folyóiratban jelent meg.

A szakember szerint korábban azt feltételezték, hogy a holdköpeny kénizotóp-összetétele megegyezik a Földével, ám a minták elemzésekor olyan értékeket kaptak, amelyek nagyon különböznek a Földre jellemző értéktől.

https://hvg.hu/tudomany/20200910_nasa_hold_minta_holdpor_kozet

Amikor az Apollo 17 űrhajósai leszálltak a Holdon, egy 60 centiméter hosszú mintát vettek ki a Holdból. Miután visszatértek a Földre, ez a minta – sok másikkal együtt – lezárva maradtak a csőben. Az elmúlt néhány évben a NASA pályázatot hirdetett, hogy ezeket a mintákat újfajta módon lehessen megvizsgálni. Dottin a kénizotópok másodlagos ion-tömegspektrometriával történő elemzését javasolta: ez egy nagy pontosságú technológia, amely az 1970-es években még nem létezett.

A kutatók ezzel a technikával megmérhetik a különböző izotópok arányait egy mintában. Ezek az arányok egy megkülönböztető „ujjlenyomatként” szolgálnak, amely a minta eredetére utal. Így két, azonos izotópos ujjlenyomattal rendelkező minta valószínűleg ugyanabból a forrásból származik.

A korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy a holdi mintákban található oxigénizotópok szinte azonosak a holdi és a földi kőzetekben, így Dottin feltételezte, hogy ugyanez lesz a helyzet a kénizotópok esetében is. Elemzésük kimutatta, hogy a mintában található vulkáni anyag olyan kénvegyületeket tartalmazott, amelyekben rendkívül alacsony a kén-33, egy stabil radioaktív kénizotóp tartalma. Ez nagyon eltér a Földön található kénizotóp-arányoktól.

https://hvg.hu/tudomany/20250930_fold-theia-utkozes-hold-viz-elet-keletezese

A kutatók szerint az eredmények arra utalnak, hogy a kén a Hold történetének korai szakaszában kémiai reakciók során keletkezett, vagy a Hold kialakulásából származik. A szakértők széles körben úgy vélik, hogy a Hold a Föld és egy Mars méretű objektum, a Theia ütközése során kilökődött törmelékből áll. Lehetséges, hogy a kutatók a Theia kénnyomára bukkantak a Hold köpenyében.

Dotti most abban bízik, hogy a jövőbeni vizsgálatok egyértelműen megválaszolhatják ezt a kérdést.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások