A jövőbeni Mars-utazással kapcsolatban számos kérdést kell még megválaszolniuk a kutatóknak. Az egyik ilyen, hogy milyen körülmények fogadják majd az oda érkező űrhajósokat. Ezzel kapcsolatban már számos dolog ismert, például a hőmérséklet és a légkör összetétele, most azonban egy másik fontos részletre is fény derült.
Az Európai Űrügynökség (ESA) Mars Express nevű űrszondája, valamint a szintén az ESA-hoz tartozó ExoMArs Trace Gas Orbiter egység korábban adatokat gyűjtött például arról is, hogy milyen erősségű szelek fújnak a vörös bolygó felszínén. A két szerkezet egy hatalmas, 1039 porördögből álló adatbázist állított össze, ami messze a legnagyobb ilyen gyűjtés a témában, és ami kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy pontosabb ismereteket szerezzenek a kutatók a marsi szelekről.
A Science Advances című tudományos lapban megjelent publikációban a kutatók azt írják, a számítások alapján a Marson tomboló porördögök és a szelek akár a 160 km/h-s sebességet is elérhetik, ami sokkal gyorsabb, mint amit korábban feltételeztek róluk.
Valentin Bickel, a Berni Egyetem tudósa és a tanulmány szerzője szerint a porördögök azért is fontos jelenségek, mert láthatóvá teszik azt, ami egyébként láthatatlan lenne az emberi szem számára. „A sebességük és haladási irányuk mérésével elkezdtük feltérképezni a szelet a Mars teljes felszínén. Ez korábban lehetetlen volt, mert nem volt elegendő adatunk ahhoz, hogy ilyen jellegű méréseket végezzünk ebben a léptékben” – nyilatkozta az IFLScience-nek a tudós.
Bár a két szondát nem a marsi szél mérésére tervezték, a képalkotó berendezéseik segítségével rögzíteni tudták a porördögöket. A mögöttes képalkotó technológiának köszönhetően a tudósok ki tudták számolni, milyen sebességgel közlekedik a szél.
A munka azért is rendkívül fontos, mert korábban nem volt lehetőség a pontos szélsebesség meghatározására. Ugyan szállt le néhány meteorológiai egység a Marson, de azok csak egy pontban tudtak mérni, így a globális eredmény hiányzott a palettából. Márpedig a jövőbeni Mars-utazások miatt nagyon nem mindegy, hogy az űrhajósoknak, vagy épp az őket visszaszállító rakétának milyen erősségű széllel kell megbirkóznia.
Más kérdés, hogy a marsi légkör olyan ritka, hogy a földivel ellentétben egy ilyen erős szél nem döntené fel az embert. A szelek ugyanakkor felemelik a port és eltakarják a Napot, így kevesebb energiát lehet termelni a segítségével.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.