Az ülő életmód a modern élet velejárója, ám erről már rengeteg tanulmány megállapította, hogy nagyon rossz hatással van az egészségre. A fiatal felnőttek a becslések szerint naponta körülbelül hat órát ülnek, ez a mennyiségű inaktivitás pedig kimutathatóan csökkenti az erek működését. A szakemberek szerint az érrendszeri funkció akár 1 százalékos csökkenése is 13 százalékkal növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát.
Mindezt a testmozgással lehetne kompenzálni, ám a legtöbb embernél felmerül a probléma, hogy vagy mozog, és akkor nem alszik eleget, vagy ha igen, akkor nincs ideje a testmozgásra. A Birminghami Egyetem kutatói szerint azonban a mozgáson kívül van más is, amivel jót tehet az ember az egészségével.
A Journal of Physiology tudományos lapban megjelent publikáció szerint a magas flavanoltartalmú ételek, például a tea, a bogyós gyümölcsök, az alma és a kakaó rendszeres fogyasztása segíthet a férfiak érrendszeri egészségének fenntartásában akkor is, ha ülő életmódot folytatnak.
A flavanolok a polifenol vegyületek csoportjába tartoznak, amelyek számos növényi alapú élelmiszerben megtalálhatók, beleértve a gyümölcsöket, a teát, a dióféléket és a kakaóbabot. A korábbi tanulmányok kimutatták, hogy ezek a vegyületek jótékony hatással lehetnek a szív- és érrendszeri egészségre, beleértve az erek védelmét is.
Catarina Rendeiro, a Birminghami Egyetem tudósa szerint annak kiderítésére, hogy a flavanolok hozzájárulhatnak-e az érrendszer egészségének megőrzéséhez, megvizsgálták a fogyasztásuk hatásait egy kontrollált ülési időszak előtt. A vizsgálatba negyven egészséges fiatal férfi vett részt, aki közül húsz magas, a másik húsz pedig alacsonyabb fittségi szinttel rendelkezett. Minden résztvevő vagy magas – 695 mg –, vagy alacsony – 5,6 mg – flavanoltartalmú kakaót fogyasztott, mielőtt befejezte volna a kétórás ülési kísérletet.
A nőket azért nem vizsgálták, mert a menstruációs ciklus alatti hormonális változások befolyásolhatják a flavanolok érrendszeri funkcióra gyakorolt hatását. Ezt a jövőben egy másik vizsgálattal szeretnék majd pótolni.
A kutatók a teszt előtti és utáni vizsgálatok során arra jutottak, hogy az ember fittségi szintje nem véd az ülés érrendszerre gyakorolt negatív hatásaitól. Azoknál, akik alacsony flavonoltartalmú italt fogyasztottak, a lábizmaik oxigénellátása alacsonyabb volt, és csökkent a véráramlás is. Azoknál azonban, akik magas flavonoltartalmú italt fogyasztották, nem tapasztaltak ilyen problémákat.
A tudósok szerint ez az első tanulmány, amely bizonyítja, hogy a flavanolok megelőzhetik az ülés okozta érrendszeri diszfunkciót az egészséges fiatal férfiaknál.
Rendeiro szerint tekintettel arra, hogy mennyire elterjedt az ülő életmód, és hogy ez milyen megnövekedett kockázatot jelenthet az érrendszer egészsége szempontjából, a flavanolban gazdag ételek és italok fogyasztása, különösen a mozgáshiányos időszakok megszakításával – kombinálva például egy rövid sétával –, jó módja lehet arra, hogy az ember megőrizze az érrendszer egészségét.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.