A GLP-1 alapú, fogyást segítő gyógyszerek – amelyeket eredetileg a cukorbetegek kezelésére fejlesztettek ki – az elmúlt években óriási népszerűségre tettek szert a nem diabéteszesek körében is. Ez már önmagában igen komoly problémát okozott – a gyógyszerből nem volt elég, így azok sem tudtak hozzáférni, akiknek valóban szükségük lett volna rá –, ráadásul az is kiderült, hogy számos mellékhatása lehet.
Most egy újabb, igen komoly probléma merült fel a GLP-1 alapú készítményekkel kapcsolatban. Nevezetesen: a gyerekek is elkezdték használni, és volt már rá példa, hogy túladagolták azt.
A mérgezésekkel és túladagolásokkal foglalkozó Indiana Poison Center a WTHR-nek arról beszélt, hogy a GLP-1-hez kapcsolódó hívások száma tavaly megduplázódott, az esetek száma a 2024-es 153-ról 320-ra nőtt. Az országos szervezet, az America’s Poison Centers szintén drámai növekedésről számolt be: az injekciózható fogyókúrás gyógyszerekkel kapcsolatos hívások száma közel 1500 százalékkal nőtt 2019 óta. 2019 és 2025 között országszerte nagyjából 23 000 ilyen hívás érkezett a központokhoz.
A legtöbb esetben olyan felnőtt emberek hívták a központokat, akik véletlenül túladagolták a felírt gyógyszerüket, ugyanakkor több esetben olyan gyermekekről volt szó, akik hozzájutottak a nem nekik szánt gyógyszerekhez. És mivel a GLP-1 terápia idővel egyre elérhetőbbé, olcsóbbá válik, a fenti esetszám minden bizonnyal nőni fog.
https://hvg.hu/tudomany/20260109_fogyast-segito-gyogyszerek-ozempic-wegovy-abbahagyasa-gyors-visszahizas-kutatas
A WTHR beszámolója szerint korábban a 7 éves indianai Jessa Milender az édesanyja GLP-1 gyógyszerét használta, ami után égető fájdalom és folyamatos hányás jelentkezett nála. A lány végül felépült, de kórházban kellett ápolni.
A beszámoló szerint a lány még 2024. december 16-án adta be magának a gyógyszert, majd amikor az édesanyja látta, hogy mi történt, felhívta az orvosi központot. Ott azt közölték, hogy valószínűleg hányni fog a lánya, és hasi fájdalmai is lesznek, ám a dolog sokkal rosszabb volt annál, mint amire a szülők számítottak.
Melissa Milender beszámolója szerint Jessa órákkal az injekció beadása után erősen hányni kezdett, végül pedig már egy pohár vizet sem tudott meginni. December 18-án vitték be a kórházba, ahol gyógyszert és infúziót is kapott. Másnap hazament, és aznap este jól volt, de hamarosan újból hányni kezdett – naponta 10-15 alkalommal. Újra kórházba került, az orvosok pedig attól tartottak, hogy a veséi leállhatnak. Szerencsére a tünetei két nap elteltével enyhültek, végül pedig december 23-án hazaengedték. A lány azóta teljesen felépült.
A szakértők azt javasolják, hogy az emberek alaposan olvassák el az adagolásra vonatkozó utasításokat, megbízható forrásból vásárolják meg a gyógyszereket, a gyerekek elől pedig mindenki zárja el azokat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.