Bűnügyi nyomozás indul Franciaországban a TikTok ellen
A közösségi médiaszolgáltatás a hatóságok szerint veszélyeztetheti a gyerekek mentális egészségét.
A francia hatóságok azt is bejelentették: többé nem használják Elon Musk közösségi platformját, helyette más felületeken fognak kommunikálni.
Razziát tartottak az Elon Musk-féle X közösségimédia-szolgáltató franciaországi irodáiban – számolt be a párizsi ügyészség tájékoztatása alapján kedden a BBC. A nyomozó hatóság közleménye szerint az akciót a kiberbűnözéssel foglalkozó egységük végzi, de a nyomozásban az Europol is közreműködött.
A vizsgálatok egy 2025 januárjában indított nyomozással állnak kapcsolatban, amelyet az X algoritmusával és az általa ajánlott tartalmakkal kapcsolatos panaszok miatt indítottak. Az eljárást később pornográf deep fake (valós személyek képeinek felhasználásával mesterséges intelligencia által hamisított videók), illetve holokauszttagadó tartalmak megjelenítésére, sőt a tartalmak pörgetését végző algoritmus befolyásolásával elkövetett politikai beavatkozás gyanújára is kiterjesztették. Musk vállalata az utóbbi gyanúsítást mint képtelenséget tagadta, a botrányos tartalmak terjedését pedig igyekezett a felhasználókra kenni.
Az ügyészség azt is közölte, hogy a nyomozás részeként áprilisban már Muskot és az X korábbi vezérigazgatóját, Linda Yaccarinót is beidézték kihallgatásra.
A történteket az X nem kommentálta a BBC megkeresésére, de az eljárást korábban „a szólásszabadság elleni támadásnak” minősítették.
A francia ügyészség azt is bejelentette, hogy elhagyja az X-et, és mostantól a LinkedInen, valamint az Instagramon folytatja online kommunikációját.
A francia hatóságok tavaly év végén a TikTok ellen is bűnügyi nyomozás megindítását jelentették be.
A közösségi médiaszolgáltatás a hatóságok szerint veszélyeztetheti a gyerekek mentális egészségét.
Nyitóképünk illusztráció: Xose Bouzas / Hans Lucas via AFP
A Loupe Színházi Társulás most mecénásokat keres.