A Nintendo hosszas várakozás után végül tavaly áprilisában mutatta be a Switch kézikonzol új verzióját, a Switch 2-t. Az eszközre azonnal rárobbantak a vásárlók: már az árusítás első négy napján eladási rekordot döntött vele a cég, egyetlen hónap leforgása alatt 5,82 millió darab kelt el belőle.
Meglepő módon ez a lendület az elsőgenerációs változatra is átragadt. A Nintendo közlése szerint a felpörgött eladásoknak köszönhetően mostantól már az első Switch a cég legkelendőbb konzolja. Míg az eddigi rekorder Nintendo DS-ből eddig 154,02 millió darabot adtak el világszerte, a Switchből mostanra 155,37 millió darab fogyott el.
A harmadik helyen egy klasszikus, a Game Boy áll a maga 118,64 millió darabjával, ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a Game Boy Advance-t például külön számolja a gyártó, pedig abból is eladott már 81,51 millió darabot.
De visszatérve a Switch 2-re, az új kézikonzolból eddig 17,37 darabot értékesített a vállalat világszerte. Ez jelentős lassulás a fent említett elsőhónapos rekordhoz képest, és valószínűleg sokáig eltart még, mire az új modell az előd nyomdokaiba léphet, ha egyáltalán.
https://hvg.hu/tudomany/20251017_xbox-jatekgep-asus-rog-xbox-ally-x-teszt-velemeny-ebx
A Nintendo a játékprogramok eladásairól is hírt adott. Ezen a téren az eredeti Switch egy igazi szörnyeteg, összesen 1500,16 millió játék talált gazdára. Összehasonlításképpen, a D-nél ugyanez az eredmény 948,76 millió játékot jelent, míg a harmadik helyen pedig a Nintendo Wii áll 921,85 millió eladással. Ez utóbbi annak fényében meglepő, hogy a Nintendo csak 101,63 millió Wii-t adott el, ami kevesebb, mint amennyi Game Boy fogyot. Ennek ellenére a Game Boy-játékokból 501,11 millió darab talált gazdára.
A játékkonzolok között az örökös bajnok továbbra is a PlayStation 2, amit 2000-ben dobott piacra a Sony, és egészen 2013-ig gyártotta azt. A 13 év leforgása alatt 160 millió darabot adott el belőle, és összesen 1,54 milliárd játékot értékesített hozzá.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.