A hosszú Covid még mindig velünk van, és emberek milliói szenvedhetnek a tüneteitől

Egy friss kutatás szerint, bár az évek során sokan felépültek a hosszú Covidból, sokan még mindig szenvednek tőle.

  • HVG

Hat éve már annak, hogy kirobbant a koronavírus-világjárvány, mely emberek millióinak életét követelte, és hosszú időre megbénította a világot. Bár a vírus nem tűnt el, mára már nem okoz olyan komoly problémát, mint egykoron. A hosszú Covid azonban sok korábbi betegnél még mai napig érezteti a hatását.

Egy friss, amerikai kutatás során a Yale Egyetem tudósai – más szakemberekkel közösen – országos, reprezentatív felmérések adatait vizsgálták. Úgy találták, 2024-re az amerikai felnőttek nagyjából 12 százaléka számolt be arról, hogy hosszú Covid-szindrómától szenved. Ugyan a probléma kialakulásának és megmaradásának kockázata folyamatosan csökken, a kutatók úgy vélik, még ma is sokan szenvednek tőle, úgy, hogy nincs rá megbízható kezelés.

„Rengeteg felnőtt, főleg a 35 év felettiek, továbbra is elhúzódó tüneteket tapasztalnak” – hangsúlyozzák a JAMA Network Open című tudományos folyóiratban megjelent publikációjukban a kutatók.

https://hvg.hu/tudomany/20250123_koronavirus-jarvany-hosszu-covid-kialakulasa-nok-ferfiak

Mint a Gizmodo kiemeli, a hosszú Coviddal kapcsolatban még sok dolog ismeretlen. Egy olyan komplex állapotról van szó, amelyet valószínűleg több tényező válthat ki – például a Covid-fertőzésre adott diszfunkcionális immunválasz, vagy a koronavírus tartós jelenléte.

A tudósok a hosszú Covid kialakulásának kockázatát is csak nehezen tudják meghatározni. Jelenleg még nincs egyértelmű biomarkere vagy tesztje, amely képes lenne diagnosztizálni.

A kutatók a National Health Interview Survey (NHIS) nevű, hosszútávú, éves, országosan reprezentatív felmérést vették górcső alá, mely az amerikaiak egészségi állapotát és életmódját vizsgálja. A felmérés évek óta tartalmaz a hosszú Covidra vonatkozó kérdéseket is.

Az egyik arra vonatkozott, hogy az illetőnek voltak-e olyan tünetei, amelyek 3 hónapig vagy tovább tartottak, és a Covid-19-fertőzés előtt nem tapasztalta őket. Egy másik kérdés pedig afelől érdeklődött, hogy jelenleg tapasztal-e ilyen tüneteket.

Az NHIS 2022 és 2024 között gyűjtött adatai alapján az amerikai felnőtt lakosság 8,3 százaléka, azaz körülbelül 21,3 millió ember jelentette, hogy valaha szenvedett a hosszú Covidtól. Nagyjából 60 százalékuk számolt be arról, hogy a tünetei már megszűntek.

A kutatók becslése szerint a hosszú Covid kialakulásának esélye az idő múlásával csökkent, a pandémia elején mért 19,7 százalékról 13,7-re. Hasonlóan javult a gyógyulás esélye is, 51,2-ről 59,7 százalékra.

https://hvg.hu/tudomany/20240715_koronavirus-jarvany-hosszu-covid-oka

A szakemberek számításai szerint 2024-ben még körülbelül 8 millió amerikai élhetett ezzel a betegséggel, ami magasabb, mint az Alzheimer-kórtól szenvedők száma. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a jövőben több hosszú covidos eset lehet, és ezeknek az embereknek szükségük lehet segítségre. Érdemi kezelési mód híján azonban ez nem lesz egyszerű.

Bár a fentiek az amerikai lakosságra érvényes megállapítások, minden bizonnyal a világ más pontjain sem lehet jobb a helyzet, elvégre a Covid-19 mindenhol pusztított.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások