Az Amazon másodjára is nekifutna egy okostelefon kiadásának – írja friss jelentésében a Reuters hírügynökség.
A cég 2014-ben adta ki az első mobilját Fire Phone néven, a projektet akkor maga Jeff Bezos alapító felügyelte személyesen. Ez azonban nemhogy az Apple-t és a Samsungot nem tudta megszorongatni, végül csúfos felsülés lett, és 2015-ben fel is hagytak az egésszel.
Most azonban ismét nekiveselkednek a dolognak. Egészen pontosan a cég eszköz- és szolgáltatási részlege dolgozik a mobilon, és jelenleg csak a projekt neve ismert: Transformer.
Az Amazon azonban nem egy szimpla okostelefont tervez piacra dobni, mert az eszköz az otthoni hangasszisztenssel, az Alexával is szoros szinkronban lesz majd. Mint a Reuters kiemeli, a fejlesztés egy több éve tartó törekvés legújabb szakaszának tekinthető. Bezos célja ugyanis egy „mindenhol jelen lévő, hanggal vezérelt eszköz” létrehozása, ami hasonlít a Star Trekben látotthoz. Természetesen a mesterséges intelligencia is szerephez jutna a készüléken.
https://hvg.hu/kkv/20251028_amazon-leepites-30-ezer-kirugas-ai
Bezos egy olyan okostelefont vízionál, amelynek középpontjában – nem túl meglepő módon – a vásárlás áll. A Prime előfizetés révén kedvezményeket és kényelmes szállítási opciókat kínálhatnak a felhasználóknak, kesztyűt húzva a mobilipar nagyjaival.
Eközben ráadásul sok adatot gyűjthetnének a felhasználókról; ezeket a vásárlási előzményekkel kombinálva már értékes információk állnának a cég rendelkezésére.
A készülék konkrét specifikációi még nem ismertek, ahogyan az sem, hogy milyen áron – és mikor – kívánják piacra dobni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.