Letöltene egy androidos alkamazást? Ezt mindenképpen nézze meg előtte

A Google egy új keresőfunkciót adott a Play áruházhoz, ami segít megszűrni az adott alkalmazásra érkező értékeléseket.

  • HVG

Rövid időn belül már a második olyan megoldással állt elő a Google, amivel igyekszik közelebb hozni a felhasználókhoz a Play áruházat, valamint az abban található alkalmazásokat. A vállalat még március elején mutatta be azt az új funkciót, aminek köszönhetően ingyen lehet játszani a fizetős játékokkal. Ez jelentősen megkönnyítheti a döntést azok számára, akiknek tetszik egy játék, de nem akarnak „látatlanban” fizetni érte.

Most egy újabb megoldást talált ki a Google, amivel a felhasználók pontosabb képet kaphatnak arról, milyen véleménnyel vannak a felhasználók egy adott alkalmazásról.

Az appokra érkező értékeléseket már eddig is lehetett szűrni az alapján, hogy ki hány pontot (csillagot) adott rá, az új megoldásnak köszönhetően azonban már a szöveges értékelések között is lehet keresni – szúrta ki az Android Authority.

A vállalat már november óta tesztelte a megoldást, melynek lényege, hogy a felhasználónak elég csak egy szót vagy kifejezést beírnia az értékeléseknél megjelenő keresőmezőbe, a rendszer pedig azokat az értékeléseket jeleníti meg találatként, amelyek tartalmazzák azt. Ezzel jelentős mértékben leegyszerűsíthető ezek böngészése.

https://hvg.hu/tudomany/20260318_epic-games-fortnite-play-aruhaz-android

A bevezetés pontos időpontjáról eddig nem volt információ, a Google azonban most megerősítette, hogy minden felhasználó számára elérhetővé teszik a funkciót egy automatikusan érkező frissítésen keresztül.

A funkció használatához az adott alkalmazás oldalán meg kell keresni a véleményeket tartalmazó részt, majd a megjelenő nagyító ikonra koppintva be lehet írni a kívánt keresőkifejezést.

A Play áruház frissítését már kiadta a Google, tapasztalataink szerint azonban a cikk írásának pillanatában még nem érkezett meg az újdonság a magyar felhasználókhoz. Ez a következő napokban változhat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások