Nem teketóriázott sokat a Microsoft, máris nekilátott a Windows 11 gyomlálásának – nem sokkal azután, hogy ígéretet tett a rendszerben mostanában kicsit elszabadult AI-funkciók racionalizálására.
A cég a Jegyzettömb és a Képmetsző legújabb, egyelőre még előzetes verziójából már ki is vette a Copilot-gombot. Hasonlóan jár hamarosan a Fotók is, valamint a widgetekből is kiszedik a látható helyekről az AI-funkcióhoz vezető ikonokat. A cél ezzel, hogy „csökkentsék a szükségtelen Copilot belépési pontokat” a rendszerben. Lényegében ez a beismerése annak, hogy túl sok helyen próbálták lenyomni a felhasználók torkán az AI-eszközt.
Fontos azonban, hogy ez nem jelenti a funkciók megszűnését – azok továbbra is elérhetők lesznek, csak nem olyan feltűnő helyen. Vagy másként: mint a The Verge kiemeli, a Jegyzettömbből eltűnt ugyan a Copilot-gomb, de az AI-alapú írássegéd funkciók ugyanúgy megmaradtak a fejlécben.
https://hvg.hu/tudomany/20260323_microsoft-windows-11-frissitesek-stabilitas-hasznalhatosag-fejlesztesek
A Microsoft tehát valóban nekiveselkedett a Windows 11 egyszerűsítésének, legalábbis az első lépéseket már megtette. Kérdés, hogy mi mindent gyomlálnak még ki a reklámoktól és AI-funkcióktól hemzsegő rendszerben, ami úgy fest, már szerintük sem volt rendben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.