Távozik Tim Cook az Apple éléről, már meg is nevezték az új vezérigazgatót
15 év után búcsúzik az Apple vezérigazgatói székétől Tim Cook. Utódja John Ternus lesz, aki eddig a hardverfejlesztésért felelt.
Idén több iPhone támogatását is befejezheti az Apple, így egyes készülékek várhatóan lemaradnak majd az iOS 27 újdonságairól.
Az Apple rendszerint júniusban, a WWDC fejlesztői konferenciáján mutatja be a soron következő operációsrendszer-verzióit. Ilyenkor szokott kiderülni az is, hogy mely iPhone-ok, iPadek és Macek kapják meg a beharangozott újdonságokat.
Ez azt is jelenti, hogy általában van néhány kieső, így ezek a készülékek többé nem kapnak új főverziót, így új funkciókat. Mivel a június már szinte karnyújtásnyira van, egyre több pletyka lát napvilágot, például arra vonatkozóan, hogy mely iPhone-ok fogják megkapni ősszel az iOS 27-et.
A kínai Weibo közösségi oldalon egy Instant Digital nevű szivárogtató most arról írt, hogy az iPhone 12 és újabb készülékekre fog megérkezni az iOS 27 – szúrta ki a MacRumors.
15 év után búcsúzik az Apple vezérigazgatói székétől Tim Cook. Utódja John Ternus lesz, aki eddig a hardverfejlesztésért felelt.
Egészen pontosan az alábbi mobilokra nem fog már megérkezni az új rendszer:
Fontos azonban, hogy biztonsági frissítéseket a fenti mobilok is kapni fognak a jövőben is. Az iOS 27 pedig az alábbi iPhone-okra lesz majd elérhető:
Az Apple Intelligence funkciókhoz továbbra is iPhone 15 Pro vagy újabb eszközök lesznek szükségesek.
Természetesen ezek még nem hivatalos információk, az Instant Digital azonban megbízható szivárogtatónak számít. Az iOS 27 várható újdonságairól egyelőre keveset tudni, egyes hírek szerint azonban nem az új funkciókon, hanem a rendrakáson lesz majd a hangsúly.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.