Ha valaki szeretné magát öregnek érezni, akkor elég csak arra gondolni, hogy idén már 20 éve annak, hogy a Spotify elindult. Igen, a céget 2006 áprilisában alapították meg, az elmúlt két évtizedben pedig a zenei streaming és a podcastek megkerülhetetlen piaci szereplőjévé vált, ami a zeneipart – illetve az iparág online jelenléthez fűződő viszonyát – is megváltoztatta.
Az indulás óta rengeteg változáson ment át a platform, elég csak a podcastek, vagy a hangoskönyvek megjelenésére gondolni, de megjelent például az éves összefoglalót kínáló Wrapped is. Az utóbbi időszakban pedig a mesterséges intelligencia borzolja a kedélyeket, már ami az AI segítségével generált tartalmak megjelenését illeti.
https://hvg.hu/tudomany/20250702_the-velvet-sundown-dust-on-the-wind-zenekar-spotify-dalok-mesterseges-intelligencia
Hogy megünnepelje fennállásának 20. évfordulóját, a Spotify közzétette, melyek voltak a legtöbbet streamelt zenék vagy épp podcastek a platform történetében. Az eredmények kevésbé meglepőek, a legtöbbet hallgatott előadó például Taylor Swift lett.
Vannak ugyanakkor meglepetések is: Beyoncé például nemcsak, hogy nem került be a Top 20 legtöbbet streamelt előadó közé, de egyetlen albuma vagy dala sem szerepel a húszas listákon. Emellett a K-pop előadói közül is csak egyetlen előadóval, a BTS-sel szerepel a felsorolásokban.
https://open.spotify.com/playlist/37i9dQZF1DWUzo5Cvs9zG6?si=0HvX12O0Rp-GSgygYu53rA
A Spotify adatai szerint minden idők legtöbbet streamelt albuma Bad Bunny Un Verano Sin Ti című albuma lett, a legtöbbet streamelt dal pedig a The Weekndtől a Blinding Lights. De nem szaporítanánk tovább a szót, mutatjuk is a listákat.
Legtöbbet streamelt előadók:
- Taylor Swift
- Bad Bunny
- Drake
- The Weeknd
- Ariana Grande
- Ed Sheeran
- Justin Bieber
- Billie Eilish
- Eminem
- Kanye West
- Travis Scott
- BTS
- Post Malone
- Bruno Mars
- J Balvin
- Rihanna
- Coldplay
- Kendrick Lamar
- Future
- Juice WRLD.
Legtöbbet streamelt albumok:
- Un Verano Sin Ti – Bad Bunny
- Starboy – The Weeknd
- ÷ (Deluxe) – Ed Sheeran
- SOUR – Olivia Rodrigo
- After Hours – The Weeknd
- SOS – SZA
- Hollywood’s Bleeding – Post Malone
- Lover – Taylor Swift
- AM – Arctic Monkeys
- AMIKOR MIND ELALSZUNK, HOVÁ MENÜNK? Billie Eilish tollából
- Dua Lipa: Future Nostalgia
- Post Malone: Beerbongs & Bentleys
- ? XXXTENTACION dala
- MAÑANA SERÁ BONITO (BICHOTA SEASON) – KAROL G
- YHLQMDLG – Bad Bunny
- Doo-Wops & Hooligans – Bruno Mars
- Views – Drake
- Midnights – Taylor Swift
- Scorpion – Drake
- Beauty Behind The Madness – The Weeknd.
Legtöbbet streamelt dalok:
- „Blinding Lights” – The Weeknd
- „Shape of You” – Ed Sheeran
- „Sweater Weather” – The Neighbourhood
- „Starboy” – The Weeknd és Daft Punk
- „As It Was” – Harry Styles
- „Someone You Loved” – Lewis Capaldi
- „Sunflower – Spider-Man: Into the Spider-Verse” – Post Malone és Swae Lee
- „One Dance” – Drake, Wizkid és Kyla
- „Perfect” – Ed Sheeran
- „STAY (Justin Bieberrel)” – The Kid LAROI és Justin Bieber
- „Believer” – Imagine Dragons
- „I Wanna Be Yours” – Arctic Monkeys
- „Heat Waves” – Glass Animals
- „lovely (Khaliddal)” – Billie Eilish és Khalid
- „Yellow” – Coldplay
- „The Night We Met” – Lord Huron
- „Closer” – The Chainsmokers és Halsey
- „BIRDS OF A FEATHER” – Billie Eilish
- „Riptide” – Vance Joy
- „Die With A Smile” – Lady Gaga és Bruno Mars.
Legtöbbet streamelt podcastek:
- The Joe Rogan Experience
- Gemischtes Hack
- Crime Junkie
- Armchair Expert Dax Sheparddel
- Last Podcast On The Left
- The Daily
- Fest & Flauschig
- Morbid
- My Favorite Murder Karen Kilgariff-fel és Georgia Hardstark-kal
- Relatos de la Noche
- Call Her Daddy
- Não Inviabilize
- Pardon My Take
- Distractible
- La Cotorrisa
- Dateline NBC
- Mordlust
- Baywatch Berlin
- Hobbylos
- Killer Stories Harvey Guillénnel.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.