Miközben a világ figyelme elsősorban az új mesterséges intelligencia-modellek fejlesztésére irányul, egyre hangsúlyosabb kérdéssé válik, hogy ki és miként alakítja majd azokat a szabályokat és értékeket, amelyek mentén ezek a technológiák működnek. A digitális humanizmus egyik célja, hogy a mesterséges intelligencia és más digitális technológiák fejlesztését demokratikusabbá, etikusabbá és emberközpontúbbá tegye. Bécs közlése szerint erre épít a város által fontosnak tartott digitális humanizmus szemlélet is, amely szerint a technológiai fejlődésnek nem öncélúnak kell lennie, hanem az emberek jólétét, a demokratikus működést és a társadalmi igazságosságot kell szolgálnia. A most létrejövő Center for Digital Humanism Vienna (CDH Vienna) ezt a szemléletet kívánja intézményesíteni.
https://hvg.hu/360/20260104_hvg-becs-uj-hely-varosfejlesztes-digitalizacio-okosvaros
A CDH Vienna feladata a tudományos kutatások koordinálása mellett az lesz, hogy összekapcsolja a politika, a civil társadalom és a gazdaság szereplőit. A központ interdiszciplináris platformként működik majd és olyan kérdésekkel foglalkozik, mint a mesterséges intelligencia társadalmi hatásai, az etikus technológiafejlesztés, a digitális szuverenitás és a demokratikus kontroll szerepe a digitalizációban.
https://hvg.hu/360/20260428_hvg-ai-ujsagiras-mesterseges-intelligencia
Az új digitális humanizmus központot, a Center for Digital Humanism Vienna (CDH Vienna) az Osztrák Tudományos Minisztérium, Bécs városa, a Bécsi Egyetem, a Bécsi Műszaki Egyetem (TU Wien), a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetem (WU Wien) és a Central European University (CEU) hozzák létre közösen. A kezdeményezést a héten lezajlott Digital Humanism Conference keretében jelentették be Bécsben. A hivatalos megnyitóra 2026. július 1-jén kerül sor, az operatív tevékenység pedig ősszel veszi kezdetét.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.