Ültessünk fákat – szól a javaslat valamennyi esetben, amikor a klímaváltozás, valamint annak hatásainak mérsékléséről esik szó. És bár való igaz, hogy a fák létfontosságúak ebben a küzdelemben, egy friss kutatás szerint ez önmagában még nem lehet elég.
Az európai, amerikai és argentínai kutatók által vezetett vizsgálat úgy találta, hogy az egyébként hatalmas tölgyfák kevesebb szén-dioxidot köthetnek meg, mint azt korábban hitték. A megállapításokhoz a fák növekedésének kis eltéréseit, a lombkorona széndioxid-szintjét, több mint 75 évnyi évgyűrű-adatot, valamint a hőmérséklet változásait elemezték a szakemberek.
A legfőbb – és legproblémásabb – megállapítása a Science Advances című tudományos folyóiratban közölt kutatásnak az, hogy a tölgyfák növekedése a nyár közepén lényegében leáll. Ugyan a fotoszintézis folytatódik, de ilyenkor jóval kevesebb szén-dioxid alakul faanyaggá, ami azt is jelenti, hogy a szennyező anyagok légkörből történő kivonása is mérséklődik.
„A legtöbb modell jelenleg azt feltételezi, hogy amennyiben zajlik a fotoszintézis, akkor növekedés is van. Mi ugyanakkor úgy találtuk, hogy ez nem így van” – hangsúlyozza Palat Rao, a Columbia Egyetem ökoklimatológusa. Csapatával 2021 márciusa és szeptembere között 15 naponként vett mintát öt egészséges tölgyfa különböző pontjaiból.
https://hvg.hu/tudomany/20260711_kina-nagy-zold-fal-faultetes-erdotelepites
A szakember megjegyzi: amint szárazzá és forróvá válik az időjárás, a növekedési tevékenység azonnal abbamarad. A fotoszintézis mérsékelten ugyan, de folytatódik.
Mint a Gizmodo kiemeli: nem ez az első eset, hogy a tudomány úgy találja, a fásítás önmagában még nem elég az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Persze, ez messze nem azt jelenti, hogy fel kéne hagyni ezzel – inkább csak arra hívja fel a figyelmet, hogy oda kell figyelni a kibocsátások mérséklésére is, hiszen a fő gondot ezek jelentik.
A kutatók további vizsgálatokat terveznek a területen, több fafaj és ökoszisztéma bevonásával.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.