Nem akárki állítja: nem akkora a memóriaválság, mint mondják, 2027-ben már csökkenhetnek az árak

Jason Chen, az Acer elnök-vezérigazgatója szerint a memóriagyártók direkt nem kommunikálnak arról, hogy az árak hamarosan csökkenhetnek.

  • HVG

Az elmúlt bő egy évben nem sok jót lehetett hallani arról, miként alakul a jövőben a globális memóriaválság. A mesterséges intelligencia – pontosabban az üzemeltetésükre épített adatközpontok – miatt óriási a kereslet a memóriára (és a tárhelyre), ami a gyártási kapacitás jelentős részét leköti. Az eredmény: az árak az egekben, és van, aki szerint még 10 évig biztosan velünk marad ez az apokaliptikus állapot.

Vannak azonban olyanok is, akik ezt nem így látják. Kalifornia államban például csoportos keresetet nyújtottak be a három legnagyobb memóriagyártó ellen, azzal vádolva őket, hogy mesterségesen tartják fenn a válságot. Most valami hasonlóra célzott az Acer elnök-vezérigazgatója, Jason Chen is.

A szakember nemrég arról beszélt, hogy az alkatrészek ára már 2027 második felében csökkenhet. A DigiTimes beszámolója szerint újságíróknak beszélt azon véleményéről, hogy a memóriagyártók csak a haszonkulcsok védelme érdekében gerjesztik azt a félelmet, hogy a hiány 2030-ig is eltarthat. Ő személy szerint azzal számol, hogy a PC-k ára 2027 végére csökkenhet, mivel az olcsóbb kínai gyártókapacitások megjelenése mérsékli majd a memóriaárakat.

Chen azt állítja, hogy a jelentősebb memóriagyártók célja, hogy a lehető legtovább tartsák fenn a magas haszonkulcsot.

https://hvg.hu/tudomany/20260918_apple-samsung-memoria-aremeles-dragulas-memoriavalsag

Az Acer első embere szerint jelenleg csak a csúcskategóriás DDR5-ös lapkák – például az LPDDR5X-9600 ţ és a speciális felhasználású processzorok – mint az Nvidia N1 és N1X chipjei – esetében tapasztalható hiány. Mivel a beszállítói árak változása némi késéssel – néhány hónapos csúszással – követi a fogyasztói árak alakulását, hozzátette: az év végéig még 5-20 százalékkal emelkednek a PC-árak, ám ez 2027 első felére stabilizálódik, majd – az évek óta tartó, mesterséges intelligencia által hajtott drágulás után – végül csökkenésnek indulnak.

Chen szerint a nagy gyártóknak nem érdekük, hogy az árak csökkenéséről beszéljenek, ezért folyamatosan azt kommunikálják, hogy a memória ára még jó ideig emelkedni fog, belátható időn belül nem lesz olcsóbb.

Az Acer elnöke szerint a memória- és SSD-készletek már bőségesek, miközben az állítólagos CPU-hiány immár csak bizonyos modellekre korlátozódik. Hozzátette azt is, hogy az olcsóbb alternatívákat tömegesen gyártó kínai memóriagyártók megjelenése felforgatná a piacot.

Hogy mennyire jön be a szakember jóslata, az legkésőbb 2027-ben kiderül majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások