Lefagy és újraindul sok iPhone 18 Pro, de van rá megoldás

Van egy kis probléma az Apple új csúcsmobiljaival.

  • HVG

Pénteken került a boltok polcaira, és már felszínre is került az első kisebb probléma az iPhone 18 Pro-szériával kapcsolatban.

A szeptember elején bemutatott új csúcskészülékek egy kisebb Face ID-azonosítórendszerrel érkeznek. Az ehhez tartozó infravörös kamera a kijelző alá került, így kisebb a Dynamic Island nevű szenzorsziget.

A 9to5Mac cikke szerint sok felhasználói beszámoló olvasható az interneten arról, hogy egy sikertelen Face ID-azonosítás után a mobil lefagy és újraindul. Szerencsére nem hardveres hibáról van szó, a probléma szoftveres eredetű. Erre enged következtetni az is, hogy a hiba a jelek szerint csak a kiszállításkor a készülékeken lévő iOS-verziót használva jelentkezik, frissítés után már nem.

A portál azt is megjegyzi, hogy a hiba csak a Face ID-val zárolt alkalmazások feloldási kísérlete közben jelentkezik, akkor nem, amikor magát a mobilt szeretné feloldani a zárképernyőről. Egy iPhone 18 Próval sikerült is reprodukálniuk a hibát.

https://hvg.hu/tudomany/20260921_iphone-18-pro-kamera-ios27-funkciok-teszt-velemeny

Az egyelőre nem ismert, hogy mennyire elterjedt a Face ID-hiba, az internetes beszámolók és a 9to5Mac tapasztalatai alapján azonban valószínűsíthető, hogy sokakat érint.

Érdemes telepíteni az elérhető frissítést a Beállítások – Általános – Szoftverfrissítés menüponton keresztül, így valószínűleg megoldódik a gond.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások