Az Apple eddigi legjobb mobilja: teszten a vadonatúj iPhone 18 Pro

Kipróbáltuk, hogy milyen használni a pár napja forgalomba került iPhone 18 Pro kompakt csúcsmobilt, melynek egyik legfontosabb újdonsága nem kevesebb, mint 18 éves múltra tekint vissza.

Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy az Apple mindig ősszel mutatja be legújabb okostelefonjait, mely 2026-ban sincs másképp, idén azonban nem a megszokott négyesfogattal támad az amerikai gyártó. Míg tavaly ilyenkor az iPhone 17 Pro és az iPhone 17 Pro Max mellett a belépőszintű iPhone 17-ről, valamint az iPhone Plus szériát váltó szupervékony iPhone Airről hullott le a lepel, addig most a két új Pro kategóriás termék mellett a hajlékony kijelzős méregdrága Duóval támad az Apple.

Aki az olcsóbb kiadásokra vágyik, annak minden valószínűség szerint jövő tavaszig várnia kell, de addig is elmondjuk, mire képes a gyakorlatban a most érkezett iPhone-ok közül a leginkább elérhető árú példány, a 256 GB-os 18 Pro. Mely körülbelül harmadannyiba kerül, mint egy 2 TB-os Duo.

iPhone 18 Pro
László Ferenc

Burgundi

Az iPhone 17 Pro és az iPhone 18 Pro lényegében teljesen ugyanúgy néz ki, vagyis a régi tokok minden további nélkül felrakhatók az új modellre. Legkönnyebben szín alapján különböztethető meg egymástól a két készülék, már ha valaki burgundit választ, azt ugyanis csak az új szériában van.

Hozzánk is egy ilyen tesztkészülék érkezett, melynek látványosan mély színe az ismerősök körében elvégzett rögtönzött közvélemény-kutatás alapján a többség tetszését abszolút elnyeri. A konzervatívabb fekete, ezüst, valamint gleccserszínben is kapható újdonságot ezenkívül a mérleg is lebuktatja, a 18 Pro ugyanis nehezebb lett az elődjénél.

Az egy éve titánról alumíniumra cserélt készülékház és a kiváló minőségérzet változatlan maradt, mint ahogy az IP68-as por- és vízállóság és a remek minőségű sztereó kihangosítási lehetőség is.

iPhone 18 Pro
László Ferenc

Mit mutat?

A Pro 6,3 colos, valamint a Pro Max 6,9 colos képátlója nem változott, mint ahogy a 460 ppi-s pixelsűrűség, a 120 Hz-es frissítési ráta, a 3000 nites csúcs fényerő, illetve a HDR10 és a Dolby Vision támogatás is ismerős tavalyról. Bevált recepten felesleges változtatni, a képminőség minden körülmények mellett kiváló.

Szikrázó napsütésben jól jön az elődön debütált türköződésgátló bevonat, mely a nagy rivális Samsung háza táján csak 18 Pro Max riválisának tekinthető hatalmas Galaxy S26 Ultrán érhető el, a 18 Pro ligájában focizó kompakt S26-on nem. A mellettünk állók nem kívánt oldalról betekintését gátló Privacy Display megmarad az S26 Ultra kiváltsága, az Apple egyelőre nem csapott le erre a fícsőrre.

iPhone 18 Pro
László Ferenc

A kijelző felső részéből az eddiginél mintegy 25 százalékkal kisebb felületet harap ki magának az optimalizált működésű Dynamic Island. Ezt úgy sikerült elérni, hogy az infravörös szenzort kiszedték belőle és a kijelző bal sarkába integrálták olyan ügyesen, hogy csak közelről és alaposan vizslatva fedezhető fel a pontos helye.

Milyen jó is lenne, ha a gyártók egy szép napon a komplett első szenzorszigetet ilyen elegánsan és fájdalommentesen el tudnák rejteni a szemünk elől.

iPhone 18 Pro
László Ferenc

Elő a rekesszel!

A tavaly jelentősen megújult 18 megapixeles szelfikamerához idén nem nyúltak hozzá a fejlesztők, a hátoldali főkamerához viszont nagyon is. A 48 megapixeles képérzékelő nem változott, de az Apple-telefonoknál vadonatúj funkció az állítható rekeszérték, mely több előnnyel is szolgál.

A hat lamellás megoldás rossz fényviszonyok mellett a korábbinál 50 százalékkal több fényt képes engedni a szenzorra, köszönhetően az f/1,78-ról f/1,48-ra javult legnagyobb fényerőnek, ami a csekély mélységélesség elérésében is sokat segít.

A főkamera szenzora 1/1,28 colos méretű
László Ferenc

Kellő fény esetén bátran használható a nagyobb mélységélességgel szolgáló 1,8-as, 2,8-as vagy 4-es rekesz, melyek közül az utóbbi látványos csillagformával ékesíti a képen feltűnő fényforrásokat. A kezdő fotósok számára jó hír, hogy a rekeszértékkel nem kötelező manuálisan szenvedni, az automatika adott esetben minden beállítást elvégez helyettünk.

Megjegyzendő, hogy a Xiaomi két éve debütált 14 Ultra csúcsmobiljában fokozatmentesen lehetett állítani a rekeszértéket, és változtatható rekesszel korábban többek közt a Nokia, a Samsung és a Huawei mobiljai is rendelkeztek. Sőt, az első ilyen Motorola készülék már 18 éve megjelent.

Kiválóan kezelhető kamera UI
László Ferenc

Kár, hogy pont a rekeszérték állítást nem lehet társítani a készülék oldalán lévő kameragombhoz, a haladó fotósok számára viszont remek hír, hogy a kamera user interface-en végre ott figyelnek a régóta áhított manuális beállítás lehetőségek. Leszámítva a fényérzékenységet, azt ugyanis továbbra is az automatika kezeli.

A képminőség némileg javult az iPhone 17 Próhoz képest, a 48 megapixeles ultrawide és a szintén 48 megapixeles 4x-es optikai zoomos modul is kiválóan teljesít. A 8x-os nagyítás közel optikai minőségű, a digitális zoom esetében a 40x-es nagyítás jelenti a plafont.

Továbbfejlesztették a fotografikus stílusokat, nagy hasznát vehetjük az intelligens fókuszkövetésnek és immár stabilizált 4K Dolby Vision Timelapse felvételeket is készíthetünk, a filmszerű videó üzemmódról nem is beszélve. 8K felbontás továbbra sincs, ezt leszámítva viszont az akár 120 fps sebességű 4K videófelvevő változatlanul etalon kategóriás.

A mesterséges intelligenciával megspékelt fotószerkesztő képességek tovább javultak, de sokak számára ennél hasznosabb az az Európában egyelőre még nem elérhető Apple Reference Image funkció, mely egyfajta digitális ujjlenyomatként azt igazolja, hogy az adott felvételt nem az AI, hanem az iPhone-unk kamerája készítette.

0,5x
László Ferenc
1x
László Ferenc
2x
László Ferenc
4x
László Ferenc
8x
László Ferenc
40x
László Ferenc
f/1,48
László Ferenc
f/4
László Ferenc
f/1,48
László Ferenc
f/4
László Ferenc

Csúcssebesség

Unalmas minden évben leírni, hogy az új iPhone gyorsabb lett az elődjénél, mindenesetre tény, hogy a 18 Pro vadonatúj A20 Pro chipsetje méréseink szerint teszttől függően 12-48 százalékkal gyorsabb az elődjénél, és körülbelül ennyit ver az S26 Ultrára is. Csak emiatt persze nem váltatnánk 17 Próról 18 Próra, mindenesetre időtállóságban utóbbi egyértelműen jobb választás.

Jelentősen megújult a hűtésért felelős párakamra, mely olyan hatékonyan elvezeti a hőt az immár külön-külön hűtött chipsettől és memóriától, hogy adott esetben jelentősen felhevíti az alumínium készülékházat.

Ez egyrészt picit kellemetlen, másrészt viszont igen hasznos, mert emiatt a csúcsteljesítményt tartósan le tudja adni a hardver.

8,8 milliméter vastag
László Ferenc
USB-n is gyors adatátvitelre képes
László Ferenc

A több újdonságot hozó iOS27 operációs rendszerrel kiadott iPhone 18 Pro telefon 50 százalékkal nagyobb memória-sávszélességgel, hat helyett hét grafikusgyorsítóval és egy helyett két 16 magos Neural Engine-nel büszkélkedhet. És egyszerűen lehetetlen két vállra fektetni.

A 256 GB-os, az 512 GB-os és az 1 TB-os verziókon kívül immár 2 TB-os változatban is kapható a Pro, utóbbi eddig a Pro Max kiváltsága volt.

A gyorsabb és egyben alacsonyabb fogyasztású vezeték nélküli adatátvitelről az Apple új C2 modemje gondoskodik. Míg a 18 Pro Max közel 12 százalékkal nagyobb akkumulátort kapott, addig a 18 Pro esetében csak 1,5 százalék körüli növekedésnek lehetünk tanúi, de a csekélyebb fogyasztású hardverrel kombinálva ez is érzékelhető üzemidő növekedéssel jár. Egy töltéssel jellemzően 1-1,5 napos használati idő érhető el.

Ceramic Shield 2 védi
László Ferenc

Ismét növekedett némileg a töltési sebesség, a csúcsteljesítmény az Apple 17 ezer forintos 40–60 W-os töltőfejével, illetve PD 3.2 AVS töltőkkel érhető el. Apple márkájú töltőt nem kaptunk tesztre, így egy 65 W-os PD gyorstöltőt vetettünk be, mellyel 1 perc alatt 5 százalékos, 2 perc alatt 9 százalékos, 3 perc alatt 13 százalékos, 4 perc alatt 16 százalékos, 5 perc alatt pedig 19 százalékos töltöttséget értünk el.

43,7 W-os csúcsteljesítmény mellett 15 perc alatt 48 százalékos töltöttségre pattantunk fel, 30 percnél már 80 százaléknál jártunk, a teljes töltés pedig 57 percnyi időt vett igénybe. Nem rossz, de a Samsung ennél picit jobban, a Xiaomi pedig jelentősen jobban teljesít.

A Qi2 kompatibilis vezeték nélküli töltés változatlanul 25 W-ra képes, ily módon 30 perc alatt 50 százalékos töltöttségi szint érhető el.

A gyári alapfelszereltség
László Ferenc

Konklúzió, árak

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az elődmodellről nem igazán éri meg iPhone 18 Próra váltani, a korábbi modellek esetében viszont már más a helyzet. A változatlan méret mellett némileg nagyobb tömegért bőven kárpótol a még a korábbiaknál is durvább teljesítmény, a kisebb Dynamic Island, a jobb kamera, a hosszabb üzemidő és a gyorsabb töltési lehetőség.

Jó hír, hogy az elszállt memóriaárak ellenére a 256 és 512 GB-os iPhone 18 Pro a tavalyihoz hasonlóan 550-650 ezer forintba kerül, ellenben az 1 TB-os verzió 750-ről 850 ezer forintra drágult, az új 2 TB-os modellért pedig 1,15 millió forintot kell kicsengetni.

A nagyobb kijelzőre és aksira vágyóknak továbbra is a Pro Max a jobb választás. Az iPhone 18 Pro Max 256-512 GB-tal változatlanul 600-700 ezer forinton nyit, az 1 TB-os 800-ról 900 ezer, a 2 TB-os pedig 1-ről 1,2 millió forintra drágult.

Az Apple első hajlékony kijelzős telefonjára, az iPhone Duóra egy hónapot még várnunk kell, ez esetben 900 ezer forintos lesz a legolcsóbb és 1,5 millió forintos a legdrágább változat.

iPhone 18 Pro
László Ferenc
iPhone 18 Pro
László Ferenc

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások