Kilenc új műholdat indított útnak Kína, köztük az első olyan integrált platformot, amely megalapozhatja a mesterséges intelligencia alkalmazását a világűrben. A Digitimes beszámolója szerint a start szeptember 20-án volt, mostanra pedig már pályára is álltak az egységek.
Az űreszközök közül a legérdekesebb egyértelműen a Supercomputing–1 elnevezésű egység, amit az S-AIDC nevű vállalat fejlesztett ki – ezért magát a műholdat S-AIDC–1-ként is emlegetik. A készüléket úgy tervezték meg, hogy az űrben végezze el a Föld megfigyeléséből származó adatok feldolgozását, ahelyett, hogy visszaküldené a nyers adatokat a bolygó felszínére.
A megoldás célja, hogy lerövidítse az adatfeldolgozás idejét, így ugyanis nem kell külön megvárni, mire a teljes adatcsomag megérkezik a földi bázisra. Az eszközt nagy felbontású optikai berendezéssel és képfeldolgozó AI-jal is felszerelték.
A mostani lépés jól reflektál arra a kínai elképzelésre, hogy a jövőben egyfajta számítási hálózatot építene ki a távol-keleti ország a világűrben. Ennek érdekében június elején a kínai kormány jóváhagyta az Űrbeli Számítástechnikai Ipari Innovációs Központ létrehozását, amely összefogja a rakéta- és műholdgyártókat, a félvezetőgyártó üzemeket és a mesterséges intelligenciával foglalkozó technológiai vállalatokat, hogy közösen dolgozzanak a hálózat kiépítésén.
https://hvg.hu/tudomany/20240703_urbe-telepitett-adatkozpont-europa-kornyezetvedelem
A megoldás egyúttal tehermentesítheti is a Földet. A jelenlegi adatközpontok kiépítéséhez hatalmas földterületekre van szükség, nem is beszélve arról az energiaigényről, ami ezeket az egységeket jellemzi.
Az űrbéli adatfeldolgozásnak nincs ilyen problémája: sem termőterület nem kell hozzá, sem víz a rendszerek hűtéséhez.
Emiatt a kutatókat egyre inkább foglalkoztatja az űrbéli adatközpontok gondolata: a SpaceX például azt tervezi, hogy 2027-re eléri az 1 GW-os űrbéli AI-számítási kapacitást. Ennek megvalósítása érdekében indult meg a Gigasat-óriásgyár tervezése is.
Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy az űrbe telepített adatközpontok sem jelentenek tökéletes megoldást. A szervizelhetőségük gyakorlatilag lehetetlen, arról nem is beszélve, hogy rengeteg űrszemetet termel a műholdak pályára állítása egy, már jelenleg is túlzsúfolt környezetben.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.