Három forgatókönyv, háromféle jövőkép az Anthropic műhelyéből, a közgazdasági csapat jóvoltából. A vállalat hangsúlyozza, hogy ezek nem előrejelzések, hanem modellek. Attól függően változnak, hogy mennyire vonják be az AI-t a munkákba, milyen gyorsan adaptálódnak hozzá a vállalatok, illetve hogy az AI segíti-e a munkavállalókat vagy inkább kiváltja őket. A három elképzelés három nagyon más Amerikát vázol fel.
A visszafogottabb, „szerény változás” forgatókönyvben az AI gazdasági hatása nagyjából olyan, mint az interneté. A mesterséges intelligencia továbbra is többnyire hasznos technológia marad. 2030-ra a GDP (34,1 ezer milliárd dollár) mindössze 1,6 százalékkal lenne magasabb, mint amilyen az AI nélkül lett volna, és a munkanélküliség is alig változik.
A második, „jelentős változás” forgatókönyv már jóval izgalmasabb, és bizony az embereknek már kicsit aggódniuk kell. Ekkor a munkafolyamatok jelentős részét már önállóan is képesek lennének ellátni AI-rendszerek. A technológia által biztosított jelentős termelékenységnövekedésnek köszönhetően a GDP (36,3 ezer milliárd dollár) 8,3 százalékkal meghaladná a mesterséges intelligencia nélküli pályát, az éves gazdasági növekedés pedig elérhetné az 5,4 százalékot, az üteme nagyjából a kétszerese lehetne a megszokottnak. Mindeközben a tudásalapú foglalkoztatás elég nagy csapást szenvedne el: körülbelül 4 százalékkal visszaesne.
A harmadik, „extrém változás” forgatókönyv szerint a mesterséges intelligenciát az összes feladat 30 százalékában használják – ez nagyjából a tudásmunkások által ma végzett munka felének felel meg. Ezeknél a feladatoknál több mint a kétszeresére növekedhet a termelékenység. Az AI által végzett munka kilencven százaléka teljesen automatizált, a mesterséges intelligencia önállóan végezné. A következmény pedig egészen elképesztő: az amerikai GDP 2030-ban 44,4 ezer milliárd dollárra emelkedhetne, ami 32,4 százalékkal magasabb az AI nélküli pályánál. Az éves gazdasági növekedés elérhetné a 15 százalékot – ilyen ütemet legfeljebb az 1940-es évek eleji háborús mozgósításkor élt át az Egyesült Államok, és ilyen ütem mellett az amerikai gazdaság nagyjából négy és fél évente megduplázódna.
Akkor igazi gazdasági aranykor jöhet? Ez azért nem ilyen egyszerű, ezért komoly árat kell fizetni. A foglalkoztatottság ebben az esetben 21,5 százalékkal csökkenne. A tudásalapú foglalkozásokban kezdő munkavállalók körében a munkanélküliség elérné a 17,9 százalékot, míg a teljes gazdaságban 11,9 százalék lenne.
https://hvg.hu/tudomany/20260907_jakub-jachocki-openai-tudos-figyelmeztetes-mesterseges-intelligencia-veszelyek
E legutóbbi modellből az derül ki, hogy a gazdaság növekedése és a munkavállalók jóléte nem feltétlenül mozog együtt. Jelenleg az amerikai gazdaságban a jövedelem nagyjából 60 százaléka kapcsolódik a munkához, míg körülbelül 40 százaléka a tőkéhez. (Ez amúgy egy leegyszerűsített viszonyítási alap, nem pedig az amerikai gazdaság mai állapotának mérése.) Az „extrém” AI-forgatókönyvben viszont ez az arány jelentősen megváltozna: a munka részesedése körülbelül 45,2 százalékra esne, miközben a tőkéé 54,8 százalék körülire nőne. Ekkor az AI által létrehozott gazdasági többlet egyre nagyobb része azokhoz kerülhetne, akik birtokolják a technológiát, a számítási kapacitást, az adatközpontokat és a vállalatokat.
És van itt még valami. A gazdasági növekedéssel párhuzamosan az átlagbérek ugyan emelkednének, de ez a növekedés némi ellentmondást rejt. Azoknak a dolgozóknak a bére, akik nem AI-jal dolgoznak, vagy a munkájukat nem vette el az AI, 33,6 százalékkal emelkedhetne a mesterséges intelligencia nélküli gazdasághoz képest. Ez jó hír a vízvezeték-szerelők, villanyszerelők, építőipari munkások és mások számára, azaz mindazoknak, akiknek a munkája továbbra is nagymértékben függ a fizikai képességektől és a személyes jelenléttől.
Eközben a tudásmunkások bérei 11,5 százalékkal csökkennének. Ez rossz hír a programozók, könyvelők, ügyvédek, elemzők és számos irodai dolgozó számára, akiknek a legértékesebb feladatai pontosan azok, amelyeket a mesterséges intelligencia egyre inkább el tud végezni. Amerika tehát sokkal gazdagabbá válik, miközben egy nagy csoportnak, akik éveket töltöttek értékes szakmai készségek fejlesztésével, rá kell jönnie arra, hogy a gazdaság már kevésbé értékeli ezeket a készségeket.
Szerencsére a valóság egyelőre még nem ennyire drámai: az amerikai munkaerőpiac valójában még egyáltalán nem hasonlít az Anthropic szélsőséges világára. A legkomorabb eredményekhez számos komor feltételezés is szükséges: a mesterséges intelligencia rendkívül sokoldalúvá válik, a vállalatok gyorsan alkalmazzák, a mesterséges intelligencia használatának 90 százaléka felváltja a tudásmunkásokat, új emberi feladatok nem jelennek meg, és a munkaerőhiány miatt elbocsátott szakemberek nem igen találnak máshol munkát.
Ettől függetlenül a háromféle Anthropic-forgatókönyvnek van egy közös pontja. Az AI mindegyikben növeli az amerikai gazdaság teljesítményét. A különbség a mértékben van, és abban, hogy végül kié lesz a nyereség. A szerény pálya egy újabb technológiai forradalom lehet. A jelentős pálya már komoly gazdasági és munkaerőpiaci átalakulást hoz. Az extrém pálya pedig egy teljesen új gazdasági korszakot jelentene. Tulajdonképpen nem is az a kérdés, hogy az AI gazdagabbá teheti-e Amerikát, ugyanis erre mindhárom modell szerint „igen” a válasz. Az igazi kérdés viszont az, hogy vajon az emberek is vagyonosabbak lesznek-e, miközben a gazdaság gazdagabb lesz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.