A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A Start gomb és a Start menü használata a Win7 felhasználók körében 61%-al esett vissza például a Vistához képest –...
A Start gomb és a Start menü használata a Win7 felhasználók körében 61%-al esett vissza például a Vistához képest – fejtegeti terjedelmes bejegyzésében C. Sareen a Microsoft fejlesztője. A hivatalos MS blogon található, tanulmánynak is beillő iromány csak egyike azon „magyarázatoknak”, amivel a cég próbálja nyugtatni a kedélyeket, a Windows 8 új felületével kapcsolatosan.
A Start gomb ugyanis eltűnik – most már biztosan, hiszen megérkeztek a”consumer preview” Windows 8 változatok és bizony hiába keressük a jó öreg gombot, nem látható a bal alsó sarokban. Elkeseredni nem kell: ha az egeret a bal alsó sarokban tartjuk, akkor még előjön egy, a régi Start Menü-re emlékeztető felület, régi, hagyományos formájában azonban végleg megszűnt ez a funkció/menü. A híres „Start menü” (és a hozzá tartozó „Start” szlogen és kampány) 1992-ben fordult meg először az MS fejlesztők és Bill Gates fejében, majd három éves finomítgatás után a Win95-ben láthatta először a nagyközönség. A felhasználói felület megújítása kedvező fogadtatásra talált, olyannyira, hogy napjainkban sokan már nem is tudják elképzelni életüket a könnyen előhívható menü, és a hozzátartozó univerzális gomb nélkül.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.