szerző:
techline.hu
Tetszett a cikk?

A számítástechnika a számos csoda és remek találmány mellett arra is képes, hogy néhány szakmát és foglalkozást...

A számítástechnika a számos csoda és remek találmány mellett arra is képes, hogy néhány szakmát és foglalkozást gyökeresen megváltoztasson, vagy megszüntessen. Könyveket lehetne megtölteni a panaszkodó stúdió-dobosokkal akik a dobgépek és szintetizátorok miatt kiszorultak a stúdiókból, de ugyanez érvényes azokra is, akik már nem dolgoznak pl. az autóiparban, hiszen az első csavartól az utolsóig mindent számítógép vezérelt gépek raknak össze.

A következő áldozatok a sportkommentátorok lesznek? Nos lehetséges. Egy svájci laboratórium (Ecole Polytechnique Federale de Lausanne) olyan eljárást dolgozott ki, aminek segítségével a számítógép nyomon tudja követni a sportpályákon és eseményeken az egyes sportolóik mozgását, és persze azt is, hogy éppen mit művelnek (és hogyan.). A technológia egyelőre főleg az edzőknek és a meccsek elemzőinek lehet érdekes, innen azonban már csak egy lépés az adatok továbbítása egy szoftver számára, ami szépen elmondja majd, mi történik a képernyőn.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Kína lezárja a határait

Kína lezárja a határait

"Csak ennyi a taktika, és lesz majd vakcina" - a KFT aktualizálta a slágerét

"Csak ennyi a taktika, és lesz majd vakcina" - a KFT aktualizálta a slágerét

A Rammstein énekese koronavírusos, és az intenzíven van

A Rammstein énekese koronavírusos, és az intenzíven van