szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Európai Bizottság (EB) csütörtökön közvetve megerősítette, hogy párbeszédet kezdett a német kormánnyal arról a törvényről, ami az ország területén tevékenységet végző más tagállambeli közúti teherfuvarozó cégeket is a helyi minimálbér megfizetésére kötelezi. A rendelkezés ugyanis a keleti cégek szerint versenykorlátozó és ellentétes is az uniós joggal.

Jól értesült források szerint az EB Lengyelország, Csehország és Magyarország, továbbá fuvarozócégek panaszára néz a berlini kormány körmére a Németországban nemrég bevezetett minimálbér ellentmondásos alkalmazásának ügyében – írja a Bruxinfo.

Juncker elnök szóvivője, Margaritisz Szkinász csütörtökön újságírók kérdésére válaszolva közvetve elismerte, hogy az uniós testület a előzetes eljárásnak nevezett párbeszédet kezdeményezett Berlinnel a minimálbér alkalmazása kapcsán, amelynek "bizonyos aspektusaira egyes tagállamok és a fuvarozó szektor hívta fel a figyelmünket".

A magyar cégeket is érzékenyen érintő új szabályozásról bővebben itt írtunk, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) pedig már Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárhoz is fordult az ügyben. A dolog lényege az, hogy a közép-európai közúti fuvarozók és kormányaik úgy vélik, hogy a német szabályozás, mely szerint minden Németországban dolgozó után a német szövetségi minimálbért kell fizetni január 1-je után – még az országban akár csak pár óráig tartózkodó kamionsofőröknek is – ellentétes az uniós alapszabadságokkal és jogszabályokkal.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Újra kaphatók az eddig hiánycikknek számító ADHD-gyógyszerek

Újra kaphatók az eddig hiánycikknek számító ADHD-gyógyszerek

Annál is veszélyes marad az ülés, aki amúgy edzésre is jár

Annál is veszélyes marad az ülés, aki amúgy edzésre is jár

Donald Trump akár még a NATO-ból is kiléphet, állítja Stephen Walt politológus, a Harvard professzora

Donald Trump akár még a NATO-ból is kiléphet, állítja Stephen Walt politológus, a Harvard professzora

Kőnig Róbert gyermeksebész: Az igazán betegek csendesek

Kőnig Róbert gyermeksebész: Az igazán betegek csendesek