„Legyünk realisták, követeljük a lehetetlent”, - adta ki a jelszót még bohó forradalmár korában Joschka Fischer, jelenlegi német külügyminiszter. Valami hasonló járhatott a Nemzeti Bank elnökének fejében is, amikor meghirdette 14 pontját a fiskális és monetáris politikáról.

Ahhoz, hogy átugorjuk azt a lécet, amit mostanában épp, hogy csak le nem

verünk - legalábbis szándékainkban nagyobbat kell rugaszkodni annál, mint amilyen magasra tették a lécet. Hasonlóképpen, ahhoz, hogy az államadósság mértéke ne ilyen-olyan számolási trükkökkel maradjon a GDP-hez viszonyított kritikus 60 százalékos érték alatt, - legalábbis szándékainkban - ennél jóval ambiciózusabb célt kellene kitűznünk.

Akár „nulla államadósságot” is, mint tette 14 pontjában Járai Zsigmond. Még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy ez nem megy máról holnapra, hogy hihetetlen nagy társadalmi költségekkel járna, sőt, még akkor is, ha közgazdaságilag a „nulla államadósság” értelme kicsit vitatható. De, ha egy ilyen cél iránti törekvéssel sikerül a mai 57-60 százalékos sávról lefelé mozdítani az államadósság mértékét, akkor már megérte ”nulla államadósságról” beszélni. Ha egy ilyen cél megfogalmazásával átalakítható Magyarországon az a fajta közgondolkodás, amely szemrebbenés nélkül elfogadja a miniszterelnök magyarázatát, miszerint az elmúlt időszakban az államadósság növekményét nyugdíjakra, bérekre és egyéb jóléti juttatásokra fordították, akkor már megérte a ”nulla államadósságot” felvetni.

Ugyancsak követendő cél, hogy kemény ”nemzeti szabályok” akadályozzák meg a költségvetés túlköltekezését. Akár úgy is, mint Járai javasolja, hogy csak gazdasági visszaesés esetén legyen megengedett az államháztartás deficitje, amit aztán az állam növekedési periódusban természetesen visszapótol. Akár tehát azáltal is, hogy egy olyan közgazdasági gondolkodóhoz nyúlunk vissza, - nevezetesen J. M. Keynes-hez, - aki manapság nálunk mintha kicsit kiment volna a divatból. Keynes ugyanis, híressé vált „deficit spending” elvével, több mint fél évszázada, szó szerint azt javasolta, hogy az állam eladósodása megengedett, ha az állam ezzel a visszaesés vagy stagnálás idején élénkíti a gazdaságot, és bővíti a foglalkoztatottságot.

Keynes azonban rögtön hozzá fűzte: egy újabb konjunkturális időszakban viszont, - és ezt a passzusát a választópolgárok kegyeiért versengő politikusok érthetően mindig elfelejtették, - az államnak kötelessége visszavonulnia a gazdaságból és a szociális szférából, ezzel párhuzamosan pedig a növekvő adóbevételekből köteles rendeznie korábbi eladósodását. Kemény költségvetési szabályokért tehát nem kell messzire menni, néha elég az is, ha megfogadjuk a klasszikusok tanácsait.

Természetesen nem szerencsés, ha egy ország gazdaságpolitikájában fetisizálja az euró bevezetéséhez szükséges stabilitási feltételeket, az úgynevezett maastrichti kritériumokat. Hiszen ezek a határértékek, - a 3 százalék alatti infláció, a GDP 3 százalékát nem meghaladó évi államháztartási hiány, a GDP 60 százalékát nem meghaladó államadósság, - nem kőbe vésett isteni szabályok és aranymetszési arányok segítségével, hanem komoly politikai alkudozásokkal születtek meg. Ezeket a kritériumokat az euróra készülve még Theo Waigelt német pénzügyminiszter vasalta ki a többi a tagállamból, mondván: nem hagyhatjuk, hogy a kemény német márkát olyan puha valuták vizezzék fel, mint a líra, a peseta, vagy a drachma.

De nem szabad a másik végletbe sem esni, hiszen a stabilitási kritériumok felpuhítása, amint erre az elmúlt év végén az uniós csúcstalálkozón sor került, legalább ennyire veszélyes. Így engedték meg Németország számára, hogy a keleti tartományok támogatását szolgáló kiadások, Magyarország esetében pedig, a magán nyugdíjpénztári befizetések ne kerüljenek be hiánynövelő tételként az államháztartási mérlegbe. Megengedték, de csak átmeneti időre, és ettől - sajnos - a hiány még hiány marad.

Amint a stabilitási paktum története is mutatja, a maastrichti kritériumok messze nem az ideális, ebből eredően általános, mindenhol és minden körülmények között alkalmazandó fiskális politika alapelveit tartalmazzák. Sőt, kétlem, hogy ilyen ideális alapelvek egyáltalán létezhetnének. Napjaink globális gazdaságának ugyanis éppen az a legszebb bája, hogy ma egyszerre és egyidejűleg többfajta verseny zajlik, és az országok előtt is többfajta fejlődési pálya áll nyitva.

Vannak országok, - például Délkelet-Ázsiában, - amelyek alacsony bérrel versenyeznek. Vannak országok, - például Kelet-Közép-Európában, - amelyek alacsony adókkal versenyeznek. Vannak országok, - mint Németország, Hollandia, vagy Nagy-Britannia, - amelyek az évszázadok óta felhalmozott tőkével versenyeznek. És vannak országok, - mint az Egyesült Államok, - amelyek tudással és technológiával versenyeznek. Mindegyik verseny pedig, - lett légyen szó bér-, adó-, tőke-, vagy tudásversenyről, - más-más költségvetési és adópolitikát kíván, és tesz lehetővé.

Így fordulhat elő, mint Járai is írja, hogy Finnország és Svédország magas adóterhelés mellett is versenyképesek. Versenyképesek, mert ezek az országok nem alacsony bérrel, vagy alacsony adóval versenyeznek, hanem tudással és tőkével. Azok az országok viszont, - és ide tartozik Magyarország is, - amelyek nem rendelkeznek annyi felhalmozott tudással és tőkével, mint például Finnország és Svédország, kénytelenek beérni a bér-, vagy az adóversennyel. Ilyen országok számára, és így Magyarország számára is, - éppen azért, mert a világgazdaságban még alsóbb ligában játszanak, - valóban a 14 pont által sugallt gazdaságpolitika lehet a versenyképesség egyik pillére.

„Legyünk realisták, követeljük a lehetetlent”, - vagyis próbáljunk meg kicsit gondolkodni a lehetetlenről azért, hogy az államháztartás terén is elérjük azt, amit a reálisan el kellene érnünk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megállt a senki földjén az utasokkal a monori vonat, a mozdonyvezető is eltűnt róla

Megállt a senki földjén az utasokkal a monori vonat, a mozdonyvezető is eltűnt róla

Fülke: Gyurcsánynak 557 ezer oka van ejteni Karácsony Gergelyt

Fülke: Gyurcsánynak 557 ezer oka van ejteni Karácsony Gergelyt

Jól jártak a hőséggel a szúnyogok

Jól jártak a hőséggel a szúnyogok

Kombiként is itt a Mondeo hibrid – bemutató

Kombiként is itt a Mondeo hibrid – bemutató

Nem váltották valóra a nyugdíjasok Kósa Lajos álmát

Nem váltották valóra a nyugdíjasok Kósa Lajos álmát

Megerősítette a kormány: csak a július után született gyerekek számítanak a hitel elengedésénél

Megerősítette a kormány: csak a július után született gyerekek számítanak a hitel elengedésénél