Az autókereskedelem ma a márkakereskedőkre épül. Az új autók eladása mellett egyre inkább az ő kezükbe kerül a használt autók piaca és a javítás is. Az autószalonokban nemcsak kávét kaphatunk, hanem hiteleket és biztosításokat is. Az autókereskedők mára a bankok és a biztosítók ügynökei lettek, s miközben a kocsikon lévő árrésük a minimálisra csökkent, a hitelek és biztosítások közvetítéséért 8-10 százalékot is kaphatnak.

A Gazdasági Versenyhivatal akcióját azzal indokolta, hogy az Allianz és a Generali-Providencia biztosítók, valamint az Opel, a Porsche és a Peugeot biztosítási alkuszcégei között 2002 óta gyakorlattá vált a szervizek a gépjármű-biztosítások terhére elszámolható javítási díjainak az egyeztetése, ami mögött a versenyhivatal bizonyára versenykorlátozó megállapodásokat sejt. Pedig a rezsióradíj-egyeztetés nyilvános volt, a Gémosz honlapján az idei megállapodást bárki el is olvashatta (az Allianzcal az óradíjak 10-15, a Generalival pedig átlagosan 15 százalékos díjemelésről egyeztek meg). A tét nagy, tízmilliárdos piacról van szó. Az érdekvédelmi szövetség az uniós csatlakozás előtt többször is kiállt a rezsidíjak emelése mellett, mondván, az jóval alacsonyabb, mint az EU-ban. Alig egy éve a nettó rezsióradíj 4200-6500 forint volt, miközben a Gémosz szerint egy tisztességesen, bejelentett dolgozókkal működő szerviznek csak 8-10 ezer forintos díj mellett lenne 5 százalékos profitja.

Mi lehet a gépjármű-biztosítási piac 65-70 százalékát uraló két legnagyobb

© Marton Szilvia

szereplő indoka a megállapodásra? Mondhatják például, hogy ha elszabadulnának a rezsidíjak, a biztosítások ára is az egekbe szökne, amivel az ügyfeleik is rosszul járnának. Persze gyorsan tegyük hozzá, a drága biztosítást eladni is nehezebb lenne. Persze ha az autókereskedők a márkaszervizeiknek kialkudott rezsióradíj-emelésért cserébe részesítik előnyben a két nagy biztosítót, akkor ebben az összjátékban akár a biztosítói jutalékuk is csökkenhet úgy, hogy "mindenki a pénzénél marad" - kivéve persze a vásárlót. Ha ez utóbbi feltételezést bizonyítaná be a versenyhivatali vizsgálat, akkor egyrészt Magyarországon felfedné az első kartellt a pénzügyi szektorban, másrészt ösztönözné a hazai autóforgalmazás rendszerének átalakítását is.

A vásárló ma az autószalonban aligha látja át pontosan, hogy mit mennyiért vásárol, mert részben keresztfinanszírozás folyik. Sokan emlékezhetnek a reklámra a hatvanas évekből: cipőt a cipőboltból. Ami akkor idétlenség volt, az más körülmények között a fogyasztók érdekeit is szolgálhatja. A legnagyobb értékű fogyasztási cikk, a gépkocsi és a hozzá kapcsolódó pénzügyi szolgáltatások forgalmazásában a fogyasztók nagy valószínűséggel jobban járnának, ha elkülönülne egymástól a különböző termékek eladása. Ebben az esetben a minőségük és az áruk alapján össze lehetne hasonlítani a gépkocsikat és - külön - a banki és biztosítói ajánlatokat. Sőt bővülhetne a pénzügyi termékek kínálata is! Ha közvetlenül a bankoktól kaphatnánk ajánlatokat, akkor azok lehetnének akár személyre szólóak is; például fizetőképes törzsügyfelek a mostaninál jóval olcsóbb autós hitellehetőségekhez juthatnának.

És ezeken akkor is érdemes lenne elgondolkodni, ha a biztosítók és az autókereskedők netán ma született bárányként keverednek ki a versenyhivatali vizsgálatból.

PAPP EMÍLIA

(A szerző a HVG munkatársa)