"Szinte előbb énekeltem, mint beszéltem. Nem véletlen, hogy zenei általánosba

© Túry Gergely

jártam, engem is beválogattak abba a csapatba, amely bejárta Ausztriát, hogy a Kodály-módszert népszerűsítse. Szüleim azonban rosszul lettek, amikor 14 évesen azzal jöttem, hogy táncdalénekesnő leszek" - meséli Mayer Aranka. Sietve átterelték hát a Zeneakadémia gyakorló szakára, ahonnan nem sikerült ugyan bejutni az operaénekes szakra, ám a Színművészeti Főiskola operett-musical szakán neki is állt a zászló.

Főiskolásként a pécsi színházzal flörtöl, de mindezt übereli a pesti Operett ajánlata, ahol "Oszvald Marika kettőzéseként egy csomó szubrettfőszerepet eljátszhattam". Mindezt egy házasság és két gyerek, majd egy válás és újraházasodás mellett. Ekkor kerül kapcsolatba férje mára híressé lett politikus üzletfeleivel és barátaival is. Mivel nem újították meg színházi szerződését, 1990-ben a BM Duna-palota művészeti együtteseinek igazgatásával vigasztalódik, majd ügyvéd férje unszolására annak irodáját vezeti. "Később úgy éreztem, a férjem megpróbál kisemmizni", mire kiássa a csatabárdot, s "mivel szép szóval nem ment, a nyilvánosságot is igénybe véve harcoltam az igazamért". Ennek kockázatai és mellékhatásai érinthetik a volt és újraválasztására törekvő exminiszterelnököt is.

"Versenyszerűen scrabble-ozom, imádom a szójátékot. Elismert játékos vagyok benne" - tudatja, hogy mennyire nem idegen tőle a kombinációs képesség. Az első házasságból született "Robi 21 éves, és a gödöllői agrárra jár, a 19 esztendős Judit pedig most érettségizett, és a gyógypedagógiai főiskolán szeretne tovább tanulni", a Szász-Mayer frigyből született István még csak 12. A csonkává lett család Gödöllőn él, "vannak nyaralóink, de férjem nevén, és minden zár alatt, nekem pedig semmihez sincs kulcsom".

- Az élet többszörös szerepkör-változtatásra kényszerítette: most tragikaként kell helytállnia. Képes-e tudatos lenni ebben a - megélt élményekből is táplálkozó - szerepben?

- Ha csak az érdekelné a nyilvánosságot, hogy én főzöm a legjobb tejbegrízt, akkor is odafigyelnék arra, hogy például mit veszek fel. Azt pedig nem lehet elfelejteni, amit megtanítottak, hogy miként kell kifejezni magunkat, hogyan artikuláljunk. Ha nem tanultam volna, sokkal jobban izgulnék egy-egy nyilatkozat közben.

- Amiről tényleg szó sincs. De gondolt-e arra, hogy eközben mélyen betévedt a politikai aknamezőre? Amelyről közben azt állítja, mindig is távol állt öntől...

- Engem nem egy párt semmizett ki, számomra közömbös, ki delegálta azt a miniszterelnököt, aki éppen a volt férjem barátja volt. Persze tudom, ha nem közismert személyiségekről lenne szó, nem kapott volna nyilvánosságot, hogy szépen kisemmiz az ügyvéd férjem.

- Lám, mégiscsak jó valamire az a politika. Egyébként elárulná, miért ódzkodott tőle?

- Mert mást tanítottak nekem, mint amit tapasztaltam. A történelemkönyvekből még azt tanultam, hogy 1956 ellenforradalom volt, később pedig azt kezdtem hallani, hogy forradalom... Ez összezavart, mert akkor úgy gondoltam, ez is, az is igaz lehet. Én pedig mindig távol tartottam magam attól, ami számomra zavaros volt.

- Hát azért ez nem mindig jött be. Nem ott rontotta el, hogy otthon maradt?

- 1993-ban megszületett Attilával közös gyermekünk is, én pedig kiélveztem a három év gyest. Utána költöztünk Gödöllőre, és jött a férjem kérése: maradjak otthon, és csak őt segítsem. Belementem. És mi tagadás, remekül éreztem magam a hatalmas házban az új szerepemben is, a sok gyerekkel, férjem szüleivel...

- És ott volt a társasági élet. Nem is akárkikkel. Persze a többség szintén messziről érkezett a nagypolgári létbe. Rivalizáltak? Nézték például - már a fényesebb napokban -, kinél hogy van terítve, vagy mondjuk hogy mi a menü?

- Nem versenyeztünk semmiben. Amiért barátainktól sok dicséretet kaptam, hogy én egymagam csináltam a rendezvényeket. Ahol laktunk, az egy felújított százéves kúria volt. Egy emelet, de 12 szoba. A kert viszont pici. Állandó személyzetünk nem volt, még a rendezvényeken sem. Ha jött harminc-negyven vendég, akkor azért szakács unokatestvérem besegített. Ma is megvannak a kis cédulák. Az ülésrend.

- Mostanában nyilván változott a program. Mit szólnak ehhez a gyerekek?

- A két nagyobbik már felnőtt, mindenben mellettem állnak. Például úgy is, hogy nem jut eszükbe követelni. Ha kell, diákmunkát vállalnak. A 12 éves István pedig a maga szintjén már szintén mindent tud. Például hogy a papánál minden van, az idén Olaszország, Ciprus és Horvátország, otthon pedig nincs gáz, nincs meleg víz.

- Jó isten, még mindig??

- Már megint. Tavaly két hónapig áram nélkül éltünk.

- Lehetséges, hogy már túl egy váláson ennyire váratlanul érte minden?

- Amikor felköltöztem az emeletre a gyerekekhez, férjem azt mondta: ha így, akkor mostantól oldd meg az életed magad. Ez valóban váratlanul ért, Attila nem ilyen ember volt régen. És utána mint munkaadó is felmondott. Erre föl adtam be a vagyonmegosztást.

- És nekiállt az anyaggyűjtésnek. Aztán mindez eljutott az ÉS-hez. De miért hozzájuk ment? Szinte már sérti a hiúságunkat, hogy nem a HVG-t kereste meg...

- A HVG gazdasági lap, az ÉS pedig irodalmi újság, amit gimnazista korom óta olvasok.

- Kétségtelen, amit átélt, kész regény. És most merre tovább? Állást keres?

- Nézem az újságokat és az internetet. És olyasmit vállalnék, amihez van affinitásom. Persze hogy egy ügyvédi iroda alkalmazzon!? Onnan végleg kilőttem magam.

- Nyilván a nősülésre készülő férfiak is óvatosabbakká váltak. De mi ez ahhoz képest, hogy akár a történelemkönyvekbe is bekerülhet?! Mármint ha beigazolódik, hogy az ön által teremtett helyzetben megtörhet Orbán Viktor politikai karrierje...

- Lehetséges, de számomra ő ugyanolyan ember, mint bárki. Én pedig, ha tudom, hogy igazam van, kiállok érte. Ezt tanultam a szüleimtől, és a gyerekeimet is erre tanítom.

- És van még újdonság a tarsolyában? Van még félnivalója a Fidesznek?

- Én mindent a vizsgálóbizottság rendelkezésére bocsátottam. Azt pedig különítsük el, hogy van még egy ügyvédi letét is, de annak semmi köze ahhoz, amit a bizottság tárgyal.

- És máshoz? Persze - nem lévén irodalmi újság - miért is nekünk mondaná. Ezért aztán inkább azt kérdezzük, ha most kapna egy megfelelő ajánlatot, hajlandó volna azt mondani: pardon, nem történt semmi?

- Bármikor állok a megegyezés elébe. Az ügyvédek ma is leveleznek e tárgyban. De ha arra gondolnak, hogy bármilyen, akár anyagi ajánlat nyomán visszavonnám, amit eddig mondtam, az elő nem fordulhat. Erre semmilyen körülmények között nem volnék hajlandó.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN