Budapesti love parádé

Mikola utóbb már általa is finomított kirohanása a „szexuális másság” felvonuló képviselői, a heteroszexuálisokkal min-den téren azonos jogot és lehetőséget követelő homoszexuálisok, továbbá a „szinglikből összeálló hordák” ellen irányult. Érthető, hogy Mikola kijelentését hevesen bírálta a média, és a baloldali pártok, min-denekelőtt az SZDSZ.

Nem vitás, hogy  a Fidesz igyekszik  maga mellé állítani a másság minden formájától viszolygó, konzervatív ízlésű választókat,  egyúttal elriasztani őket az SZDSZ-től, miközben a liberális párt a mindenféle kötöttségtől irtózó, a szabadság iránt elkötelezett csoportok rokonszenvére számít. Figyelembe kell venni, hogy ugyanaz a „hívószó” egységbe tud kovácsolni egy százezres nagyságrendű, kisebb választói tábort, de nem sokat mond a kereskedelmi televíziók kommersz műsorain szocializálódott széles tömegek számára.

Vegyük például a „szingliket”. Tudjuk, hogy a huszadik század első felében a férfi szinglik, akiket akkor agglegényeknek hívtak, nem örvendtek különösebb népszerűségnek. Még külön adót is kivetettek rájuk, fizessenek a luxusért, hogy nem alapítanak családot, és nincsenek eltartandó gyerekeik. Ma viszont egyáltalán nem tudjuk, hogy kik és milyen ismérvek alapján sorolhatók ebbe a kategóriába, különös tekintettel arra, hogy a „szingli életformát” mindkét nem egyaránt gyakorolhatja.

Fogadjuk el, hogy elsősorban fiatal, nagyvárosban élő felnőtt, középosztálybeli, illetve jómódú nők a szinglik. De csak azok, akik önként választották ezt az életformát, azaz férjhez mehetnének, családot alapíthatnának, de nem teszik, mert „élvezni akarják a szabadságot”. Vagyis a pártában maradt nők, illetve a magányos (elvált, özvegy) asszonyok nem szinglik. Nálunk a fiatal nők túlnyomó többsége férjhez menne, de nincs kihez, s amikor szinglinek vallja magát, csak a környezetét provokálja, azt üzenve: így is jól érzi magát. Egyébként a leghíresebb brit szingli nő, a regény- és filmbéli Bridget Jones sem tett mást, hiszen örömmel férjhez ment Mark Darcyhoz, mihelyst sikerült „behálóznia”. És persze ugyanebben a cipőben járt Terézanyu is, Bridget magyar megfelelője, aki hozzá hasonlóan szintén „álszinglinek” nevezhető.

Míg a szinglik hivalkodnak szingliségükkel, de a lelkük mélyén nem azok, a homoszexuálisokkal pont fordított a helyzet. A főpolgármesteri védnökséggel, a „meleg büszkeség” napján tartott Andrássy úti felvonulás egyik bevallott célja, hogy nyílt színvallásra bírja a magyar „gay and lesbian” társadalmat, melynek tagjai azonban nemigen akarják megragadni a kínálkozó alkalmat. Ezért a felvonuláson néhány tucat hazai meleg aktivista mellett sok külföldi látható, akik az egykori nemzetközi brigádok tagjaihoz hasonlóan idegen földön harcolnak a diszkrimináció ellen, techno zenére.

A magyar melegek egyáltalán nem sietnek a „coming out”-tal, a szexuális másságot a magánügyüknek tartják, és a környezetük is ezt várja el tőlük. Ezért a melegek polgári házasságkötésének ügye, mely Nyugat-Európa egyes országaiban az értelmiségi közvélemény egy részének támogatásával megvalósult, nálunk még nem aktuális, az  SZDSZ sem vetette azt fel. (Mindez nem zavarta Semjén Zsoltot, a Fidesz kereszténydemokrata csoportjának vezetőjét, hogy az SZDSZ-t emiatt is hevesen bírálja.)

A negatív diszkrimináció elleni harc kétségtelen nehézségekbe ütközik ott, ahol nincs nyílt, intézményes diszkrimináció, és az előítéletek látens módon érvényesülnek. Az elvi alapon diszkriminációellenes erők ilyenkor azoknak a kisebbségi csoportoknak a pozitív diszkriminációját támogatják, akik régebben szenvedtek hátrányokat, melyeknek hatása még mindig érezhető. De nem egyszerű eldönteni, hogy a pozitív diszkrimináció mikor válik a jóvátételből kiváltsággá, mert ekkor már a többség negatív diszkriminációjaként is felfogható: pontosan ez volt a helyzet Magyarországon az ötvenes években, amikor a felsőoktatási intézményekbe jelentkező, kisebbséget alkotó munkás- és parasztgyerekeket az értelmiségi családokból származó felvételizők rovására támogatták, a „többség érdekeinek megfelelően”.

A liberálisoknak a most véget ért parlamenti ciklus alatt számos ügyet karoltak fel: ilyen volt a könnyűdrogok liberalizációja, a családon belüli erőszak és a nők bántalmazásának kérdése, vagy a prostitúció „svéd modellt” követő szankcionálása, mely a feministák szívügye. A választások első fordulójának  kimenetele talán arra is rávilágit, mennyire népszerű az SZDSZ kisebbségvédő politikája, illetve mennyire volt jó befektetés a Fidesz riogató taktikája.