“Semmi dolga egy fotósnak ott, ahol rendőrök próbálnak megfékezni dühös szurkolókat.” – egy, a demokrácia iskolájában nálunknál magasabb osztályba lépett államban a rendőr főtisztet ilyen nyilatkozatért kivágják vezetői posztjáról.

Ha komolyan vennénk Lapid Lajos BRFK-ezredes, közbiztonsági igazgató intelmét, akkor a tévéhíradók, laptudósítások gyakorlatilag megszűnnének. Nem láthatnák mozgó-és állóképeket rendbontásról, utcai zavargásról, maffia-vagy terror- merényletről, háborúról. Ha egyszer a mundér becsületét védi, legalább ne a kádárizmus stupiditását idéző argumen-tumok bevetésével tegye.

Mert az utoljára a pártállami időkben volt divat, hogy a rendőr gumibottal üthetett-vághatott, könnygázzal lefújhatott bárkit, válogatás nélkül, függetlenül attól, hogy garázdaságot követett el vagy csak békésen szemlélődött. A közeg tudta, hogy ezért nem fogják felelősségre vonni. A fővárosi rendőrség szóvivője sem tudott okosabbat mondani annál, hogy “egy rendbontó tömeg feloszlatásakor az intézkedő rendőröknek ebben helyzetben nincs lehetőségük egyénileg megvizsgálni, kinek mi a szerepe a rendbontásban, csoportosulásban”. Nehogy már! Úgy tűnik, az eredetileg futballbíróra alkalmazott beszólás korrekcióra szorul, ezután inkább “szemüveget a rendőrnek!” nyerhetne polgárjogot. Rosszul lát talán a sisakjának plexiablaka mögül a gyakorló egyenruhás közeg? Nem észleli, hogy az egyik kukákat borogat, autókat rongál, kitört széktámlával a markában ront neki, a másik pedig békésen kattintgat?

A differenciálni képes szemlélet hiányának tünete ez. S korántsem az egyetlen. Kolléga meséli: USA-ból érkezett kedves vendéget fuvarozott autón a lakásához. Előttük rendőr meszelt le egy vezetőt és pakoltatta ki vele a csomagtartót. Az óceán túlpartjáról idecsöppent látogató érdeklődik, miért néz bele a hatóság embere a gépkocsiba. “Rutinellenőrzés” – adja a mifelénk obligátnak számító választ a magyar sofőr. “Micsoda?” – szörnyülködik a messzi földről jött vándor – “Nálatok csak úgy felnyittathatja a magántulajdont a rendőr? Amerikában csak akkor, ha bűncselekményre utaló jel van.”. Hát “csupán” ennyi a különbség. Persze nem mindenkivel ilyen nagymellényűek a rend őrei. Megírták, hogy a Balaton hajdani – és gyászos véget ért – királya, Szlávy Bulcsú kocsiját nemigen merték felnyittatni, amikor a közlekedésiek pechjükre lestoppolták a nagyhatalmú keresztapát.

A rendőrségbe a diktatúra évtizedeiben belevert statisztikai szemlélet mai napig él és virul. Ennek folyománya, a sörétespuska-elv, miszerint “igazoltassunk, amennyit belefér, majd csak elcsípünk egy bűnözőt is tucatnyi ártatlan, vegzált polgár után.” Közvetve ebből sarjadzik ki a békés fényképészen csattanó gumibot is. Hogy szelekció nélkül üssünk 360 fokos szögben, minden irányba, akkor biztos eltaláljuk a randalírozó huligánt. Ám a fenti mentalitás nemigen lesz kompatibilis a polgárbarát, civil kontrollnak alávetett rendvédelem imázsával. Egy bocsánatkérés nem kerül semmibe. Vagy mégis? Talán attól félnek a BRFK vezetői, hogy a bejelentett pardon megalapozhat néminemű kártérítési igényt. Pedig az élet minden területén úgy megy a dolog, hogy amennyiben felelőtlen vagy hanyag eljárással jogtalanul hátrányt okoztunk valakinek, akkor vállaljuk a következményeket.

Öröm az ürömben, hogy ezúttal a jobboldal sem okádhat tüzet a “rendőrökkel szemben bűnözőket pártoló” liberális jogvédőkre, hisz – a sors maró iróniájaként – az egyéni és kisebbségi jogok iránt kevés fogékonyságot mutató Magyar Nemzet fotósának hátán csattant a “munkásosztály önuralma”, ahogy régen a gumibotot becézték. A Genfi Egyezmények különleges védelmet biztosítanak a haditudósítóknak. Üdvös lenne, ha az efféle – a jogból simán levezethető - immunitás a “műveleti területen”, vágtázó rendőrlovak és parittyaként záporzó könnygázpatronok elől ugráló tudósítót is megilletné