Hála a modern technológiának, a 21. században már élő adásban zajlik a háború, a riporter az ágyúk mellett áll mikrofonjával, és a képernyő másik csücskében már látjuk is a bombák célba érését, füstfelhők jelzik a robbanást. Ezek a füstcsóvák a háború szimbólumává váltak, egy Adnan Hajj nevű libanoni fotós számára azonban nem voltak elég sűrűk és nagyok, úgyhogy egy fotószerkesztő programmal kikozmetikázta őket. Más képekkel is manipulált, állásába került az ügy, a Reuters felfüggesztette alkalmazását.

A Reuters egyik manipulált képe: visszavonták

Izraelben a média rutinosan csatasorba állt a háború első percétől, megindultak az állandó tv hiradások és közvetitések. A három legfontosabb csatorna, a közszolgálati, a kettes és a tízes kereskedelmi mind elindult a CNN-esedés rögös útján, felfüggesztették a békebeli adásokat, az első napokban folyamatosan tv híradóvá vált a műsorfolyam, majd megjelentek és azóta is tartanak az óránkénti rendkívüli híradások, amelyek egy-egy fontos történés nyomán azon frissiben folyamatos híradásba mennek át.

Ilyenkor végtelenítve lehet látni a tévén a különböző helyszíni tudósításokat. Általában több részre osztják a képernyőt, hogy egyszerre látható legyen a bejrúti füstfelhő, a haifai rakétabecsapódás, a kormány berkeibe, a politika boszorkánykonyháiba beavató tudósító beszámolója a kneszettel a háttérben, és hozzá az istenadta nép, friss beszámoló egy Kirját Smonei vagy nahariai zsúfolt óvóhelyről. Megjelent és állandósult a monitor alján úszó szöveg a friss hírekkel, ez még a szombat esténként futó James Bond sorozat alatt is beszámol a legújabb fejleményekről.

A fotók hitelességének kérdése felveti az „objektivitás” kérdését. A nagy nemzetközi hírcsatornák, a CNN, a BBC igyekeznek semleges álláspontot sugallni, a kívülálló megfigyelő szerepét játszák. Megpróbálnak eltekinteni a háború valódi tétjéről, a semlegesség mögé bújva igyekeznek távol tartani magukat az egyes szereplők indítékaitól. Híradásaikban nem értelmezik a történéseket, nem szólnak a háborúról a Kelet-Nyugat, az iszlám fundamentalizmus versus a nyugati demokrácia, az első versus a harmadik világ összefüggésében. Viszont megpróbálják minél pontosabban dokumentálni a halottak számát mindkét oldalon, bemutatják a történések konkrét lefolyását. És mivel hiányzik a dolgok mozgatórugóinak igényes és tárgyszerű elemzése, megjelennek a vadabbnál vadabb paranoiás elméletek.

A média kvázi objektív kívülállása és értékmentessége olykor hajmeresztő nyilatkozatok közlését is eredményezi, pl. amikor egy libanoni közszereplő kijelenti, hogy „Izrael azért indította a háborút , mert Libanon tönkretételét akarja, hogy aztán átvegye gazdasági szerepét”. Túl azon, hogy a háború a Hezbollah provokációjával indult, a valóságban a két gazdaság soha nem volt egymás versenytársa, Libanon piacai eleve zártak voltak Izrael elől. Termékeik sem konkuráltak egymással, hiszen Izrael high tech gazdasága más pályán játszik.

A tényleges okok keresése különböző konspirációs elméleteket szül, miközben valójában mindkét oldalt váratlanul érte a háború, és úgy tűnik, az eseményeket saját dinamikájuk viszi előre: minden csapás nagyobb ellencsapást eredményez, hiányzik a megfontolt haditerv, vagy annak alkalmazása.

Az ad hoc helyzetek egyik legszemléletesebb példája az izraeli 10-es csatorna egyik délutáni élő hírműsora volt. A háttérben egy monitoron a Hezbollah saját tévéjét, az Al Manart mutatták (amit egyébként az izraeli légierő képtelen elhallgattatni), ahol éppen a fővezér, Hassan Naszrallah sejk legújabb szónoklatát várták. Helyette egyszer csak a 10-es műsora jelent meg, Libanonban izraeli, Izraelben meg libanoni adást néztek az emberek. Az izraeli arab-szakértő a média történetének egyik legizgalmasabb eseményét látva rögtön üzent is bejrúti kollegáinak - arabul. Megkérdezte mikor kezdődik már a Naszrallah beszéd. Furcsa kommunikáció a hadban álló felek közt a háború kellős közepén.

Izraelben élőben közvetítik az Al Manart, a médiasztár Naszrallahot, aki a hozzáértők szerint irodalmi arabsággal, jól felépített szövegekkel üzen a zsidó nagyközönségnek. Tudja, hogy szimultán fordításban Jeruzsálemben is figyelik, ahogy Ehud Olmertet is Bejrútban. A vezetők igyekeznek megszólítani a tv-ből a hadiállapotban levő másik ország népét. Naszrallah következetesen ostobának nevezte az izraeli miniszterelnököt, aki viszont a libanoni mérsékelt és nyugatbarát nézőket célozza meg.

Nem a csatamezőn, hanem - a jelek szerint - elsősorban a médiában fog eldőlni, ki nyerte meg ezt a háborút. Ha a Hezbollah – médiabirodalma segítségével – képes lesz meggyőzni a libanoniakat, hogy sikeresen ellenállt a Közel-Kelet legkorszerűbb hadseregének, és ezzel felülkerekedett ellenfelén, akkor bizton számíthat a következő választásokon újabb parlamenti mandátumokra, esetleg még kormányra is kerülhet, ahogy az a Hamásznak is sikerült. És viszont: ha az izraeli tévénézőket Ehud Olmert nem győzi meg arról, hogy nem volt hiába az óriási anyagi- és emberáldozat, akkor a következő választásokon könnyen búcsút mondhat hivatalának.

Shiri Zsuzsa (Jeruzsálem)