A gyármogul esete a sajtószabadsággal

Majtényi László © Müller Judit

Széles Gábor, médiabirodalmának építgetésével jó úton halad afelé, hogy ráleljen önnön korlátaira. A Videoton, az Ikarus, a Műszertechnika, és végül a MGYOSZ révén Szélesnek komoly esélyei vannak, hogy beírja nevét a honi ipartörténet legendás alakjai közé. Ám, csúszós terepre hágva, napilapot is vásárolt, tematikus csatornát gründolt, feltehetően sokkal inkább presztízsből, mint nyereségre törekedve.

A Magyar Hírlap “házi ombudsmanjainak” – belső forrás szerint Széles nyomására történt – távozása legalábbis azt bizonyítja, a “nagytőkés szakszervezet” elnöke nem érti, egy szerkesztőséget képtelenség úgy dirigálni, mint egy gyárat. Aki nem ismerné a mi kis posztszocialista régiónkban banális sztorit: a Magyar Hírlap (még Széles belépése előtt) felkérte Majtényi László volt adatvédelmi biztost és Miklósi Zoltánt, pártatlan információszabadság-tudorként véleményezzék az újság hasábjain, hogy a szerkesztőségi gyakorlat mennyire klappol a vállalt függetlenség elveivel.

A publikációs jogok két “őrzőkutyája” a lap tulajdonviszonyaiban bekövetkezett impériumváltás után sem tett lakatot a tollára. Írásukban megemlítették, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén hepciáskodó Gyurcsány, és az elnöki minőségben jelenlévő tulaj csörtéjét hírül adó tudósításokban a szerkesztők-  túlkompenzáló módon - Széles pártját fogták. Tették ez úgy, hogy elmulasztották jelezni Széles másik, tulajdonosi státuszát. De a régebben oly készséges lap valahogy az istennek nem akarta lehozni a szakmai kommentárt. Így azt végül az ÉS-ben olvashattuk. Ami egyben beismerése volt annak, hogy Majtényi és Miklósi rúdja kifelé áll.

Széles Gábor © Müller Judit

Hősünk, a gyármogul persze hivatalosan nem kérte, hogy szekálják már ki azt a két fazont, akik mindenbe  beleütik az orrukat. Ugyan, dehogy. De azt nyilván sokszor gondolhatta magában, “a saját lapomba’ tán azt íratok, ami jólesik, miért  fizessem azt, aki belemar a kezembe, amiből etetem”.  Kétségtelen, ahonnan ő jött, ott a dolgok efféle kerékvágásban zajlanak. Egy nagyipari üzemben – helyesen egyébiránt – minden úgy történik, ahogy a tulajdonos, a befektető, a részvénytöbbség birtokosa akarja. Ha úgy kívánja, a futószalagról ezentúl ne sárga buszok, hanem kék teherautók jöjjenek le, akképp is lesz. De a médiában – s ezt a szakmabeli, médiabefektető pénzemberek tudják is – más a helyzet. Ám Szélesnek ez profilidegen invesztíció. 

A szerelőmunkás, a technikus, a művezető nem érzi szuverenitásába való gázolásnak, ha nem utas-, hanem teherszállító gépjárművet rak össze. A vérbeli újságíró más rugóra jár, neki igenis becsületébe vág, ha informális presszióval arra kényszerítik, mást írjon, mint amit gondol. Magam is, kollégaként, szomorúan olvastam a Magyar Hírlap felelősséget elkenve mosakodó, bizonyítványmagyarázó nyilatkozatát.

Csupán két, morálisan respektálható opció van: az egyik, hogy - mint a Lajtán túl szokásban van -, objektív, elfogulatlan lapot üzemeltetek, hagyom dolgozni ombudsmanostul, és nem kényszerítem a túllihegő udvaronc szerepkörébe. A másik is  lehet a maga módján tisztességes: kiírom a fejléc alá, hogy az újság, amit az olvasó kézbe vesz, a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (vagy a Széles-cégbirodalom) hivatalos lapja. És akkor magától értődik, ott csak olyan információ láthat nyomdafestéket, amely a lapgazda érdekeit szolgálja. Egyvalamit nem lehet következmény nélkül megtenni: bezsebelni a független orgánumnak kijáró elismerést, aztán meg észrevétlenül átmenni szócsőbe. Jó lenne, ha ez a az Echo Tv adásában  szakmaiságukat naponta hirdető Magyar Hírlap- vezetőknek is eszébe jutna.

Persze tudjuk, nagy úr az egzisztenciális szükség, a kenyérgond sajna gyakori vendég a zsurnalisztánál. Azzal is tisztában vagyunk, lapcsinálókból tömegtermelés van, hetente százával várakoznak tehetséges (és kevésbé tehetséges) újdondászok az ajtó előtt, így bárki lecserélhető, amennyiben “sokat ugrál”, pláne, ha nem bajmolódunk holmi kollegiális-etikai dimenziókkal. Ráadásul a formálisan a szakmában lévők jelentős része (reméljük, még nem a többsége) gyakorlatilag nem sajtómunkás, hanem szórakoztatóipari alkalmazott, redakcióba kihelyezett pártpropagandista, cikkszerzőnek álcázott gazdasági vagy közéleti reklámszövegíró. De jó, ha mindenki tudja: a becsületnek ugyanúgy ára van, mint a civil kurázsit feláldozó elvtelenségnek. Az egyénen múlik, hogy szerinte melyiket éri meg kifizetni.