Dávid IbolyaA parlamenti pártok jelenlegi elnökeit felülmúlva egyhuzamban hét éve áll pártja élén. Érettségi után három éven keresztül nem csupán nagyra törő álmokat, hanem szőtteseket is szőtt, utóbbiakat foglalkozásszerűen. 1981-ben szerzett jogi diplomát Pécsett, 1985-ben lett ügyvéd a dunántúli Tamásiban. Itt élt férjével és két gyerekével, amikor 1989-ben belépett az MDF-be. 1990-ben, 1998-ban és 2002-ben szintén itt szerzett egyéni mandátumot, 1994-ben a párt országos listájáról jutott a parlamentbe. Az MDF 1995-ös kettéválásakor - sokak meglepetésére - maradt, kitartásának meg is lett az eredménye: igazságügy-miniszter lett az Orbán-kormányban. Konfliktusa a teljes jobboldal meghódítására törő Fidesz-vezérrel a 2002-es választásokat követően vált nyilvánvalóvá. Hiába pártja tisztes szereplése az európai választáson, Dávid pártbeli riválisai puccsra készültek ellene, amit ő ellenpuccsal hárított el. Az ő szava döntött abban is, hogy az MDF most - nyolc év után először - önállóan indul a választásokon.HVG: Nem tartja kínosnak, hogy az MDF, amelyik a harmadik erő szerepére pályázik a parlamentben, képtelen minden választókerületben jelöltet állítani?
D. I.: Az ellenünk s megsemmisítésünkre irányuló gátlástalan roham közepette még kevesebb kandidálásban bízhattam. Komoly veszélye volt annak, hogy jelöltjeink a Fidesz minősíthetetlen nyomására visszalépnek: 27 helyen fenyegették meg őket, ehhez képest 165 jelöltet állítottunk, megnyugtató, hogy ők mind a sajátjaink. A kalocsai zsarolási ügy kipattanása nyomán kissé javult a helyzet. Demonstráltuk, hogy lám, szembe lehet és szembe is kell szállni a zsarolókkal. Köszönöm az aggódást, de nemcsak elegendő lesz ez a jelöltszám, de még meglepetést is fogunk okozni.
HVG: Azok az MDF-es képviselőjelöltek, akik nem tudták összegyűjteni a kopogtatócédulákat, vajon a Fidesz szirénhangjainak engedve, szándékosan buktak el?
D. I.: Talán ez is szerepet játszott. A nagy pártok ezúttal mindent megtettek, hogy megkaparintsák a cédulákat a riválisok elől. Az is új jelenség, hogy a választópolgárok bizalmatlanná váltak, attól tartva, hogy személyes adataik rossz kezekbe kerülhetnek, nyilvánossá válhatnak politikai szimpátiáik. A hírek tanúsága szerint a két nagy párt esetében ez a gyanú nem is volt alaptalan: a hatalomért bármire hajlandók.
HVG: Kampányukat arra építik, hogy míg a két nagy párt populista ígéretekkel kábítja a társadalmat, önöké a "normális" Magyarország "józan" programja. De hol húzza meg a határvonalat a populizmus és a népszerű politika között?
© Müller Judit |
D. I.: Csak a realitásokat szem előtt tartva lehet hosszú távon népszerű programokat véghezvinni. A kampányt uraló populista ígéretlicitet már mindenki felismeri, lehetetlen is komolyan venni - különösen ilyen magas államadósság mellett - azokat az ígéreteket, amelyek évi 5-7 ezer milliárdba kerülnének. Lassan, de határozott léptekkel haladunk az államcsőd felé. És arról nem beszél senki, hogy ha ez így marad, hiába a szép - és esetleg fontos - tervek, az Európai Unió egy fillért sem fog adni fejlesztésre.
HVG: Önök zsolozsmaszerűen ismétlik, hogy 500-600 milliárddal kell csökkenteni az 1500 milliárdos költségvetési hiányt. Pontosan hogy képzelik ezt?
D. I.: A hiány lefaragásához az euró bevezetésének ütemezése adja a sorvezetőt. Végre tényleg csökkenteni kell az önkormányzati testületek apparátusát, a minisztériumok és ki tudja hányféle háttérintézményük számát, de a parlament létszámát is. Az általunk javasolt kislistás választás arányosabb képviseletet és 150-160 fős képviselőházat jelentene. Szükségtelenül sok az állami, közigazgatási vezető, titkársággal, drága autóval, különféle előjogokkal. Ezekhez a privilégiumokhoz is hozzá kell nyúlni.
HVG: A közvélemény-kutatók szerint a választók egyre kevésbé veszik komolyan a fentiekhez hasonló ígéreteket.
D. I.: Mérhetetlenül szomorúnak tartom, hogy odáig jutottunk, hogy sem azok, akik mondják, sem azok, akiknek mondják, nem hisznek már a választási ígéreteknek. A politikusok nagyon elszúrtak itt valamit.
HVG: Úgy beszél, mintha nem is volna politikus. S mintha a pártja is hajlamos volna elfelejteni, hogy nemcsak az Antall-, hanem az Orbán-kormányban is benne volt.
D. I.: Minden lépésemet vállalom, amit az Orbán-kormány egyetlen MDF-es minisztereként megtettem: az Igazságügyi Minisztériumból papír nem tűnt el, senki nem vitt haza semmit. De míg 1990 és 1994 között a koalíció meghatározó erejét adtuk, 1998 és 2002 között már nem. Így csak az első kormányzati ciklusunkért vállalhatunk teljes felelősséget, a másodikért csak megszorításokkal. De akkor is többször ellentmondtunk az ésszerűtlen kormányjavaslatoknak, ránk nem volt jellemző a kettős mérce. Mi nem szavaztuk meg a kötelező kamarai tagság eltörlését és Polt Péter legfőbb ügyészi kinevezését sem. Érdemünknek tekintem azt is - ne vegye szerénytelenségnek -, hogy mi akadályoztuk meg Torgyán József megválasztását államfővé.
Az interjú második része (Oldaltörés)
© Müller JuditHVG: Azért ehhez Orbán Viktor is kellett. Ugyanilyen történelmi érdemnek tekinti azt is, hogy a 301-es parcellánál az ön jelenlétében kifütyült, majd kötéllel "megkínált" Mécs Imrét kioktatta történelemből a parlamentben?
D. I.: Nem szokásom kioktatni senkit! Gyalázatosan viselkedtek, akik a temetőben megakadályozták Mécs Imrét, hogy megemlékezzen 56-os bajtársairól. Én úgy emlékszem, hogy ott a helyszínen a körülöttünk állók kezét le is fogtuk, s megpróbáltuk csitítani őket. Azok a megkeseredett emberek, akik ott kerepeltek, kiabáltak, úgy érezték, róluk elfeledkezett a társadalom, soha senki nem értékelte a helyén 56-os magatartásukat. Ebben volt vitám Mécs képviselő úrral, nevezetesen hogy 56-nak bizony még mindig vannak olyan tevékeny résztvevői, akiknek elfelejtett köszönetet mondani a nemzet. Keserűségüket a temetőben különösen elfogadhatatlan módon juttatták kifejezésre, de attól a problémájuk még fennállhat.
HVG: Kampányukban központi szerep jut a korrupcióellenes Tiszta Kezek Hivatala felállításának. Konzervatív politikusként és egykori igazságügy-miniszterként nem bízik eléggé a fennálló intézményekben, a nyomozó hatóságokban, az igazságszolgáltatásban vagy a számvevőkben?
D. I.: A Keller-féle közpénzügyi államtitkárság sikertelensége is bizonyította: pártoktól független szervezetet kellene létrehozni, nem marionettfigurákkal, hanem több ciklusra kinevezett vezetőkkel és független költségvetéssel. Az Állami Számvevőszék és a versenyhivatal sikerei azt példázzák, másképpen nem képzelhető el hatékony harc az állami pénzek lenyúlóival szemben. Ők viszont nem rendelkeznek azokkal a jogosítványokkal, amelyekkel kellőképpen szankcionálni tudnák a visszaéléseket. Miközben nálunk ezrelékekben mérik a vesztegetés miatt indított büntetőeljárásokat, mindenki tudja, hogy sikeres pályázat vagy elnyert megbízás után napi gyakorlat lett a 10-30 százalékos "visszautalás" vagy "jutalék". Nincs az a befektetés a korrupcióellenes harcba, ami ne a többszörösét hozná vissza. Szerény becslések szerint ma évi 100 milliárd folyik így el, de ennek a háromszorosa is lehet a tét.
HVG: Mivel magyarázza, hogy míg Lengyelországban antikorrupciós programmal választást lehetett nyerni, önöknek Magyarországon küzdeniük kell a parlamentbe való bejutásért? A magyarok már beletörődtek volna a helyzetbe?
D. I.: Felmérések bizonyítják, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége határozottan elutasítja a vesztegetést, a korrupciót, a mutyizást. Csakhogy a nagy pártok igyekeznek ezt a kérdést a szőnyeg alá söpörni, mert az érdekeik sérülnének, ha tiszta viszonyokat teremtenénk. A párt- és kampányfinanszírozásról is ezért hallgatnak cinkosan.
HVG: Ön hiába foglal el lassan egy évtizede dobogós helyet a politikusok népszerűségi listáján, a pártja ebből képtelen profitálni. Egyetért-e jelenségnek azzal a magyarázatával, hogy önt elsősorban a baloldali szavazók kedvelik, mert jól odamondogat Orbán Viktornak?
D. I.: Ez csacsiság. Előkelő helyen voltam a népszerűségi listán akkor is, amikor a polgári erők 1998-ban megnyerték a választást, és később is, amikor miniszterként tevékenykedtem. A személyem iránt megnyilvánuló rokonszenvnek elsősorban emberi szimpátiát tulajdonítok, ami megtisztelő. Horn Gyula például gyenge rokonszenvindexszel nyert választást. Persze azt szeretném, ha a pártom népszerűsége és az enyém közelednének egymáshoz.
HVG: Kampánynyitó nagygyűlésükön kijelentette, senkivel sem lép koalícióra, korábban pedig arról beszélt, hogy a fórumos szavazók a második fordulóban sem fognak Orbán Viktorra szavazni. Mi lesz, ha a Fidesznek szüksége lesz az MDF képviselőire, hogy leválthassák a Gyurcsány-kormányt?
D. I.: Folyamatosan a koalícióról faggatóznak, én pedig arról beszélek, hogy mi nem az együttkormányzásra készülünk, hanem a lehető legjobb választási eredményre. A koalíció kényszer, mi pedig előre nem vállalunk ilyet. De a fórumnak nem véletlenül van a személyemben önálló miniszterelnök-jelöltje. Ha a Fidesz megkeres bennünket, lehet szó közös kormányzásról, de csak akkor, ha nem Orbán Viktor, hanem Dávid Ibolya lesz a koalíciós kormányfő.
HVG: És ha a szocialistáktól kapnának ajánlatot?
D. I.: Az MDF programja nagyon más, mint a két nagy párté, de míg a Fidesszel a fenti feltételek esetén nem zárom ki az együttműködést, a szocialisták nem számíthatnak ránk. Jobbközép, konzervatív pártként tartjuk magunkat ahhoz, hogy az ország szempontjából meghatározó és hasznos ügyekben együttműködünk a parlamenti pártokkal. Orbán Viktor azonban a mi segítségünkkel nem lehet a jobboldal miniszterelnöke. Hogy miért nem? Mert sem nem jobboldali, sem nem keresztényi.
ZÁDORI ZSOLT
