Az állapotokról - pogromhangulat után

© MTI - Koszticsák Szilárd

Budapesten pogromhangulat uralkodott múlt szombaton. Újra, hiszen a tavalyi melegfelvonulás résztvevőire is vadásztak az agresszorok, de idén tervszerűen, az élet kioltására alkalmas eszközökkel indultak neki. Ha ez nem kényszerít ki lépéseket a remélhetőleg még létező józan többségből, akkor visszafordíthatatlan lesz a folyamat, Magyarország az emberi életre alkalmatlan országgá válik. Olyanná, amilyen már volt a történelme során.

Akkor olyan ország leszünk, amelynek polgárai nem élveznek védelmet, nem élhetnek jogaikkal. Amelyben nem lehet beszélni, mert nem tudhatod, ki áll veled szemben. Amelyben nem lehet utcára menni, mert nem képviselheted önmagadat. Amelyben nem különböztetheted meg magad, mert mások különböztetnek meg téged. Amelyben nem lesz normakövetés, mert nem lesznek normák. Morális válság sem lesz, mert nem lesz morál. Nem lesz szabadság és nem lesz felelősség.

Nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk: van a társadalmunknak egy része, amely hallgatólagosan támogatja az agresszorokat. Nem mondhatjuk, hogy nem látjuk és halljuk, mi vesz körül minket. Az autókon nacionalista jelképek, a történelmi tudatzavar logotípiái, az utcán mocskos beszéd, a legszentebb nemzeti ünnepeken zsidózás, üvöltő, gyilkos kisebbségellenesség.

Nem mondhatjuk, hogy nincs összefüggés a közterületeken szabadon grasszáló, fekete uniformisba bújt sereg, a Jobbik SA-ja és a szombaton történtek között. Gyakorlattá tették ugyanis a brutális erődemonstrációt, elfogadott módszerré a félelemkeltő felvonulást, az utca kontroll alatt tartását, a szelekciót ember és ember között. A fortélyos félelem technikáit.

Nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, mi eredményezte ezt a helyzetet. Soroljuk fel, de talán már mind fújjuk, álmunkból felriadva is. Tehát:

A társadalom mélyrétegeiben dolgozó, kitörést kereső gyűlölet.
Az önkontroll, az értelem, a személyes felelősség hiánya.
A szabadsággal élni és együtt élni való képtelenség.
Az évek alatt hisztérikussá fokozott politikai szövegháború.
A Fidesz-KDNP szélsőjobbnak tett engedményei.
Az MSZP sunyiságai.
A mindenkori hatalom mindenkori arroganciája.
A mindenkori nyárspolgár önhittsége és frusztrációja.
A kevély ostobaság, a hatalmat követelő tudatlanság.
Az össztársadalmi szinten felkapart és be nem gyógyított sebek.
A példa, amely ragadós; hogy bármi megtehető az erősebb jogán.
A társadalomban elszámolatlan és tisztázatlan múlt, a történelmi felelősségek elkenése.
A kibúvókat kereső, gyenge bírói hatalom, az igazságszolgáltatás általános tehetetlensége.
A létszorongás, a paranoiddá fokozódó egzisztenciaféltés.
A közöny.

Betelt a pohár, ebben egyetértek a miniszterelnökkel. Abban már nem, ahogy politikusként civil kezdeményezést próbál indítani azonnali politikai cselekvés helyett. Ahogy a helyzetet leíró megállapításokon túl megy a százalékokra váltható előnyért. A szolidaritás intézményi hátterét kellene erősítenie. A törvények betartása felett kellene őrködnie. A létező jogszabályok alkalmazásáért kellene síkra szállnia.

El kell ítélni az erőszak minden formáját - mondja közben a jobboldali ellenzék. Igen. De egy szava sincs a melegekről, a kisebbségekről, egy szava nincs az elmúlt hétvégéről. Minden gesztusával önfelmentést keres. Egy szava sincs arról, hogy a legdurvább jelképek rendre feltűnnek gyűlésein. Hogy prominensei olyan lapokban nyilatkoznak, amelyek a legszélsőségesebb gondolatok fórumai. Egy szava nincs a felelősségről és a szolidaritásról.

Elképesztő, ahogy a köztársasági elnök hallgat. A körvonalazatlan közmorál fölött őrködni szeret szentenciózus nyilatkozataiban, de valamiért nem érzi úgy, hogy helyzeténél fogva kikényszeríthetne a pártokból egy közös nyilatkozatot, egyetlen pillanatot, egyetlen mondatot, amelyben egyetértenek. Hogy meg kellene szólalnia. Mondjuk a televízióban, mondjuk „adásunkat megszakítva”.

Igen, polgárháborús állapotok idején szoktak ilyesmit tenni. De nem mondhatjuk többé, hogy nem folyik virtuális polgárháború.

Hiszen nem csak az a kérdés, hányan vannak, akik háborút viselnek az alkotmányos közállapotok és az alkotmánytisztelő közemberek ellen. Hanem hogy hányunkban keltenek félelmet.

Nem csak az a kérdés, hány sérült marad a támadás nyomán, hanem hogy akad-e egyetlen mentőautó is, amely nem hajlandó őket ellátni.

Nem csak az a kérdés, hogy mivel dobálóznak az agresszorok, kaviccsal-e, tojással-e vagy Molotov-koktéllal. Hanem hogy hajlandó-e végre a bíróság annak tekinteni a történteket, ami, azaz életellenes bűncselekménynek, kisebbség elleni szervezett agressziónak.

A legborúlátóbb jóslatok szerint a dolgok menete az, hogy előbb-utóbb lesz halálos áldozata az eszkalálódó erőszaknak, és megjelenik Magyarországon a fegyveres politikai terrorizmus. Nem létezik, hogy idáig eljussunk, nem létezik, hogy ez legyen az országból.

Nagy Gergely