Tetszett a cikk?

Miként az Orbán-fóbia értelmetlen pótcselekvés, úgy a Gyurcsány-fóbia is az. A miniszterelnök elkövetett annyi baklövést és szószegést, hogy a lakosság ezt 2010-ben (ha nem korábban) menesztéssel honorálja neki. De azok a strukturális gondok, amelyek pénzügyi holtsávvá tehetik országunkat, Gyurcsány előtt is megvoltak. És távozása után is ott lesznek. Az ő bűne annyi, hogy döntés helyett időhúzó taktikázásra játszott


Gyurcsány és Orbán. Szorítani kell mindkettőnek.
© AP
Nem a személyek fontosak, programunk a lényeg!” – ezen panelmondattal igyekeznek mellébeszélni a közszereplők, ha „anyapártjuk” belső viszályairól faggatják őket. De ha a riválisra terelődik a szó, mindjárt felértékelődik az egyéni tényező. Kampányidőszaki ámokfutásban még az aszály, sáskajárás, belvíz, influenzajárvány is túloldal jelöltjének sara. A politikai viták jórészt mindenütt személyiség-centrikusak a demokratikus világban. Csakhogy a nyugati országok többségében is létező „vezérelvűség” kevésbé gyűri maga alá a pártrendszert. Elnökök, kormányfők jönnek-mennek, a bipoláris váltógazdálkodás önszabályozó rendjét fel-és letűnésük nem zavarja. Demokráciánk azonban hozzájuk viszonyítva gyerekcipőben jár. Lajtán (és az óceánon) túl a szavazók komolyabb megrázkódtatás nélkül átvészelik belpolitikai favoritjaik elvesztését. Magyarországon azonban mindkét nagypárt szervezet-és identitásválságba jutna, ha főnökeik „kiesnének a játékból”. Ennek oka, hogy az egyes pártok támogatói bálványok és démonok  csatájaként értelmezik a politikát.

„Gyurcsány a hibás” – olvasható matricák sokaságán, amiket a Fidelitas dobott szét országszerte. Orbán pártjának mezei hívei nagyrészt tényleg így vélekednek. Miniszterelnökünk a patás ördög személyesen, démoni nemzetvesztő konspiráció irányítója. Amellett persze neuraszténiás, hisztérikus diktátor. Viktor sem ússza meg kevesebbel a Fletó-párti oldalon. Szélsőségekkel cimboráló (mi több, azokkal lelkileg azonosuló) önkényúr, aki végpusztulással fenyegeti a demokráciát. Amellett szociálisan érzéketlen, nyugdíjasok vérében fürdik. Mik is a tények? Jelen pillanatban Gyurcsány Ferenc a rendszerváltás óta leghosszabban regnáló miniszterelnök. Orbán Viktor pedig hiába bukta el kétszer is a jobboldalnak nyerőre álló választást, népszerűsége töretlen. Nagyon is lehetséges, hogy bármelyikük is veszt az újabb megmérettetésen, pártján belül újra felülkerekedik. Ennek okai messze vezetnek.

Mindig volt a jobboldalon bizonyosfajta fétisigény. Vágy a karizmatikus, macsó vezető irányt. A tanárosan pedáns, úriemberien visszafogott Antall képtelen volt (és nem is akart) ezen elvárásnak megfelelni. Csurka kezdeti népszerűsége ennek folyománya volt. Orbán lett az, aki – a MIÉP-et is bedarálva – egy pártba integrált radikáljobbosoktól liberálkonzervatívokig mindenkit. Támogatóit egyetlen dolog köti össze: a Fidesz-elnök politikai géniuszába vetett hit. Hasonló fejlemények következtek be az MSZP háza táján is.

Miután állampártból utódpárttá lettek, Kádár János ideológiai és hatalmi trónfosztásával megszűnt irányító apafigura lenni. Horn Gyula - a maga, kisemberpártira vett paternalizmusával – ezt igyekezett pótolni. Ő (és az MSZP élén őt felváltó örökösök) ugyanazon problémával szembesültek, mint a Fidesz. Egyszerre kellett megfelelni a visszarántó Horthy-vagy Kádár-nosztalgia és a nyugatosító társadalom-és gazdaságfilozófiai felzárkózás tehetetlenségi erejének. A demokratikus harcmező mindkét főereje ezen dilemma rabságában létezett. S igazából egyiknek sincs mit a túloldal szemére vetni. Ízlés szerint ki lehet nevezni Gyurcsányt (vagy épp Orbánt) pofozóbábunak. Csakhogy ettől az ország szerkezeti nyavalyái megmaradnak.

A ’90-es évek végére az első két posztkádári koalíciónk (Antall-és Horn-kabinet) többé-kevésbé rendbe tette a düledező nemzetgazdaságot. Megindultunk a fejlődés útján. De már ekkor is voltak intő jelként kibukó rendellenességek. Elitünk a túlköltekezés és túlfogyasztás leállítását, az államháztartási takarékosságot nem erénynek, csupán szükséges rossznak vélte. Amint elhárult fejünk közeléből az összeomlás vészjósló robaja, újrakezdték az osztogatást. Orbánék kormányra jutva – főleg ciklusuk delén túljutva – jóléti intézkedésekkel puhították a büdzsét. Alanyi jogú családi pótlék helyreállítása, tandíj eltörlése, ingyenes fogászati kezelés, diákhitel, őstermelői dotáció növelése. Látszólag kis tételek voltak ezek. Viszont összeadódva olyan illúziót keltettek az emberekben, miszerint az állam azért spórol, hogy utána még többet adhasson. Ehelyett a kiadások további csökkentésére kellett volna törekedni. A közszférából leépített tömegek pedig bekapcsolódhattak volna a fellendülőben lévő magángazdaság vérkeringésébe.

Az ígéretek versenye (Oldaltörés)


Politikai okokból a Fidesz-kormány ezt nem lépte meg. Ahogy féltve népszerűségüket, jegelték a társadalom-és nyugdíjbiztosítási reformlépéseket is. Főnként azután, hogy az MSZP - elárulva a Bokros-csomag hagyatékát - , bősz szociális demagógiába kezdett. Politikusai ezt azzal indokolták, hogy a Fidesz ősbűnként olvasta rájuk a megszorítást, arra kényszerítve őket, hogy megtagadják azt. Kifogás mindkét oldalon volt bőven. Valójában a népszerűtlen reformokat mindkét oldal csak kényszerűen szükséges intézkedésnek, a választókkal szembeni nagyvonalúságot viszont remek kampánystratégiai eszköznek látták.

Ennek következtében a két nagypárt között megindult a verseny, hogy - némi iróniával - melyikük tudja jobban hazavágni az egyensúlyt. Medgyessy kétszer száznapos pénzügyi cunámiját övéi mellett a Fidesz (sőt, a liberális SZDSZ) is jóváhagyta. Hiába bukott aztán pünkösdi királysága után a D-209 ügyet még túlélő miniszterelnök. Utódja, Gyurcsány még két évig fenntartotta a látszatot, hogy a bevétel-kiadás arány rendben van. Sőt, mindkét oldal újabb juttatásokat helyezett kilátásba. Emlékezzünk csak, a 2006-os kampányban Fletó és Viktor egymás szavába vágva ígért 14. havi nyugdíjat, babakötvényt, földosztást, adócsökkentést, gázárstopot, ingyenes közszolgáltatásokat. Közben a meglévő vívmányok is finanszírozhatatlanná váltak. Gyurcsány azért tartotta fenn az illúziókat, hogy hatalmon maradjon. Orbán pedig azért, hogy hatalomra kerüljön. A Fidesz-elnök ugyanazt a szerepet játszotta, mint 1998-2002 között az MSZP. Szociális depresszió-és félelemkampányokkal próbálta az országházi többséget újabb költekezésbe hajszolni (illetve a reformtörekvéseit kudarcba fullasztani). Nem lehet itt senki büszke magára.

Balliberális szellemi kiválóságaink elérzékenyülten magasztalták Gyurcsányt hónapokig titkokban tartott, aztán kiszivárgott nevezetes beszéde okán. Hogy micsoda államférfiúi nagyságról tett bizonyságot. Valójában nincs mire felvágni. Nem volt az egyéb, mint a bukott hazardőr kétségbeesett próbálkozásra. Arra, hogy rádöbbentse a recsegő-ropogó házban nyugodtan ücsörgő bérlőtársait: másodpercek kérdése, s rájuk zuhan a tető.

Ebből a Fidesz sem tanult, csupán keresni akart az ügyön. Szürreális víziógyártóként megpróbálta elhitetni a közvéleménnyel: a legfontosabb ügy nem a halódó egészség-és nyugdíjbiztosítás, az eladósodott, túltengő számú önkormányzatiság, a krónikusan gyenge, alulreprezentált szakképzés, az eltömegesített felsőoktatás reformja, hanem három, jelképes (de az összkiadásokhoz mérve is csekély) összegű közszolgáltatási díjtétel mielőbbi eltörlése. Amivel párhuzamosan Fletó is hozta a szintidejét. A referendumot megelőzően esküdözött: a bevezetett reformok sérthetetlenek, de lesznek újak is. Hogy utána mindent visszarendezzen, és – kisebbségi hatalomgyakorlás örve alatt – ne csináljon semmit.

Ekkor szakadt a nyakunkba a legnagyobb világgazdasági üzemzavar 1929 óta. Amiből sok minden következhetés levonható. Lehet például a közszereplőknek azt mérlegelni, hogyan fordítsák ezt a javukra. Nem is volnának politikusok, ha kihagynák. De ebben a helyzetben személyek, kritikátlan felmagasztalása, valamint irracionális démonizálása, a belpolitikai istenimádat és ördögűzés bumerángként üthet vissza.

Mint a Vision Consulting elemzője, Szomszéd Orsolya találóan diagnosztizálta, „Gyurcsány Ferenc politikájának lényege: nincs állandó tartalma, nem képvisel semmilyen ideológiát, hanem folyamatosan változva próbál igazodni a körülményekhez, elvárásokhoz, az MSZP felől érkező igényekhez.” Bárki kerül a helyére, nem ígérhet paradicsomszerű Kánaánt. Csupán a gyakorlatban is megcsinálja, amit Fletó csak szavakban: piacképes, lakható Magyarországot.  

Papp László Tamás                                                        

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Mint az orgazmus, olyan a politikusnak a hatalom

Hiába kerülnek szorult helyzetbe politikai vezetőink, elvétve fordul elő, hogy önként otthagynák széküket. Lehet szó kisebbségi kormányzásról, sorozatban elbukott választásokról, eszükbe se jut csak úgy lelépni. Aki egyszer megízlelte a hatalmat, nehezen tágít mellőle. De mitől annyira bódító?