Az SZDSZ súlyos veresége nyomán kárörvendő, pocskondiázó cikkek egész sora rúgott még egy jó nagyot a liberális párton. Érdemes indulatok nélkül számba venni néhány olyan csapdát, amelybe az SZDSZ belefutott, és amelyek hozzájárultak bukásához.

Azután, hogy az SZDSZ óriásit veszített a választásokon, divatba jött a liberális párt rituális szidalmazása, rugdosása. Gyakorlatilag bűnbakká vált, még a moderált jobbközép különféle netes fórumain is olyan hangvételű és tartalmú cikkek sorozata jelent meg, melyek rendkívül emlékeztetnek a radikális jobboldal SZDSZ-es anyagaira: szerintük a liberálisok „antiszemitáznak, fasisztáznak, mucsáznak”, titkos pártkasszában őrzik a  lopott pénzeket, ők tehetnek arról, hogy nem fejlődött ki megfelelő politikai kultura, ésatöbbi, ésatöbbi.

Ezek az általánosítások hamisak, akadályozzák, hogy az SZDSZ-ről tárgyilagosan lehessen véleményt alkotni, hiszen az érzelmeket, az indulatokat, és nem az értelmet mozgósítják. Nem arról szólnak, hogy a párt mit hibázott, és mit kellene máshogyan, jobban tennie, hanem az a káröröm és egyben vágy fogalmazódik meg, hogy az SZDSZ bukásával megtisztul a közélet, minden rendbe jön, eljön az igazság birodalma.

Érdemes azonban röviden érinteni a liberális vezetés szemléletmódjának néhány valóban súlyos torzulását, ami a párt vesztét okozta. Először is, gyakran úgy csináltak, mintha pártjuk lenne a felvilágosodás kizárólagos letéteményese, mivel csak ők tudják, merre kell menni. Hitték, hogy egy huszáros mozdulattal meg lehet reformálni az intézményeket. Helyzetérétékelésük általában reális volt, de aufklerista dühvel vetették bele magukat a reformpolitikába. Talán megnyerhették volna a többség támogatását az egészségügyben szükséges változásokhoz, de semmibe vették, lebecsülték az orvosi szakma és a társadalom reakcióit, nem törődtek azzal, hogy a bevezetett intézkedések nyomán az egészségügy kialakult rendszerében súlyos törések jelentkeztek.

A liberálisok nem számoltak azzal, hogy reformjaik meghatározott társadalmi kontextusban hatnak, hogy a felső, miniszteriális szinten hozott döntések elakadnak vagy módosulnak az alsóbb szinteken. De a kudarcok nem szegték a szabaddemokraták kedvét. Az egészségügyi reformot megsemmisítő népszavazás után az SZDSZ prominensei még mindig arról győzködték magukat és a közvéleményt, hogy végig kell menni az úton, nincs vesztenivaló, most kell gyorsítani a reformokat. Az irreális helyzetértékelés, a tények semmibevétele vezetett ahhoz a politikához, mely szembemegy a közvélemény akaratával és a társadalom állapotával.

A párt egyszerre akarta képviselni a gazdasági konzervativizmust és a baloldali szociálpolitikát, holott a kettő együtt - egy szervezet keretein belül - ellentmondásokhoz vezet. Rendkívül hibásan álltak hozzá például a cigányság problémáihoz, folyamatosan áldozatként tudták csak elképzelni a romákat (még ha sok esetben tényleg azok is). Ha pedig valaki a romákat illető negatív cselekményekről beszélt, a rasszizmus vádjával szembesülhetett.

A szabaddemokratáknak fogalmuk sem volt arról, hogy milyen érzései lehetnek azoknak, akik munkanélküli roma nincstelenekkel élnek együtt kelet-magyarországi falvakban. A roma-nem roma együttélés keserveit megtapasztalók élményeit vagy nem vették tudomásul, vagy pedig a rasszista gondolat kifejeződéseiként bélyegezték meg, iktatták ki a mainstream közbeszédből. Ennek az egyik következménye az volt, hogy a szélsőjobb artikulálta ezeket, politikailag a Jobbik mostani sikere is részben ennek köszönhető.

Bizarr volt a szabaddemokrata értelmiségre jellemző késő Kádár-kori hagyaték, az aláírásosdi is. Neves értelmiségiek győzködnek bennünket arról, hogy vannak ügyek, melyekért érdemes kiállni. E sorok írója is aláírt párszor ilyen felhívásokat, mindazonáltal kiderült, hogy a zártkörű aláírásgyűjtés és a celebritások nevének a nyilvános térben való felmutatása nem alkalmas arra, hogy társadalmi támogatást sorakoztasson fel. A külvilág számára sznob lobbinyomásnak érződik az ilyen aláírásosdi, hiszen húsz éve ugyanazok a nevek szerepelnek az íveken. Közben azonban a világ megváltozott, e celebritások „ontológiai” helye megkérdőjeleződött. Arról nem is beszélve, hogy a sokadik ilyen lista után inflálódnak az aláírások. Bence György, egykori tanárom - amikor újabb aláírási ívet toltak az orra alá -, azzal utasította el: „én már kialáírtam magam”.

Az SZDSZ a magyarországi rendszerváltás egyik motorja volt. Akkori nagy alakjai, Kis János, Tölgyessy Péter, Kőszeg Ferenc és a többiek ugyanúgy beírták magukat a magyar történelem lapjaira, mint az MDF részéről Antall József vagy Szabad György. Ami most zajlik, az egy többlépcsős, szomorú leépülési folyamat nem túl szívderítő végjátéka.

Novák Attila
A szerző történész, a Szombat szerkesztője

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A parkban indult meg a szülés, szerencsére épp arra járt egy mentős

A parkban indult meg a szülés, szerencsére épp arra járt egy mentős

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Száraz, napos idő várható a jövő héten

Száraz, napos idő várható a jövő héten

Radar360: Fideszes csapat szereli le Hadházyt, EU-s kirúgással fenyegetnek

Radar360: Fideszes csapat szereli le Hadházyt, EU-s kirúgással fenyegetnek

Nem látja? Pedig ott van három láthatatlan lovas a körforgalomban – videó

Nem látja? Pedig ott van három láthatatlan lovas a körforgalomban – videó

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében