A múlt hétvégi MSZP-kongresszussal foglalkozó kommentátorok és elemzők kevés figyelmet szenteltek a kongresszus által elfogadott programra, illetve az abban megjelenő MSZP-önképre. Holott épp a választási program vizsgálata és annak összevetése a lezajlott személyi döntésekkel vihet közelebb bennünket az MSZP megújulási szándékához – ha van ilyen.

Antal Attila © Szakács Barbara

Az MSZP-kongresszus – ha fogcsikorgatva is, de – áldását adta a párt jövő évi országos listájára, s ha végignézünk azon, akkor nem látunk földcsuszamlás szerű változásokat (még az „amazonok lázadása” sem minősülhet ilyennek). Egyedül Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltté választását foghatjuk fel némi elmozdulásként, aki a kongresszusi szentesítés alkalmával közölte: „Megtisztelő, hogy az ember 36 évesen egy ilyen lehetőséget kap egy ekkora párttól!” Ez akár némi elfogódottságot is tükrözhet, ugyanakkor némi gond lehet az „ilyen” lehetőséggel, de legalábbis az „ekkora” párttal. Még ha a fiatal politikus helyzetbe hozását a megújulásra tett kísérletkén is értékeljük, az érme másik oldalát is szemügyre kell vennünk, vagyis az MSZP elfogadott választási programját.

Ha a párt jelenlegi helyzetét vizsgáljuk, durván két lehetőség áll előtte: politikai megújulásának már a 2010-es választások előtt hozzákezd, vagy megvárja a választási eredményeket, és azok tudatában teszi azt meg. Az MSZP irányváltását leginkább a kongresszuson elfogadott, előzőleg pedig jelentősen átdolgozott Új kiegyezést! (leánykori nevén Haladás és biztonság) című dokumentumban megjelenő önkép alapján vizsgálhatjuk.

Ennek négy elemét érdemes szemügyre venni:

- Az MSZP a válságkezelés legfőbb letéteményesének tekinti magát, amikor bátran kijelenti, hogy „[v]oltak sikereink és kudarcaink, de végül megküzdöttünk a világválsággal”.

- A másik fontos öndefiníciós pont a mérsékelt erők kvázi koalíciója a szélsőséges erők ellenében. Utóbbi gondolatkör azért is jelentős, mert a dokumentum „új kiegyezéses” jellege is ide köthető, hiszen: „Meg kell egyezniük a demokratikus, mérsékelt pártoknak a szélsőségek megfékezésében, és megállapodás kell az egyes társadalmi csoportokkal, a gazdaság és a közélet szereplőivel, a demokráciában és haladásban érdekelt emberekkel és szervezetekkel, érdekképviseletekkel, civilekkel, egyházakkal is.”

- A harmadik elem a párt jövőképe. A párt nem új rendszerváltást akar, hanem a rendszer működési módján kíván változtatni: többek között biztonságot és erős államot irányoznak elő, erős demokratikus kontrollal, érdemi érdekegyeztetéssel, társadalmi párbeszéddel. Ám egyik említett területen sem találja fel az MSZP a spanyolviaszt, sőt erőteljesen visszaköszön a korábbi (döntően az EP-választások során alkalmazott) retorika. Ugyan az új kiegyezés némi színt, „nemzeti csúcsos” hangulatot visz a programba, de önmagában ettől megoldás nem várható (ahogyan a 2008-as tárgyalások sem hoztak eredményt). E három tétel közül egyik el sem nevezhető innovatívnak.

- A párt önképét illető negyedik elem az MSZP „nemzeti” jellege. A dokumentum a következőképp fogalmaz: „Az MSZP nemzeti párt. Soha senkit nem rekesztett ki, és nem akar kirekeszteni a nemzetből… A történelem legnagyobb nemzetcsonkítását hajtják végre, akik kiiktatnák a nemzetből, elvitatnák a hazaszeretetét azoknak, akik nem a szélsőjobbal kacérkodó jobboldal országlásában látják a jövőt.” A baloldal és nemzet örök polémiája semmiképp sem új keletű. A 2004-es népszavazás a kettős állampolgárságról felerősítette a „nemzetietlen” baloldal képét (elég, ha Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére gondolunk). Azóta a magyar baloldal (ebben a kontextusban értsd: MSZP) folyamatos reagálási kényszerben van (emlékezzünk az Orbán-beszédre adott Fejtő-féle reakcióra), sőt mintha valami lelkiismeretfurdalás-féle is feltűnt volna.

Az  MSZP nemzeti jellegének hangsúlyozása, de legalábbis nemzetietlenségének a végsőkig történő tagadása tehát nem új keletű. Már a 2006 választási programban is központi helyen szerepelt a „nemzeti MSZP”, amely a Nemzeti felelősség programjával hidat ver az anyaországi és határon túli magyarok közé. Ugyanakkor a 2010-es program tartalmaz egy olyan fordulatot, amely a nemzet fogalmának letisztulásáról árulkodik: „A nemzetet nem elsősorban etnikai, származási egységnek tartjuk, hanem önként vállalt sorsközösségnek, a magyar kultúra és nyelv, a közös hagyomány és a közös jövő vállalásának.” Azonban itt sincs új a nap alatt: utóbbi mondta szinte szó szerint szerepel A magyar szociáldemokrácia és XXI. század kihívásai című 2009 elején közzétett, Hiller-féle vitairatban. Láthatjuk tehát, hogy az MSZP-t igen régóta foglalkoztatja saját nemzeti jellege, a nemzet-fogalom kisajátításának megszüntetése. Így értelmét vesztik a sajtóhírekben megjelent kijelentések az MSZP „nemzeti fordulatáról”, sőt ebben a kérdéskörben a program korábbi változata (amely még a Haladás és biztonság címet viselte) sem sokban tért el a kongresszus által jóváhagyott verziótól.

Visszatérve kiindulópontunkhoz: az MSZP megújulása tehát elkerülhetetlen, ugyanakkor a személyi és a programbeli megújulás kart-karba öltve kell(ene), hogy járjon. Ennek a folyamatnak egyelőre halvány személyi konzekvenciáit láttuk, a párt programját illetően pedig még ennyit sem. Felvethető, hogy az új miniszterelnök-jelölt – ha valóban a jövő záloga kíván lenni – képes lesz-e (és legfőképp akarja-e) programok szintjén megújítani a pártot úgy, hogy közben az ancien régime ott áll/ül a háta mögött.

Antal Attila