Cigányok között Borsodban – kendőzetlen képes riport
Naponta látjuk a híradásokban, olvassuk az újságban a cigányokkal összefüggésbe hozható híreket. A politikusok folyamatosan a romák integrálásáról beszélnek. A dolgok mögé azonban kevesen néznek, akik véleményt mondanak gyakran csak felületesen ismerik a cigányok életét, gondolkodását. Végigjártuk három Ózdhoz tartozó település és a város mellett lévő Farkaslyuk roma negyedét - mi változott az utóbbi időben, történt-e javulás életfeltételeikben?
A borsodi iparvárosba megérkezve a cigány kisebbségi önkormányzat irodájában várt bennünket Berki Lajos elnök. Véleménye szerint is az a fő probléma, hogy a cigányság alulképzett és többségüknek nincs munkája. felzárkózásra egyetlen lehetőséget lát, az oktatást, de hozzáteszi, integrálni csak azt lehet, aki akarja. A beszélgetés közben belépett egy fekete kalapot viselő bajszos cigányember, akiről udvarias bemutatkozása után kiderült, ő lesz, aki elkísér bennünket riportunk első állomására.
Amit elrontottunk, magunknak kell helyrehozni
Kísérőnkkel, a 47 éves Budai Jánossal gyalog indultunk az egykor ligetes, parkos Kiserdőaljára, ahol ma már nyomát sem látni a régi vidám, gondtalan életnek. Jelenleg ez a város egyik cigányok lakta településrésze. Bármerre nézünk mindenhol a szegénység és a kilátástalanság az úr. Kísérőnk beinvitál lakásába, felesége fogadkozik, ne haragudjunk, de nagyon szerényen élnek. Hellyel kínálnak és panaszkodnak, hogy 75 ezer forintból élnek nyolcan. A családi pótlék és a férj után járó ápolási díj az összes bevételi forrásuk. A kertet beültették krumplival, zöldséggel, ezzel is pótolnak valamit. Néha csurran-cseppen még pár ezer forint vashulladék gyűjtésből, amit eladnak a méhtelepen. A családban nem dolgozik senki, legmagasabb iskolai végzettségük nyolc általános. Az egyik gyermek közmunkásként három hónapig a város kertészetében dolgozott. A mélyszegénységért önmagukat és az államot is hibáztatják.
„Húsz évvel ezelőtt tanulhattunk volna, de akkor nem tudtunk gondolkozni. A rendszerváltás előtt lehetett érvényesülni iskola nélkül is, a kohászatnál és a bányánál segédmunkásként dolgoztunk. Az ipar megszűnésével életünk gyökeresen megváltozott. Hét évig egy budapesti vállalkozónál dolgoztam, megvolt mindenünk, de haza kellett jönnöm, mert a feleségem magában nem bírt gyerekekkel, azóta végünk van” – mesélte Budai János.
Az utóbbi időben egyre többször hallani a romák és nem romák közötti ellentétről, a származásukból adódó hátrányos megkülönböztetésről és a cigánybűnözésről,. Erről Budaiék másképp vélekednek: „mi nem érezzük és sosem éreztük, hogy származásunk miatt másképp viselkedtek volna velünk. Cigánybűnözés van, miért ne volna, mindenfajta bűnözés van. Az egész ország tiszta bűnözésből áll.”
Budai János mindamellett nem adja fel: „ki fogunk törni a szegénységből. A nyáron felnőtt gyerekeimmel elmegyünk napszámosnak. Félév alatt két-három millió forintot is megkereshetünk mezőgazdasági munkával és gyümölcsszedéssel. Az államra nem számíthatunk, saját magunkon kell segíteni. Ahogy elrontottuk az életünket, ugyanúgy kell helyrehoznunk”.
A cigányt bezárják, a fehérgallérosok megússzák
Mielőtt visszamennénk a cigány kisebbségi önkormányzathoz, útközben egy kisebb csapattal találkoztunk, felajánlották, név nélkül elmondják a véleményüket. Egy középkorú nő szerint a politikusok a szegények pénzén váltak milliomossá, az országot tönkretették. Munkalehetőség nincs, sok cigányember éhezik, s ha valaki egy darab vasat ellop, börtönbe zárják, a fehérgalléros bűnözők, akik milliókat, milliárdokat lophatnak, megússzák bűntelenül. A percek alatt összesereglett csoportból az egyik férfi is a rendszerváltozás előtti éveket idézte: „a kommunista rendszerben, aki nem akart dolgozni, munkakerülés miatt vitték a börtönbe. Most ilyen nincs, ránk szakadt a nagy szabadság, amivel nem tudunk élni”.
Kísérőnk egyik rokona, Budai Zoltán kritizálta a jelenlegi kurzust: „Az elmúlt kormányról nem tudok rosszat mondani, lehetőségeikhez képest segítettek rajtunk. Nem értem miért kell bántani egymást. Amikor az ország nehéz helyzetét tetőzi még a világgazdasági válság is, nem marni kell azt, aki idáig adott, aki nem szított semmilyen fajgyűlöletet, hanem szeretetre buzdította a társadalmat. Ha a Bajnai-kormány el is vett az emberektől nem haltunk bele. Nem kellett volna a Fidesznek az MSZP kormányt elnyomni. Lehet, hogy négy év múlva ők ugyanilyen nehézséggel találják szemben magukat, ami az országot már porig fogja rombolni, kirobban a polgárháború a szegények és a gazdagok között”.
A cigány és magyar ellentéttel kapcsolatban az egyik fiatal férfi elmondta, ő egy olyan gyülekezetbe jár, ahol kevés a roma, de mindenki szereti egymást.. Véleménye szerint a pártoknak közösen kellene megalkotni egy olyan programot, amely fellendítené az országot. Amíg a politikusok csak azon veszekednek, kinek jusson nagyobb szelet a tortából, addig nem lesz előrelépés.
Hétes, a legrettegettebb
A hirtelen verbuválódott kis csapattól lassan elköszöntünk és visszaértünk a cigány kisebbségi önkormányzathoz, ahol csatlakozott hozzánk az elnök, Berki Lajos, együtt indultunk Ózd és talán az ország legrettegettebbnek tartott romatelepére, Hétesre. Az ózdi gettó a közelmúltban többször szerepelt a médiában, itt támadta meg két roma kiskorú a telep utolsó magyar lakóját, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. A negyven szociális bérlakásban közel négyszáz roma él. Az egykor kohászati vezetők által lakott településrészre ma már semmi nem emlékeztet, nyomorral, kitaszítottsággal találkozunk, bármerre nézünk mindenhol romos házak, aki teheti, messziről elkerüli a környéket. Ahogy a kocsival egyre közelebb értünk, úgy sereglettek ki az utcára gyerekek és felnőttek egyaránt. Tekintetükben, viselkedésükben kitapintható volt a bizalmatlanság, a félelem.
Ahogy kiszálltunk az autóból rögtön elindultak felénk és gyanakodva kérdezték mit keressünk itt. Berki Lajos jelenléte kicsit oldotta a feszültséget, megnyugtatott mindenkit, hogy újságírókat kísér. Legtöbben elzárkóztak, de kíváncsiságból néhányan azért végigkísértek bennünket az utcán. Az első döbbenetet, egy 15 éves fiú váltotta ki belőlem. Dél körül járt az idő, ezért megkérdeztem, miért nincs iskolában. Közönyösen azt válaszolta, nem érdekli, két éve nem jár iskolába, neki elég volt az általános iskola első három osztályának az elvégzése. Napjai fagyűjtéssel és az udvar seprésével telnek. Az édesanyját kerestük, megkérdeztük volna, miért engedi, hogy a gyereke nem jár iskolába. A fiú nem szólt semmit, de a körülöttünk állók finoman jelezték, hogy az édesanyja prostituált, most „dolgozik”, nem tudunk vele beszélni. Ezalatt a gyerek gyorsan eltűnt.
Egy középkorú férfi azt mondta: „nagyon sokan vannak itt olyan gyerekek, akik nem járnak iskolába, mert nincs kedvük. Amikor elérik a 14-15 éves kort, már a megélhetést keresik, elmennek vasazni, fát gyűjteni. Csupán az érdekli őket, miből tudnak pénzt csinálni. Higgye el, nem az iskola teszi az embert, az egyenlő a nullával. Az számít, hogy mi van az ember szívében. Hiába szeretnénk jól élni, az állam és az önkormányzat nem engedi, nem kapunk lehetőséget. 1989 előtt más volt minden, akkor dolgozhattunk. Ha nem ment dolgozni az ember, a rendőr bevitte harminc napra. Most semmi nincs. A hatalmat nem érdekli, hogy mi van velünk, mindenki maga felé húzza a pénzeszsákot. Ígérnek fűt-fát, a parlamentben csak a vita megy, egy normális törvényt nem tudnak hozni”.
Nézelődünk a hétesi nyomortelepen, amikor az 53 éves B. Gyula a lakásába invitál bennünket, közben elmeséli, hogy jelenleg közmunkásként dolgozik, ami nem folyamatos munka, pedig arra lenne szüksége ahhoz, hogy rendesen tudja fizetni a 3500 forintos lakbért. „Nem igaz, hogy a cigányság nem akar dolgozni, csak nem kellünk sehová. Közel 75 ezer forint a havi bevétele a családnak, amiből nem kapok ki 40 ezret sem, mert levonják lakbérre és a tartozásainkra. Éljen meg ennyiből a sok miniszter. Nem tudunk venni normális ételt, ruhát, cipőt. Bárhová megyünk segítségért, nem kapunk semmit. A gyógyszereket nem tudjuk kiváltani még közgyógyra sem, mire elintézzük az ehhez szükséges papírokat, addig az illető meghal”.
Sok hétesinek az elemi iratai is hiányoznak, ,a személyi igazolvány, az adókártya a taj szám. Igazolványok nélkül teljesen a margó szélére kerülnek, végképp esélytelenné válnak arra, hogy munkát találjanak. A telepen szinte minden férfinek volt már dolga a rendőrséggel. „Hha mi kimegyünk az erdőre fáért, vagy valaki ellop egy tyúkot, jön a rendőr, megbüntet 20 ezer forintra, ha háromszor, négyszer elkap, az már 80 ezer forint. Aki nem tudja kifizetni, megy a börtönbe. A rendőrökben nem bízunk, ha nem csinálunk semmit, akkor sem hisznek nekünk, csak kötekednek, gyalázkodnak és cigányoznak, megaláznak bennünket. A Fidesz három csapás törvényével sem értek egyet, az egész a cigányokról szól. Mi a bűnözéssel csak a megélhetésünket próbáljuk valahogy fenntartani. El vagyunk lehetetlenítve, adjanak nekünk munkát, s nem lesznek lopások” – panaszolja B.Gyula.
Időközben megérkeztünk B.Gyula házába, ahol kb. 40 négyzetméteren élnek heten: a családfő, a feleség, két fiú, az egyik élettársa és két unoka. A családtagok közül az egyik fiú végezte csak el a nyolc általánost. Az asszonyok nem járnak sehová, az ő dolguk a háztartási munka, a férfiak kötelessége pedig eltartani a családot, feltéve, ha van miből.
Azt hitték jön a Gárda
A házból kilépve megpillantottuk, hogy az úton motoros csapat közeledik. Az itt lakók füttyel, halk kiáltásokkal jeleztek egymásnak, másodpercek töredéke alatt szinte az egész telep az utcán volt. Többen azt mondták „ha ezek gárdisták, innen nem mennek el élve”. Közben a motorosok egyre közelebb értek, Berki Lajos és mi is próbáltuk őket nyugtatni, ne féljenek. A 40-50 főből álló motoros csapat és az őket kísérő mikrobusz végigment az utcán, majd megfordultak, s megálltak a házak előtt. A hétesiek arcán szemmel látható volt a félelem, ezt többen harciasságukkal próbáltak leplezni, de a merev, riadt tekintetek árulkodtak. A motorosokról kiderült német turisták, kíváncsiságból jöttek, pénzt és üdítőt osztottak, egy-két motoros még akrobata bemutatót is rögtönzött. A kedélyek lecsillapodtak, a látogatók pedig, amilyen váratlanul jöttek, olyan gyorsan el is mentek.
Mi is lassan elindultunk következő állomásunkra, Várkonyra, ahol már nem voltak ennyire közlékenyek az emberek. Egyedül a helyi élelmiszerboltos mesélt név nélkül az itt élők vásárlási szokásairól. A kereskedő azt tapasztalja, mióta egy családban csak egy felnőttnek jár a segély, még nehezebben élnek az emberek, helyzetüket tovább súlyosbítja a rájuk nehezedő uzsorakölcsön kamata is. Kizárólag az olcsóbb termékeket viszik, a nagyobb kiszerelésű áruk közül is a kisebbeket veszik meg. Nem lehet meggyőzni senkit arról, hogy a nagyobb csomag lehet száz forinttal drágább, de jobban megéri. Korábban munkavállalói kiskönyvvel sokan az Alföldre jártak dolgozni, de miután ez is megszűnt, még jobban beszűkültek a lehetőségeik. Szeretnének dolgozni, de nincs hol. A boltos szerint a legnagyobb probléma, hogy nem tudják beosztani a pénzüket, csak a mának élnek.
Kilátástalanság, hibás politika
Riportunk utolsó állomása az Ózd melletti Farkaslyukra vezet, ahol tavaly a község határában lévő illegális bányából a helyi romák engedély nélkül bányászták a szenet. Az egykori bányász falu legszegényebb részén, a Völgyes úton gyalog haladunk, ahol egy fiatal roma férfi, Papp Attila van a segítségünkre. Szomorúan meséli, még két hónapig dolgozhat közmunkásként: „most még faluőr vagyok, de utána mi lesz, nem tudom. Bementem a munkaügyi központba, ahol elmondták, akár öt évig is dolgozhatnék közmunkásként, ez csak a farkaslyuki önkormányzaton múlik, ugyanis van lehetőség szerződéshosszabbításra. Az önkormányzat azonban úgy jár jól, ha egy évtől tovább nem alkalmaz. Ezután jár két, vagy három hónapos munkanélküli segély. Utána, ha a polgármesteri hivatal visszavesz dolgozni, akkor hat hónapig a munkaügyi központ fizeti a béremet, az önkormányzatnak így nem kerülök pénzbe. A feleségem főállású anya, van három gyermekünk”.
A beszélgetés közben szóba kerül az utóbbi időben sokat emlegetett cigánybűnözés, amiről Attilának határozott véleménye van. Szerinte igaz, hogy a börtönökben, 70-80 százalékban romák töltik büntetésüket, de ennek ellenére nem szabad általánosítani. A kialakult helyzetért főként az államot teszi felelőssé, ugyanis az emberek, ha lopnak, csak a megélhetésükért teszik. Hangsúlyozta azonban, hogy ő és az itt élő cigányok többsége elítéli a bűnözés minden formáját és elenyésző azok száma, akik betörésből és lopásból élnek. A tősgyökeres farkaslyuki romákkal semmi baj nincs, a bevándorlók miatt viszont sokszor nekik is fáj a fejük. A leszakadásért a cigányság is hibás, elmondta, annak idején rosszul döntött, mikor az általános iskola elvégzése után nem tanult tovább. A gyerekeit tanulásra neveli, mert ahhoz, hogy elérjenek valamit, iskolába kell járni, szakmát kell tanulni. Más lehetőségük nincs, nem segély kell, hanem szakma és munka – jelentette ki Papp Attila.
Ahogy beljebb haladunk a völgyben, kosz és bűz terjeng az utcán, düledező, romos házak, néhol az ablakot nejlon pótolja. Az emberek az udvaron üldögélnek, vagy az utcán sétálnak. Szembeötlő, hogy minden házhoz tartozik egy kis kert, de a föld sehol nincs megművelve. A járókelőknél szóvá is tettük, többen azt felelték, hogy a föld alkalmatlan a művelésre, próbálkoztak már, de nem termett meg semmi. A 42 éves, hét gyermekes Harkály Barnabás nehéz körülményeire panaszkodik: „Kőműves és pék szakmám van, egyikkel sem kapok munkát. Felvételnél nagyon megnézik az embert. Mikor az egyik pékségbe felvételre mentem, meglátták, hogy cigány vagyok, közölték az állást már betöltötték. A rendszerváltás előtt minden más volt. A farkaslyuki bányaüzemben, majd az egercsehi-i bányánál dolgoztam, föld alatt és külszínen egyaránt. Mióta bezárták a bányákat, nem dolgozok. Eljárok időnként alkalmi munkákra, de ettől is félek már. Több esetben megtörtént, hogy ledolgoztam 20 napot, s mire jött a fizetés ideje, a vállalkozó lelépett. Szólni nem mertem, mert rám küldte volna a verőembereket. Most a kis családi pótlékból és a közmunkáért járó minimálbérből élünk és taníttatjuk a gyerekeket”.
Sokszor vádolják a romákat azzal, hogy a szociális juttatások miatt vállalnak gyereket. Nem ritka, hogy egy 16 éves lánynak már két gyereke van, miközben még az iskolapadban lenne a helye. Harkály Barnabás cáfolta ezt, a cigányemberek nem a pénz miatt vállalnak annyi gyereket. Egy gyerek után 16 ezer forintot kapnak, ami nem elég arra, hogy etessék és ruházzák is őket. Elmondta, a romáknál ez hagyomány, a kultúrájukban gyökerezik, számukra a család jelent mindent. Ha egy gyerek már megfogant, annak meg kell születni, az abortuszt isten elleni bűnnek tartják. Arra a felvetésünkre, hogy a nem kívánt terhességet elkerüljék, nem lenne-e jobb, ha a gyerekeknek szexuális felvilágosítást tartanának a védekezésről azt mondta, a cigányoknál ez tabutémának számít.
Időközben többen csatlakoztak a beszélgetéshez, s mint kifejtik, a cigányok gyermekvállalása körüli problémák, a roma és nem roma közötti feszültségek azóta léteznek jobban, mióta megjelent a Jobbik és Magyar Gárda. Az egyikőjük név nélkül a következőt mondta: „Nagyon érezhető a cigányokkal szembeni ellentét. Nem fizikálisan, hanem szavakban, gesztusokban. Öt, hat éve, ha elmentem egy magyar emberhez, megkérdeztem felássam-e a kertjét, örült és fizetett érte, ma az sem tetszik, ha a kapuja előtt elmegyek, nem még, hogy beengedjen az udvarra. Mindezért a politikusok a felelősek, Budapesten el vannak szakadva a valóságtól. Jöjjenek le vidékre, töltsenek közöttünk néhány hetet, mindjárt másképp állnának a cigánysághoz.”.
A farkaslyuki cigányok egy része most a gombaszedésből próbál pénzt szerezni és várják a makkgyűjtés szezonját, melyből ismét be tudnak pótolni valamit a családi kasszába. Mások a volt szénosztályozó helyén, a meddőhányón reggeltől kora délutánig keresik vasat, a rezet, amit eladnak a méhtelepen. Ám mire a kézikocsival beérnek az átvevőhelyre, a rendőrök megbüntetik őket 10 ezer forintra. Enne ellenére – ahogy mondják - muszáj megcsinálni, mert 50 kiló vasért kapnak 2000 forintot. Szerintük az állam kényszeríti rá az embereket a megélhetési bűnözésre. A beszélgetés végén annyit kértek tőlünk, írjuk le: „nem a miniszterek fizetését kéne emelni, hanem a minimálbért. Adjanak nekünk munkát és nagyon szívesen dolgozunk”.
A látogatás nyugtalanító gondolatokat ébresztett bennünk. Az elmúlt húsz év politikájának romaügyben tett lépései itt Borsodban szemmel láthatóan eredménytelenek voltak. Egyelőre nem világos, milyen konkrét intézkedésekre készül az Orbán kormány a cigány-nem cigány együttélés problémáinak megoldására. Miképpen kreálnak munkahelyeket a cigányembereknek? Milyen lehetőséget adnak a roma gyerekeknek, hogy leküzdjék a családi-szociális háttérből fakadó hátrányokatt? Annyi bizonyos, hogy kevés a jó szándék, a cigányság aktív részvétele nélkül az integrációs elképzelésekből nem lesz semmi.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
