hvg.hu: Mit lehet tudni a jövő szeptemberben Budapesten megrendezendő Budapesti Nemzetközi Filmfesztiválról (BIFF)? Miben lesz más ez a rendezvény, mint a többi?

Neményi Ádám: Az első rendezvény előkészítése már egy éve tart. A szakmának régi vágya, hogy itthon is legyen egy olyan fesztivál, ahol a magyar filmalkotók külföldi kortárs művekkel mérhetik össze tudásukat, tehetségüket, kihasználva a hazai pálya előnyeit. A Magyar Audiovizuális Producerek Szövetsége (MAPSZ) több hónapos hivatalos procedúrát követően lett a 78 éve alapított Nemzetközi Producerek Szövetségének (FIAPF) tagja, és ezzel jogosultságot kaptunk egy rangos filmfesztivál megszervezésére. A FIAPF-nak, 22 ország a tagja, az európai országokon kívül többek között Kína, Japán, India, USA és Ausztrália. A FIAPF akkreditációjával működnek a legrangosabb fesztiválok: Cannes, Berlin, Karlovy Vary, Toronto, Velence, Sanghaj. A BIFF egyik különlegessége, hogy a koprodukciós filmek fesztiválja lesz, ilyen még nincs máshol. Az egyhetes rendezvény a filmeken kívül egyéb más kulturális eseményekről, koncertekről, kiállításokról, filmszakmai konferenciákról fog szólni, sok színes programmal, melyek a szakmán kívül a nagyközönség számára is vonzóak lehetnek.

Neményi Ádám

 hvg.hu: Sajtóhírek szerint az állam egy fillért sem ad a projektre – akkor miből és hogyan finanszírozzák a filmfesztivált?

N.Á.: Nem akarjuk tovább terhelni az egyébként is igen nehéz helyzetben lévő költségvetést, ezért elsősorban hazai és külföldi támogatók segítségével kívánjuk megszervezni a fesztivált. Emellett minden lehetséges helyen pályázunk, hogy a szükséges forrásokat előteremtsük.

hvg.hu: Ön szerint miért ellenzi a fesztivált Kálomista Gábor és Bereczki Csaba?

N.Á..: Szinte természetes, hogy vannak „ellenlábasai” a fesztiválnak, akik nem szakmai indokok alapján, inkább irigység, féltékenység okán kezdték el vehemensen támadni a születőben lévő BIFF-et. Érthetetlen, hogy Bereczki Csaba a megszűnőben lévő Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) képviseletében miért gondolja úgy, hogy azzal segíti legjobban a magyar filmeseket, ha botrányt csinál egy reggelin, ahova senki nem hívta meg.

Miért gondolja Kálomista Gábor, hogy neki be kell lesnie mindenhova, akár meghívás nélkül is? Miért gondolja, hogy ő képviseli a magyar filmeseket, megvédi az ártani szándékozó állami vezetőktől és a MAPSZ vezetőitől a hazát? Miért hiszi azt, hogy erre kizárólag ő alkalmas, de a magyar pavilonban tartott tájékoztatóra csak bekukkant „szakmai kíváncsiságból”, de nem marad ott beszélgetni a tervekről, mert az nem érdekli, csak a botrány? Azt sem értem, miért kell neki boszorkányüldözésszerűen mindent megtenni és minden lehetséges műsorban szapulni a fesztivált, lejáratni a kulturális államtitkárság vezetőit és minket, a szervezőket is, mert az biztos, hogy ez nem a szakma érdeke. A köztévé reggeli adása után, ahol mindketten elmondhattuk véleményünket, a Duna TV aznap esti Közbeszéd-jében és a másnapi Reggel a Dunán műsorban egyedül, ellenvélemény nélkül ismételgethette sokadszorra bevált mondatait, melyek szerint nem most és nem „pont nekik” - ez alatt bennünket értett - kell ezt a fesztivált megcsinálni.

Talán nem véletlen, hogy van egy fesztiválszervező cég, melynek vezetőjét Kálomista Imrének hívják. A probléma az, hogy a Hungarofest nem kaphat FIAPF-os támogatást, tehát soha nem fog tudni A-kategóriás fesztivált szervezni Magyarországon. A MAPSZ-nak viszont megvan ez a jogosítványa, így néhány év alatt elérhetjük ezt a minősítést, sőt hosszú egyeztetést követően egy kitűnő időpontot is kaptunk 2012-re, amit nem szeretnénk kihagyni. Viszont készek vagyunk a közös cél és a magyar filmszakma érdekében együttműködni mindenkivel, aki nem ártani, hanem segíteni akar. A munka jelentős része csak most kezdődik. A következő csaknem másfél évben folytatjuk az egyeztetést a dokumentumfilmesekkel, az animációsokkal és a szakma más képviselőivel, mert azt szeretnénk, ha a megújuló magyar filmgyártás legfrissebb alkotásai a legnagyobb gondossággal lennének kiválogatva és méltó helyen bemutatva a külföldi és hazai szakmának és a nagyközönségnek.

Tudjuk, hogy a következő időszakban nem készül majd annyi film, ami elég lenne egy Filmszemléhez, de biztosak vagyunk abban, hogy a rendelkezésre álló összegekből (Nemzeti Filmalap, NEFMI, NKA, MTVA) 2012 szeptemberéig készül megfelelő minőségű és mennyiségű játék- és dokumentumfilm, mely bekerülhet a BIFF nemzeti és nemzetközi programjába.

hvg.hu: A filmesek között nagy a felháborodás, hogy a filmes alapítványt gyakorlatilag felszámolták, és a jövőben Andy Vajna egyedül fog dönteni, melyik film kap állami támogatást, és  melyik nem. Ön szerint ennek mi lesz az eredménye? Nem lesznek túlságosan szubjektívek a döntések?

N.Á.: Ismereteim szerint Andy nem egyedül fog dönteni, hanem egy szakemberekből álló „zsűri” segítségével, ahogy eddig is elvileg egy kuratórium döntött, bár ők minden felelősség nélkül. Úgy vélem, Andy Vajna fel fogja vállalni az öttagú grémium segítségével hozott döntéseit. Örömmel olvastam, hogy jelentősen megemelik a forgatókönyvek támogatására szánt összeget, mivel véleményem szerint sem lehet rossz forgatókönyvből jó filmet készíteni.

Neményi Ádám és felesége a Made in Hungary c.fimben

madeinhungary.com

 Természetesen a jó könyvek kiválasztása a legnehezebb feladat. Nagy szaktudásra, gyakorlatra, sőt „szimatra” van szükség ahhoz, hogy egy könyvről elmondható legyen, hogy abból sikeres, közönségnek szóló, vagy díjakra aspiráló fesztiválfilm készíthető. De még így sincs semmi garancia arra, hogy a kiválasztott könyv valóban sikeres lesz, mert a művészeti irányítás, a színészek instruálása és a vágás a rendező feladata. Az ő tehetsége, ízlése és ambíciói befolyásolják a könyv és a film sorsát. Mindezek után valójában a közönség dönt, de addigra már kész a film, már nincs mit tenni, mint jó esetben szórakozni, vagy rossz esetben dühöngeni az eredményen.

hvg.hu: Kétségtelen, hogy az utóbbi időben elváltak egymástól a külföldön sikeres, ám itthon alig nézett magyar „fesztiválfilmek” a fesztiválokra be nem nevezett, ám itthon telt házzal menő „közönségfilmektől”. A következő években megszűnhet ez a kettősség?

N.Á.: Mindenki örülne  a kettősség megszűnésének, de sajnos ez nem megy egyik napról a másikra, vagy talán soha. Vannak rendezők, akik nem a közönségsikerre törekszenek, nekik nem céljuk a százezres nézőszám, sőt, talán félnek is tőle, mert úgy gondolják, hogy amit ma Magyarországon sokan megnéznek, az csak gagyi lehet, nem érhet fel az ő művészetükhöz. A másik oldalon a sokat csalódott magyar közönség ül - jó esetben a moziban -, aki nem kíváncsi a társadalmi problémákkal, művészi tartalommal magasabb szintre emelt filmekre, csupán szórakozni szeretne az egyre drágábban megvásárolt mozijegyéért. Ezt a két oldalt kellene egymáshoz közelíteni, ami nyilvánvalóan nem történhet úgy, hogy a nézőket elzavarjuk moziba, kötelezővé tesszük a jegyvásárlást. Lehetséges kiútnak tűnik azonban, amit Andrew Vajna szeretne: a könyvek, filmtervek kiválasztásánál előnyben kell részesíteni a szélesebb közönségrétegnek készülő filmeket, mert különben nem áll meg a magyar filmek nézőinek fogyása.

hvg.hu: Állítólag az állami támogatás leállításával jó néhány külföldi koprodukciós partner csalódottan, örökre távozott. Igaz ez a hír? Milyen következményei lehetnek, hogy számos filmet nem tudnak befejezni a pénzforrások elapadása miatt?

N.Á.: Biztosan sokan kerültek nehéz helyzetbe a korábbi, eddig még nem teljesített ígéretek, előszerződések miatt. Én csak remélhetem, hogy minden producer problémája megoldódik és készülnek a jövőben is magyar részvétellel koprodukciós alkotások, mivel a jelenlegi gazdasági helyzetben ez lehet az egyik kiút, de sajnos befolyásolni nem tudom a folyamatokat.

hvg.hu: Hogyan fogadta a külföldi szakma a koprodukciós filmfesztivál tervét?

N.Á.: Külföldön örömmel fogadták a hírt, a magyar filmeknek sok rajongója van és nemcsak Európában. A FIAPF főigazgatója és a Szövetség tagjai egyértelmű támogatásukról és segítségükről biztosítottak. A magyar filmesek már a XX. században is a világ minden pontján letették névjegyüket. Éppen ideje, hogy hazai pályán is találkozhassanak egy fesztivál keretein belül a külföldi kortárs művészekkel, alkotókkal és megmérethessék magukat. Ilyen nemzetközi „küzdelemben” értékesebb lesz egy esetlegesen megszerzett díj, mint ha csupán az egymás közti filmek versenyében született volna, ahogy az az elmúlt negyvenkét évben történt.