E két rigmus zakatol a fejemben mostanság. Az elsőt nagymamámtól hallottam először, aztán egy folklórgyűjtésben találkoztam vele, a második pedig egy BM-nek szóló rendőri jelentésben szerepel 1941 nyarán. (Idézi Ablonczy Balázs történész a Visszatért Erdély 1940-1944 c. művének 83. oldalán.) Mindkettő ugyanarról szól. Az 1938-41 között visszacsatolt magyarlakta területek lakóinak jelentős része a bevonulás utáni eufóriát követően óriásit csalódott. Ugyanis a horthysta adminisztrációnak az erdélyi, felvidéki, stb. részek közigazgatásába odarakott anyaországi emberei gyakran úgy viselkedtek, mint a gőgös gyarmatosítók. „...a vezetőállásokat mindenütt mágnásokkal, dzsentrikkel és anyaországbeliekkel töltötték be, csak az egészen kis állásokat dobták oda az erdélyi bennszülötteknek, mint a koncot a kutyáknak.” - számolt be az erdélyi magyarok hangulatáról a fent hivatkozott jelentés. (Uo.) Akik a visszatért magyarok közül baloldaliak (pl. a román vagy csehszlovák szocdem párt tagjai) és/vagy zsidó származásúak voltak, hamar leckét kaptak belőle, milyen is az anyaországi szeretet. Kirúgás, büntetőszázad, munkaszolgálat. Az anyaország nem volt kíváncsi az Édes Erdély többi lakójának politikai véleményére sem. Így az ottani képviselőket nem választással, hanem kormányzói kinevezéssel hívták be a parlamentbe.

A Fidesz magyarságpolitikája e tekintetben is hűen követi az 1944. március 19. előtti időket. Káderei nagypofájú, ostorpattogtató dzsentristílusban vágtatták be a Kárpát-medencét. Egyetlen aprócska különbség mutatkozik: Horthy nagyhatalmi jóváhagyással, katonai-rendőri úton tényleg elfoglalta ezeket a részeket. Így aztán a székely és csallóközi atyafiak zúgolódáson kívül egyebet aligha tehettek, a csendőröknek nemigen lehetett következmény nélkül beszólni. Orbán rendszere viszont nem foglalta el ezeket a területeket, ám a maga arrogáns köcsögtempójával mégis úgy tesz, mintha elfoglalta volna. Ez pedig dühítőbb, irritálóbb (és öngyilkosabb) taktika, mint Horthyé. A kormányzó ráküldhette titkosrendőreit a lázongó magyarokra, a NER azonban nem eresztheti rá a NAV-ot vagy a TEK-et se Markóra, se Bugárra. Ők nagyobb biztonságban vannak Orbántól, mint mi. Így hát a gyarmatok fellázadtak.

2010 nyarán a kormánypártok és az ellenzék hívei egy dologban ugyanúgy látták a helyzetet. Abban, hogy a kettős állampolgársággal a Fidesz bebetonozhatja magát a határon túli választói bázisban. Két év alatt viszont sikerült olyannyira elkúrni a viszonyukat a kisebbségi magyarok nagy részével, hogy esélytelen, partiképtelen, a parlamenten kívül rekedt gyalogzombikat leszámítva alig áll már velük szóba valaki. A Véleményvezér kérdése az RMDSZ-pártalapításról jogos: határon túliak váltják le a Fideszt? Két éve ilyen kérdést még senki nem tett volna fel, már a feltételével is nevetség tárgya lett volna. Most meg? Nagyon is életszerű opció. Hol van már a féltve őrzött remény, hogy ha az aljas itteni hígmagyarok ellenünk fordulnak, akkor átbuszoztatunk pár tízezer székelyt, oszt ők lesznek a mérleg nyelve. A baráti elemző titkos célról, rejtett szándékról írva fölényeskedik, de nagyon olyan ez, mint a sötétben fütyörészés. Ez még nem biztos, hogy szög a Fidesz koporsójába. De valami itt véget ért, valami eltörött. A „határon túl” már nem biztos hátország nekik, hanem ellenséges terület.