Elég volt! Tönkreteszik az országot. Baltás Orbán. Mindenkinek kutya kötelessége összefogni ezek ellen. Felcsúti törpe. Illegitimek. El kell őket zavarni. Soha nem alkuszunk velük. Viktátor. FideSS.

Mindez kamu.

Az igazság ezzel szemben így hangzik:

"Az MSZP számára minél inkább kétosztatú a politikai verseny, annál jobb. A választók továbbra is képesek és hajlandók Fidesz-MSZP versenyben gondolkodni – de csak akkor, ha mintegy »mesterségesen« teremtjük meg ezt a helyzetet számukra."

Rasszisták. Fasiszták. Hungaristák. Isták. Összejátszanak a szélsőjobbal. Horthyzmus. Imrédyzmus. Gömbösizmus. Szálasizmus. Izmus. A Jobbik programját valósítják meg. Állítsuk meg a Gárdát! Méltóságot a cigányoknak. Elhatárolódás!

Mindez kamu.

Az igazság ezzel szemben így hangzik:

„Ellentétben a nagypolitikai viták által sugallt helyzettel, a Jobbik szavazóinak nagy része ma a Fideszt jobban elutasítja, mint az MSZP-t. […] Ez azt is jelenti, hogy a Jobbik mint komoly »veszély« emlegetése nem kedvező a szocialistáknak, hiszen maguk erősítik a nem kétosztatú verseny tételezését.”

Felelőtlenül ígérgettek. Hazudoztak összevissza. Megakadályozták a reformokat. Népszavazási trükk, alkotmánybírósági árulás. Nem veszik figyelembe az ország lehetőségeit. Azt is lerombolják, amit Bajnaiék nagy nehezen rendbe raktak. Matolcsyzmus. Unortodoxia. Muhaha. Hazardírozás. Kettős beszéd!

Mindez kamu.

Az igazság ezzel szemben így hangzik:

„A kihívás a Gyurcsány-, majd a Bajnai-érában elvesztett baloldali karakter visszaszerzése. […] Az MSZP témafelvetéseiben, javaslataiban, kezdeményezéseiben és megszólalásaiban a materiális kérdéseket tűzi zászlajára. […] A Fideszt elsősorban megszorító politikája és gazdasági inkompetenciája miatt támadja. […] Idomulva a választók preferenciáihoz, célja csak közvetetten az 'ország' felemelése: közvetlen célja, hogy az emberek jobban éljenek. Kritikájának tárgya, hogy a Fidesz alatt mindez nem következett be: az emberek keresete nem nőtt, miközben az árak elszabadultak. Ehhez képest az MSZP olyan gazdaságpolitikát kínál, amelyben a bérek lépést tartanak, sőt megelőzik az árak emelkedését.”

Megosztják az országot. Egymás ellen fordítják a különböző rétegeket. Élezik a társadalmi konfliktusokat. Gátlástalanul izgatnak a bankok, a multik, a tulajdon ellen. Értelmiség-ellenesség. Demagógia! Populizmus!

Mindez kamu.

Az igazság ezzel szemben így hangzik:

„Mindez Horn Gyula-i értelemben vett 'kisember-pártiságot', elitellenességet és bizonyos esetekben akár az értelmiséggel, de mindenképpen a nagyvállalkozókkal szembeni szkepszist és kritikai attitűdöt kell, hogy jelentsen. Mindez azt is jelenti, hogy az MSZP-nek újra kell definiálnia viszonyát a megszorításokhoz és a populizmushoz.”

*

A fenti idézetek a „Baloldaliság. Remény. Erő”c. szocialista stratégiai tervből származnak, amelyet a Fent és Lent blog hozott nyilvánosságra mindannyiunk örömére és okulására. Már amennyiben öröm az, hogy a szüntelen változásban megnyugtató állandóságot képez a szocialisták korlátoltsága; és okulás, hogy változatlanul semmi mást nem gondolnak a világról, csak hogy Szekeres Imréből újra legyen valami.

Ezen a ponton már hallom is az ellenvetést, hogy elveket, elképzelést és őszinteséget a pártokon számon kérni merő lúzerség. A gond az, hogy akik ezt hangoztatják, azok széles látókörüket és fölényes magabiztosságukat onnan szerezték, hogy bemásztak valamelyik hatalom seggébe, és ott alaposan körülnéztek, esetleg eddigi munkásságuk kimerült abban, hogy tapintatosan ingadoztak a különböző vélemények között, igyekezve nem megbántani senkit. Szóval, szerintem nem én vagyok, aki nem érti a hatalom és a hatalomszerzés természetét és logikáját, ugyanis ezeknek a tevékenységeknek éppenséggel lenne célja is.

Hadd szivárogtassak ki egy titkot én is a szocialistáknak: ennek a célnak valamiképpen köze van az országhoz. Nem árt, ha a vezetésére készülő szervezetnek van némi fogalma arról, hogy adott esetben mihez kezd vele, ergo az sem lehet számára közömbös, hogy az ország történetesen milyen helyzetben van, és hogy milyen okok sodorták ide. Márpedig a problémánk nem az, hogy egyes pártok nem voltak sikeresek, hiszen azok voltak: megnyertek mindenféle választást, hanem hogy ennek ellenére maga, az ország sikertelen. Nem teljesen világos számomra, hogy – a hatalommal együtt járó kellemeken túl, de ezeket most hagyjuk – mi értelme sikert aratni (kormányra kerülni), ha utána egészen bizonyosan kudarc (bukás) következik.

A „bármi áron nyerni, és utána majd lesz valahogy” stratégiájából ugyanis a Fidesz kihozta a maximumot. S lám, mire ment vele. Hiába van nagyobb hatalma a miniszterelnöknek, mint évtizedek óta bárkinek, foglya korábbi szavainak és saját támogatóinak.

Talán először is ezt kéne megtanulni: a szavazatszerzés módja meghatározza a kormányzást is. Másodjára pedig, hogy addig nem lehet eredményes kormányzásra fölhatalmazást kapni, míg a nép bizonyos dolgokat meg nem ért, el nem fogad. Ebből a szempontból a Nemzeti Együttműködés komoly és egyértelműen pozitív változást is hozhatna. Mivel a hatalom szinte korlátlan, már nincs kire fogni a bukást, a külföldre ideig-óráig még lehet mutogatni, de azután végre rá kell döbbenni, hogy a választott hatalom mire jó, s mire nem. Mit lehet várni egy választástól, s miben dőreség reménykedni. Hogy egyetlen szavazással nem tudjuk megváltani az egész életet, s hogy a kormányzás nem arra való, hogy helyettünk boldogságot teremtsen. Hogy azoknak az elvontnak tűnő fogalmaknak – emberi jogok, jogállam, egyensúly –, amelyeket az MSZP-s dokumentum is lekicsinyel, igenis van kihatása a mindennapi életünkre, hogy az emberi jogi állapot, a polgári lét, a mentalitás, a külvilághoz fűződő viszony és az életszínvonal között összefüggés áll fönn, hacsak nem találunk az Alföld alatt kőolajat. Hogy az Állam csak annyi pénzt tud szétosztani, amennyit előzőleg beszed, s bár a pénzt ezerféle módon lehet szétosztani, sokfajta gazdaságpolitika folytatható, ám hazánk számára most nem az az elsődleges kérdés, hogy miként osszuk szét, ami rendelkezésre áll, hanem, hogy egyáltalán mit lehet majd szétosztani.

Még kotyog az államháztartás alján úgy háromezer milliárd, még el lehet tapsolni a jegybanki devizatartalékot is. Fasza, és aztán? Az egész nem éri el egy költségvetés főösszegét. Ebből nem lehet fényes jövőt építeni, marad az alföldi olaj, ami viszont nincs. Amint erre ráébred a ma még apatikus vagy kormányt támogató közvélemény, nincs az a választási törvény, amelyik az elsöprést megakadályozza.

Esetleg ki lehetne várni, mert lehet, hogy ez nagy ár, de sokkal kisebb, mint amit saját hülyeségünkért egyfolytában fizetünk. Ezután, és csakis ezután lehet értelmes program megvalósításába fogni. Ha már egyszer szétesnek azok a keretek, amelyeket a rendszerváltáskor megteremtettek, és amelyeket értelmes tartalommal is ki lehetett volna tölteni, akkor ennek a helyzetnek az előnyét kéne kiaknázni (ti. az ország rájön, hogy ezek a keretek mire szolgálnak), és nem a szart újjáépíteni. Mondjuk, egy bitangerős fideszes-jobbikos ellenzéket.

Az MSZP viszont éppen ezt szeretné – és ebben a tervezetben ezt elég egyenesen meg is fogalmazza –, csak a Jobbikról nem akar beszélni. Mivel a két oldalnak nincsen ötlete, hogy miként is kéne máshogy irányítani az országot, létezésük értelmét a másik léte adja, a híveknek pedig – hogy valami különbség is legyen, amin össze lehet veszni – identitáspótlékot kínál föl. Ilyen a Fidesz (és a Jobbik) esetében a „magyarság”, ami abban nyilvánul meg, hogy bukott történelmi korok bukott politikusait ünneplik, rossz írókat magasztalnak, a határon túli magyarság sorsa a szavazatokat leszámítva meg egyáltalán nem izgatja őket; és ilyen a baloldali ellenzéknél a „demokrácia”, amely mellé most az MSZP szeretné megszerezni a „modernség” a „menőség” imidzsét. Szintén mély belső meggyőződésből.

Fordítsuk meg az érvelést, és induljunk ki a szövegből.

„A »Másik Magyarország« ötlet alapgondolata, hogy az MSZP felkutatja azokat a helyszíneket, eseményeket, szereplőket, akik a Fidesz múltba forduló, konzervatív világképe helyett egy izgalmas, ötletes, modern Magyarországot építenek fel  – és sikeresek ebben. […] Az MSZP-t hozzá köti azokhoz a sikerekhez, amelyek Magyarországon az elmúlt időszakban születtek: legyenek ezek új szoftverek, sikeres divatcégek vagy romkocsmák.”

Mindez kamu.

Az igazság ezzel szemben az…

….hogy ott, ahol én élek, található a legtöbb romkocsma az egész Kárpát-medencében, és egy történelmi véletlen, illetve az ügyészség precíziós eljárása folytán a városrész irányítását megszerezte a Fidesz, amely párt ezt követően bezárt egy iskolát, fölszámolt néhány intézményt, elhelyezte itt-ott kádereit, majd azóta sem látni színét se. Itt hagyta a kerületet a romkocsmás, boldog, városias valójában, amiért én nem győzök eléggé hálás lenni, mert az egész így olybá tűnik, mintha egy valódi európai nagytelepülés belvárosában laknék, szemben, mondjuk, azokkal az időkkel, amikor fölnőttem, és a sivár, kihalt, koszos utcákon, a málladozó, romos épületek között, a hangulattalan vidéken igyekeztem hazafelé. Erre föl mivel kampányolnak a nagyeszű helyi szocik? Hm? CSENDRENDELETTEL. Anyátok, az.

Ennyit a modernségről és a lazulásról.

Tényleg az hiányzik csak, hogy Hoffmann Rózsa és Semjén Zsolt erkölcsi iránymutatásai helyett ismét Kökény Mihály tartson prédikációt a fiatal hölgyek hétvégi iszákosságáról, ami szinte kikényszeríti, hogy az emberek helyett az állam tervezze meg az életet. A szocialistáknak viszont pontosan ennyi elképzelésük van a saját szerepükről, minden más álca és szemfényvesztés, lásd a hivatkozott dokumentumot.

*

Persze lehet azt is mondani, hogy ez csak egy háttéranyag, amelyet egy szövegező bizottság még összefésül, a pártpénztárnok hirdetési szempontból átnéz, az etikai bizottság ellenőriz, majd a platformok küldöttei elé terjeszt, hogy azután az országos választmány ajánlásával a 2022-es kongresszus megtárgyalhassa. Elképzelhető, hogy így van, nyilván nem Mesterházy elnök sajátkezű munkája a mű, amit onnan is tudni lehet, hogy az betűkből áll. Ám a tervezettől függetlenül az MSZP évek óta szó szerint ezt csinálja. Mindent elkövet, hogy egyedüli „demokratikus erő” maradjon, míg jobboldali alteregójával közösen azon ügyködik, hogy tartalmi viták helyett álkonfliktusok uralják a közbeszédet, azok viszont minél hevesebbek legyenek, így valósítva meg azt a paradox bravúrt, hogy a politika egyszerre szélsőségesen megosztott és egyben alternatívák nélküli.

Jó lenne végre tisztán látni: a közélet normalizálásában és úgy általában az ország élhetőbbé tételében a Magyar Szocialista Párt – a kormánypártokhoz hasonlóan és csatolt részeivel egyetemben – ellenérdekelt.